Albertfalva önálló nagyközség volt 1950. január 1-jéig. A fáma szerint lakóinak legalább a kétharmada sváb asztalosdinasztia tagja volt, amiből annyi igaz, hogy valóban számos, jó hírű bútorkészítő élt itt, amíg ki nem telepítették őket, illetve amíg azokat, akik a hazájukban maradhattak, az államosítás és a szövetkezetbe kényszerítés tönkre nem tett. Végül az 1973-tól épült sivár lakótelep az egykori falunak szinte még az emlékét is eltörölte.
Az OTI-telepen földszintes, illetve az utcák végében egyemeletes (utóbb több helyütt második emelettel bővített) sorházak állnak, apró, de csinos előkertekkel, boltíves tornácokkal (amiket sajnos rendre elfalaztak, előszobává alakítottak). Már-már az angol kertvárosi sorházak hangulatát idézve meg.
Felelőtlenség ide építkezni
Valaha a telepet három oldalról gyárak, a Gellért térről induló és a Kitérőnél Törökbálint vagy Nagytétény felé elforduló HÉV-vágányok szegélyezték (1972-ben lett ez a 41-es villamos vonala). Nem épp ideális hely egy mintakertvárosnak – merthogy annak szánták. A Belváros messze esett, a helyiérdekű menetdíja még a villamosénál is drágább volt, posta, orvosi rendelő, piac pedig vagy bent a városban, vagy Budafok-Promontoron akadt. Ráadásul a terület a közeli Duna miatt erősen talajvizes volt, csak költséges alagcsövezés után lehetett rajta építkezni, de a tüzelőtároláshoz akkoriban elengedhetetlen pincéket még így is el kellett hagyni: ide építkezni alighanem felelőtlenség volt.
Cikkünk a továbbiakban bemutatja:
- az Országos Társadalombiztosító Intézet befektetési politikáját,
- a kertvárosi eszményt
- az építkezés visszásságait
- a belőle kirobbanó politikai botrányt
- és a lakótelep középosztályosodását.
