A civilizáltnak mondott emberiség mintha saját pusztulását készítené elő. A mértéktelen fegyverkezéshez hasonló gátlástalansággal ölik ki az emberekből a józan önismeretet. Új teremtésre volna szükség, amihez kevés az emberi erő. Az Igazság Lelke tehet szabaddá, megújítva a föld színét.

Urunk mennybemenetelének ünnepe nem pusztán emlékezés, hanem felelősségünk tudatosítása is. Nem ismerjük sem a napot, sem az órát, de az Úr biztosan újra eljön. Addig az Ő országát kell építenünk, elvinni az élet üzenetét mindenkihez, mert Jézus mindenkiért odaadta az életét.

Bár minden ember szívében él a vágy a békesség után, gyűlölet tombol a világban, egymást gyilkolják a nemzetek. Jézus keresztáldozatával lebontotta az embereket elválasztó falakat, életét adta barátaiért, s a szeretetparanccsal békességszerzőnek küldi őket a világba.

Életünket nem kértük, hanem ajándékba kaptuk, feladatként. Emberi érettségünk jele, ha nem akarunk önmagunkba zárkózni. Jézus a szőlőtőről szóló példázattal figyelmeztet: a vele való eleven kapcsolat nélkül terméketlen az életünk.

Az utolsó magyar király, IV. Károly Tihanyban, a szívéhez közeli bencés szerzetesek kolostorában eltöltött néhány csendes napot követően indult száműzetésébe, hogy soha többé ne térhessen vissza (egyik) hazájába (sem). Zarándokút a béke- és családszerető uralkodó nyughelyéhez.

Követőinek kisded nyáját Jézus örömhírével az egész világra küldi. Szinte lehetetlen feladat; hány embert gyötör a fizikai, lelki vagy érzelmi éhség, sokan értelmetlennek érzik az életüket. Ha hivatásában nem találná örömét a pásztor, már régen másutt járna.

A végtelent legföljebb megsejteni lehet. A hit az embert létezésében érintő mély titok. Bár a tanító, csodatévő Jézus előre megmondta apostolainak, hogy harmadnapra föltámad a halottak közül, ők mégsem tudtak hinni Benne. Ehhez a találkozás megrendítő élményére volt szükségük.

Lelkesedtek, bizakodtak az apostolok, végül mégis mily csúfos véget ért a názáreti próféta! Vagy lehet mégis folytatás? A Mester, aki meghalt, valóban megjelent, vagy csak képzelődnek? Tamás a kétely ellenében küzdi ki a hitét. Vallomása a feltámadt Jézussal való találkozásból fakad.

Harmadnapra a kő elhengerítve, a sír üres. Ugyan előre megmondta, mégis felfoghatatlan, hogy úrrá lett a halálon. Békesség, én vagyok, ne féljetek! – szólít meg ma is, az élet szolgálatát bízva ránk. Békességszerzést egy háborús világban, elfogadni testvérként minden embert.

A tömeg sodrásában az ember elveszítheti önmagát. A Tábor hegyén Jézus istenségének fényét megtapasztaló Péter képes volt megtagadni őt, a nemrég még pálmaágat lengető tömeg Jézus helyett Barabbást választja. Vajon sodródom-e a tömeggel, vagy merem vállalni meggyőződésemet?

Ki ez az ember? Még a szélvész és a víz is engedelmeskedik neki, a tisztátalan lelkeknek is parancsol. Jézus minden korban tanúságtevőket keres, akik elég bátrak, hogy Őt követve ne maguknak, hanem másokért éljenek. Vajon felismerhető-e a gyakran ügyintézővé váló egyháziakban a jézusi élet?

Sokan látszatvilágba menekülnek a legnehezebb kérdés elől: mi az élet értelme? Az apostolok képesek voltak az életüket adni azért, hogy tanúsíthassák, amit láttak: Jézuson nem lett úrrá a halál, harmadnapra föltámadt. Fénye átragyog a halál sötétségén a világ végezetéig.