Előadó-művészet

Most vagy most se!
Fábián László
Most vagy most se!

A történelem a múltbeli események összessége – tartja az értelmezés, nagyjából egyetérthetünk vele. Múltként érzékeljük, mivel egymásra rakódó események sora – a befejezettség érzetét sugallva. Kényesebb a folytatás: az emberiség múltjának tudományos ismerete.

Műfaji határok nélkül
Réfi Zsuzsanna
Műfaji határok nélkül

Már fogantatásától kezdve rengeteg zenei élmény érte, innen sokszínűsége, s a kísérletezés iránti hajlandósága. Karosi Júliával a hazai jazzéletről, új lemezéről és a tanításról is beszélgettünk, tisztelegve a közelmúlt nemzetközi jazznapja előtt.

Hét nyelven beszél, tizennégyen énekel
Réfi Zsuzsanna
Hét nyelven beszél, tizennégyen énekel

Szívesen állít össze rendhagyó programokat, szereti különleges zenei utazásra hívni a közönséget. Csordás Klára májusi koncertjein bandoneónkísérettel lép a hazai közönség elé, s az estek műsorában a klasszikus kompozíciók mellett argentin tangó is felhangzik.

Akinek még a szakálla is muzsikált
Réfi Zsuzsanna
Akinek még a szakálla is muzsikált

Alapított kórust, játszott jazzegyüttesben, vezetett szimfonikus zenekart, komponált, de elsősorban a színházat szolgálta. Ahogy a visszaemlékezésekben mondják, Hevesi András a színházikarmester-hivatás utolsó képviselője volt Magyarországon.

Egy pontosan kidolgozott élet
Hanák Gábor
Egy pontosan kidolgozott élet

A napokban nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc alkotói pályáját olyan filmek jelzik, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A nagy generáció, a Vadon. A Balázs Béla- és Kossuth-díjas rendezőre, a Nemzet Művészére emlékezik a történész-barát.

A szomszéd vére mindig vörösebb
Tóth Csaba
A szomszéd vére mindig vörösebb

Ha új helyre költözünk, a lakás/ház kiválasztásakor a kelleténél ritkábban vesszük figyelembe, kik lesznek az új szomszédjaink. Ha pedig később költözik mellénk valaki, akkor végképp nincs választásunk. A Szörnyetegek című film a szomszédháború egy egészen végletes formáját tárja elénk.

Vágyak, lehetőségek, eredmények
Réfi Zsuzsanna
Vágyak, lehetőségek, eredmények

Szereti a kihívásokat, ezért indított növendékeivel a különböző művészeti területek közötti, közös alkotásokat adó esteket. Fülei Balázs tanít és zenél. A Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel repertoárépítésről, ars poeticáról is beszélgettünk.

 A jazz életre szóló szenvedély
Réfi Zsuzsanna
A jazz életre szóló szenvedély

Snétberger Ferenc, Mario Biondi, Lukács Miklós, Bill Evans, Oláh Krisztián, Roberto Fonseca, Balogh Kálmán vagy Victor Wooten – csak néhány név a kétszázból a JazzFest Budapest (április 27.–május 15.) kilencven koncertjének fellépői közül.

Nem akarok fehér holló lenni
Réfi Zsuzsanna
Nem akarok fehér holló lenni

Operai korszakát éli. Nemrég fejezte be első, teljes estés operáját, de már dolgozik a következőn, s a harmadik téma is megtalálta. Dobszay-Meskó Ilonával komponálásról, vezénylésről, a gyerekek és a kortárs zene viszonyáról is beszélgettünk.

Búcsú Tordy Gézától
Róna Katalin
Búcsú Tordy Gézától

Csakis belülről lehet megérteni a színházat. Csak aki a színpadon van, az tudja, hogyan működik az egész. Kevés, ha a rendező elméletben útba igazítja a színészt, érezni kell az egységet. Ott kell élni együtt, ez a színház lényege – Tordy Gézát idézem.

Egy Grál-lovag húsvétja
Réfi Zsuzsanna
Egy Grál-lovag húsvétja

Kezdettől magáénak érzi Gurnemanz szerepét, amelyet már több rendezésben életre keltett. Bretz Gábor húsvétjai az utóbbi években a Parsifal jegyében telnek. A basszbaritonnal Wagner-művekről, feladatokról, tanításról és Kossuth-díjáról is beszélgettünk.

Kotta, korong, kerámiafigura
Réfi Zsuzsanna
Kotta, korong, kerámiafigura

A két pálya szépen összefonódott, akár két szerelmes, s mindkettő megadta a maga boldogságát – meséli Csavlek Etelka, akivel bájjal és humorral formált kerámiafiguráiról, egyedi színekkel életre keltett, felejthetetlen operahősnőiről is beszélgettünk.

