Ha a bátor halandó borról és szabadságról merészel beszélni itt, a hegyen, először elrebegi azt a fohászt, hogy ragadj el, ledér fantázia. Ilyenkor pókhálós palack kerül az asztalra és olyan kupa, amelyik nem átlátszó, és törhetetlen. Olyan, amelyben az Eucharisztia csodáját is fel lehet mutatni. Néhány kupa bor után megnyílik az emlékezés ege, ahol régi szüretek ünnepei sorakoznak az őrt álló angyalok mögött. A kádakban szőlőtaposó lányok csiklandozzák ki az érett bogyókból az ifjúság édes ízeit. Önfeledt termékenységtáncuk, csípőjük ringása fennen hirdeti, hogy Évoé szabadság, mert a szabadság a legfőbb teremtőerő. Ezért adta azt az Isten is az embernek, még akkor is, ha tudta, hogy vissza fog élni vele. Szabadság nélkül nem működik semmi a földi létben, s tudják ezt még a szabadság farizeus vámpírjai is.
Mi itt, a hegyen azt is sejtjük, hogy valamilyen mély, egyszerre misztikus és léttel teli szerelmetes viszony van a bor és a szabadság között. Ha ezt fel szeretnénk tárni, teológiai mélységekbe és magasságokba kellene alá- és fölé szállnunk. Szinte reménytelenül elemezgetve azt, hogyan került a bor az Eucharisztiába, hogyan hirdeti a legfontosabb szabadságot, a szabadságot az örök életre. Nekünk, magyaroknak különleges viszonyunk van a szabadsághoz és a borhoz.
1568-ban a világon elsőként a tordai országgyűlésen törvénybe iktatták a vallásszabadsághoz való jogot. Ebben a szellemben kapcsolódott össze a hit szabadsága és az ország függetlenségi vágya. Ebben a küzdelemben emelkedett világhírre a tokaji, s lett először a szabadság bora a magyar bor. Együttműködött a szabadságvágy, a meg nem alkuvás, a minőség.
Ez a hullám emelte magasba a tokaji aszút, és tette világszerte ismertté, mint a borok királyát és a királyok borát. Így lett a tokaji a Rákóczi-szabadságharc bordiplomáciájának zászlóshajója, a szabadságküzdelem fő finanszírozója az európai udvarokban ugyanúgy, mint a fegyverkereskedelemben.
1848-ban Kossuth, a magyar politika szerencsejátékosa is meghajtotta fejét a tokaji előtt, mikor arról disputált, hogy a tokaji aszú a magyar szabadságvágy folyékony bizonyítéka. Azonban a Pilvax kávéházban a márciusi ifjak fő bora már a kadarka volt. Olcsóbb is volt, mint a tokaji, lehetett szakmányban inni, és ugyanúgy lelkesítette a magyart, olykor részegítő, nagy, zavaros álmok felé. Nem a bor hibája, hogy sokszor csorbul a szabadság józansága.
A legtisztább forradalmi szabadságvágyunkban, az 1956-osban is találkozott egymással a bor és a szabadság. Talán csak metafizikai síkon van arra magyarázat, hogy az a szabadságcsillagos 1956-os év termette az évszázad legjobb aszúját. A kádári diktatúra, rettegve az 1956-os évszámtól, „rabságba vetette” ezt a borévjáratot, és 1957-esként hozta forgalomba. Az 1989-es rendszerváltás után rehabilitálták az 1956-os aszút, mint a magyar szabadság borát.
Állandóan randevúzik a magyar történelemben a szabadság ügye és a bor. Erre a csillagegyüttállásra akár egy revelatív bormarketinget is lehetne építeni, ami egyszerre lenne új nemzetközi bormarketing program és egyben új országimázs is. Azt a történelmileg is szinte egyedülálló figyelmet, ami jelenleg a magyarországi változásokat követi, hatóerővé tehetnénk.
Segítenek bennünket azok a régi, mustos kádakban táncoló lányok: Évoé Magyarország!
Nyitókép: Körösfői-Kriesch Aladár: Dávid Ferenc beszéde a tordai országgyűlésen 1568-ban. Forrás: Wikimedia Commons
