művészet
tudomány
közélet

Pásztor Péter

Cikkek

Magyar koncert

Pásztor Péter

Vádaskodás helyett

Navracsics Tibor uniós biztosként kiismerhette a „brüsszeli bürokráciát”, az Unió politikai kultúráját, a tárgyalásokat meghatározó beidegződéseket. Tapasztalatai módfelett tanulságosak.
Pásztor Péter

A NAT tanári szemmel

Horváth Mária magyar–történelem szakos tanár, 1982-ben végzett a debreceni egyetemen. Három saját és egy fogadott gyermeke felnevelése mellett egész életét a tanításnak szentelte. Ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyik az 1980-as évek elején a rendszerváltoztatást kockázatokat is vállalva kezdeményezte. Az 1980-as évek vége óta szülővárosában, Monoron, a József Attila Gimnáziumban tanít. A város megbecsült, tapasztalt munkaközösség-vezető tanárát a NAT gyakorlati oldaláról kérdeztük.
Pásztor Péter

A TLS Borbély Szilárdról

Ha rangos nyugati irodalmi lap számol be költőink-íróink teljesítményéről, mindig lelkendezünk. Ráadásul az utóbbi évtizedek azt is bizonyítják, hogy irodalmi alkotásainkat korántsem zárja magába a nyelvünk: jeles műveinkre rendre felfigyel a világ.
Pásztor Péter

NAT - történelmi lecke

Interjú Kaposi József egyetemi docenssel, a 2012-es Nemzeti Alaptanterv Bizottság elnökével, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet volt főigazgatójával
Pásztor Péter

Kicsi robot

Beszélgetés Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökével, Szabó Csabával, a Magyar Nemzeti Levéltár főigaz­gatójával és Stark Tamás történésszel, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főmunka­tár­sával minden idők legna­gyobb magyar levéltári szerzeményéről, az Oroszországtól tavaly átvett 681 ezer hadifogoly­azonosító-karton másolatá­ról, a szovjet fogságban élt magyarok adat­bázisáról.
Fekete-Szalóky Zoltán

Janus-arcú díjunk?

2012 óta a Magyar PEN Club Janus Pannonius Alapítványa évente ítéli oda a Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat és a vele járó, világviszonylatban is tekintélyt parancsoló, kormány- és magánforrásból származó ötvenezer eurót az arra érdemes, nemzetközileg jegyzett költőnek.
Pásztor Péter

„A közös nézeteknél erősebb kötelékek” Beszélgetés Sir Roger Scrutonnal

Korunk kiemelkedő konzervatív gondolkodóját vesztettük el 2020. január 12-én. Páratlanul gazdag életművet hagyott hátra. Megannyi műfajban próbálta ki magát, s mutatta meg a konzervatív szemléletmód érvényességét.
Pásztor Péter