Búcsú Eötvös Pétertől
Búcsú Eötvös Pétertől

Minden operámmal a jelen kor közönségéhez szólok, nem aktualizálom a történeteket, hanem a társadalmi-történelmi fejlődés ellenére visszaköszönő azonosságokat próbálom láttatni. Kortárs irodalmat használok fel… Azonos korban élünk: irodalom, zene és közönsége.

Tavaszi szimfónia és a Kincsem élő zenével
Réfi Zsuzsanna
Tavaszi szimfónia és a Kincsem élő zenével

Különleges helyszínen, a mór stílusú mozipalotában, az Urániában ad koncertet március 22-én a Duna Szimfonikus Zenekar. Az esten három ifjú virtuóz is muzsikál, Brahms, Dvořák és Debussy művei mellett Schumann Tavaszi szimfóniája is felhangzik.

A Gonosz fölénye, a Jó belenyugvása
Fábián László
A Gonosz fölénye, a Jó belenyugvása

A világ filmművészetének egyik legmeghatározóbb alakja több alkotásával filmtörténetet írt, életművének sokoldalúsága egyedülálló – e gondolattal ítélték a Berlinale döntnökei az olasz gyökerű rendezőnek, Martin Scorsesének az idei Arany Medve-életműdíjat.

Tíz nap Bartók szellemében
Tíz nap Bartók szellemében

Klasszikus és kortárs komolyzenétől a világzenén, a jazzen, a táncművészeten át kiemelkedő alkotások teszik rangossá az idei Bartók Tavasz április ötödikén kezdődő tíznapos programját a Müpában, a Zeneakadémián, a Magyar Zene Házában, az Akváriumban.

Ahogy történt vagy történhetett volna
Ahogy történt vagy történhetett volna

Országszerte március 14-én kerül a filmszínházak műsorára a Most vagy soha! című romantikus, akcióban gazdag, látványos, történelmi kalandfilm. A nagyszabású mozidarab Petőfi Sándor, Szendrey Júlia és a márciusi ifjak egyetlen napját meséli el.

Mimitől a Príma Donnákig
Réfi Zsuzsanna
Mimitől a Príma Donnákig

A Bohémélet Mimijeként mutatkozott be három évtizede az Operaházban Sümegi Eszter, azután sorra következtek a főszerepek. Debütálásának jubileumát a dalszínházban gálaesttel, a MÁV Szimfonikus Zenekarral hangversennyel ünnepli márciusban az énekesnő.

Búcsú Vitézy Lászlótól
Dárday István
Búcsú Vitézy Lászlótól

A magyar sors igazi megalkotója volt a súlyos betegség után távozott a filmművész, Vitézy László. Megalkotója, nem elszenvedője, mert helyzetfelismerő és cselekvőképessége, ellenszegülést nem ismerő egyénisége tudatosan építette művészi és politikai pályáját.

A naptárrepedésekben komponál
Réfi Zsuzsanna
A naptárrepedésekben komponál

Két évre tele a naptára, előre kell terveznie, hogy meg tudja osztani napjait a tengerentúl és Európa között. Vajda Gergely egy amerikai és egy magyar zenekar vezetője, s kell, hogy jusson idő kamarazenekaraira, az Eötvös Alapítványra és zeneszerzésre is.

Arabella, Mélisande és a porcelánhattyú
Arabella, Mélisande és a porcelánhattyú

Pasztircsák Polina lesz a Magyar Állami Operaház következő szezonjának Kamaraénekese. A kitüntető címet és a vele járó, hattyút formázó herendi porcelánt, az elismerés jelképét, az idei évad utolsó Arabella-előadása után vehette át a szopránénekes.

Ernelláék és Farkasék után Kálmánék
Ernelláék és Farkasék után Kálmánék

Miközben mindenki csak mondja a magáét, és alig várja, hogy megkapja a megfelelő figyelmet és szeretetet, elfogy egy üveg pálinka, a dráma ott bújik valahol a harmadik és negyedik feles között – meséli Bouandel Doraya vágó a Kálmán-nap előzeteséről.

Koncert az Aranyteremben
Réfi Zsuzsanna
Koncert az Aranyteremben

Már az első darab alatt a Liszt Ferenc Kamarazenekar bűvkörébe került a Musikverein publikuma, együtt élt a Haydn-muzsikával, aztán állva ünnepelt. A Várdai István csellóművész vezette társulatot a következő szezonban is visszavárják a császárvárosba.