Most is három lény jön felfelé a hegyre. Egy ember, egy filozófiai zombi és egy mesterséges intelligencia. Erősen vitatkoznak Indra hálójáról.
Az ősi hindu mitológiából kristályosodott ki a mahájána buddhizmus filozófiai metaforája, az Indra hálója. Ennek a tanításnak a lényege az, hogy a világmindenségben semmi sem létezik önmagában, minden létező bonyolult „tükrözéseken” keresztül határozza meg az összes többit. Indra hálója csomópontjaiban a tökéletesre csiszolt drágakő úgy van elhelyezve, hogy egyetlen drágakőbe az összes többi tükröződni tud. A háló vízszintes szálai a téren, a függőleges szálak az időn haladnak keresztül. A szálak minden kereszteződésénél egy egyén (egy kristálygyöngy) van. Ezeket az Abszolút Lény tiszta fénye világítja meg, így az képes nemcsak a hálóban lévő összes többi kristály fényét tükrözni, hanem a világegyetem minden visszatükröződésének minden visszatükröződését.
Egyszerre és mélyen lenyűgözi a három vándort ez a metaforába burkolt ősvilágkép. Elsőként a filozófiai zombi gondolja úgy, hogy megértette a metaforát. Ez a tudati kentaur két világ határán van, se nem ember, se nem gép, hanem kicsit mindkettő. Egyből felismerni véli ennek a világnak fizikai törvényeit, hiszen ő apai ágon számítógép, viszont éppen ezért nem képes eljutni a tudatos „elmény”-hez, és mert anyai ágon üres emberséget örökölt. Azon kezd el gondolkodni, hogy ebben a térben hol találhat olyan nyugodalmas helyet, amelyet kiparkettázhat magának, és ott számítógépes játékokat játszhat.
A számítógép elkezdi felfejteni a háló magas szintű geometriáját, fraktálokat fejleszt eszeveszetten, akarom mondani, ész nélkül gyorsan próbálja megkeresni azt a képletet, amely szerint ez az univerzum építkezik. Először absztrakt matematikai képletekkel – mint a Mandelbrot-halmaz – próbálkozik, majd a kvantummechanika törvényeiből kreál egy fraktált, egy gyönyörű pillangót, amely végtelenül ismétli önmagát, és ha bele-
nagyítunk a szárnyaiba, ott újabb, kisebb pillangó alakú struktúrákat találunk. Most látom, hogy ez egy idézet, ez Douglas R. Hofstadter pillangófraktálja.
Így ez csak egy idézet. A mesterséges intelligencia nem tagadta meg önmagát, csak idéz és idéz, majd megint. Nem adhat mást, mint mi lényege. Visszaél azzal, hogy nem határoztuk meg pontosan – talán nem is lehet –, hogy mi az intelligencia.
A két éltanuló felfedező buzgalmában észre sem vette, hogy az ember egy kicsit odébb térdre rogyott a látványtól, az „elmény”-től. Mint aki esőért imádkozik.
Nyitókép: Hofstadter fraktálja. Forrás: Wikimedia Commons
