Az első modern büntetőtörvénykönyv, az 1878. évi V. törvénycikk, az úgynevezett Csemegi-kódex a második részének első hét fejezetében szabályozta a politikai bűnt. Az első két helyen a felségsértés és a királyi ház tagjainak megsértése állt. A hűtlenség bűncselekményét az követte el, aki „valamely külhatalom kormányával szövetkezik” a magyar állam ellen. Lázadást az országgyűléssel, a magyar kormánnyal, a közös ügyek intézésére létrejött delegációval szemben lehetett kirobbantani, illetve ugyanezt valósította meg, aki a polgárok „valamelyik osztályát, nemzetiségét vagy hitfelekezetét fegyveresen” megtámadta. A külső szuverenitást veszélyeztető hűtlenséget szigorúbban büntették, de még ez esetben is csak a hadiállapot esetén elkövetett tettért lehetett életfogytiglani börtönbüntetést kiszabni. Különösen a XX. századi szabályozások és gyakorlatok fényében tűnik enyhének a lázadás büntetési tétele: „Ezen esetben a felbujtók és a vezetők öt évtől tíz évig terjedhető államfogházzal, a többiek pedig két évig terjedhető államfogházzal büntetendők.” Megkülönböztette a kódex a hatósági közegek és a törvény elleni erőszakot, illetve izgatást. Az előbbi elkövetőjét maximum öt, míg az utóbbiét legfeljebb kétévi börtönre lehetett ítélni.
Elpárolgott bizalom
Az első nagy fordulatot a történeti Magyarország szétesése hozta. Először a Tanácsköztársaság kormánya szakított a politikai bűnök korábbi megítélésével. A végrehajtó és törvényhozó hatalom lényegében egyesült a rendeletekkel irányító Forradalmi Kormányzótanács kebelében. A testület 1919. március 26-án kiadott IV. számú rendelete felállította a forradalmi törvényszékeket, melyek minden olyan bűncselekmény esetén eljártak, amit a Kormányzótanács külön rendelettel oda utalt. Két héttel később jelentősen növelték a forradalmi törvényszékek hatalmát, ugyanis mindenkivel szemben ítéletet mondhattak, aki megszegi a népbiztosok vagy a Kormányzótanács rendeleteit, s olyan ügyekben is felléphettek, amelyeket külön rendelettel nem utaltak a hatáskörükbe. Az önkényes fellépést elvileg korlátozta, hogy „politikai természetű bűncselekmény” esetén az igazságügyi népbiztosság előzetes jóváhagyásával lehetett a vádlottat „forradalmi törvényszék elé” állítani.
Cikkünk a továbbiakban taglalja:
- a Tanácsköztársaság új, jogállamellenes felfogásának egyéb mozzanatait;
- azt, hogy a Horthy-, majd az 1945 után korszak politikai bűnnel kapcsolatos szabályozása is a hatósági önkénynek kedvezett;
- jóllehet az utóbbi a nemzetközi jogot és gyakorlatot figyelembe vette a háborús bűnök tekintetében.
