Syrius

(balett)

 

Emberré vált a robbanó atom,
árnyék suhan a vak sivatagon.

Elektron-szimfónia.
Syrius-balett.
Héliumvér és plazmatánc.
Minden épp ma lett.

A semmit foltozó
jégköldök-űr,
a fém, a kő,
az itt középen
s a mindazon fölül,
a bennünk lopva lakozó,
a csillagperemről érkező.

A fém dadog.
A kő szepeg.
A fény megáll.
Idő remeg.

A fényidő dobog-lebeg.
A kőarany körénk heged.

Fölég a tánc
kövek között.
A fénybe kő-
mag öltözött.

Hajnal hamvába nő virág.
Az alkonyatba csirren ág.

Árnyékok álma.
Szívek vad éhe.
Kő-éjszakákba
szirmok méhe
virrad.

Dereng az űr,
kering a szárny,
kinő a fű,
fogamzik ág,
az égi tánc alá
a gömb zeng,
s csodálja csillag.

Most történik minden mozdulat.
Most ébred magára a tudat.
Most születik éppen minden emlék.
Most keletkezik a nemlét.

Tűz-fekete fényben,
fehér feledésben,
arany alkonyatban,
vörös virradatban
őröl porrá
a mennymalom,
s testté dagaszt
a fájdalom.

Az éj ragyog.
A seb heged.
Madár dadog.
Az érc remeg.

Űrben keringő búza-
szemmé szikkadt
lelkekbe néz
a síró lávafém,
a mályvakő s a lomha fény…

A messzi csöndidő felé,
a füstté vált tekintetekbe,
a láthatatlan csillagok mögé,
a roskadásig táncoló és minden
álmot fölhasító végtelenbe.

 

És mit gondolt írás előtt, közben Vitéz Ferenc?

Balett

Egyszerre jelöli meg a témát és a műfajt a Syrius alcíme. Különösen hangzik, hiszen itt versről van szó, nem pedig táncról! S ha az analógiáért egy másik művészeti ághoz fordulunk, természetesebb volna a zenét idézni, elvégre rokon műfajokról beszélünk. S vajon mitől válik tánccá, és milyen táncról szólhat a vers? – akadékoskodik az olvasó.

Paul Valéry A lélek és a tánc című dialógusában a beszélgetés résztvevői (a Platóntól kölcsönbe vett Szókratész, Erüximakhosz és Phaidrosz) végig Athiktét, a korinthoszi táncosnőt figyelik. Szinte észre sem veszik, hogy beszélgetésüket a táncmozdulatok vezetik. A táncosnő csak a párbeszéd végén szólal meg, ereje fogytán rogyva eléjük: „Nem haltam meg. De azért nem is élek.” A „honnan jössz” kérdésre pedig így felel: „Tebenned voltam, ó, mozgás, kívül más mindenen…”

A tánc ideje egyúttal a tér, amit betölt. Az egyik mozdulat halála a másik születése. A tánc maga a folytonos átalakulás, az örökké tartó jelen. Magába fogja az életet s halált (a megszületést és meghalást), a szerelmet és féltést, a fentit és lentit, az epikust és költőit, a teremtést és apokalipszist. Ügyetlen táncos vagyok, ám az életet és létezést zenei kíséret nélküli táncként érzem a sejtjeimben és gondolataimban.

Még 2025 februárjában láttam egy kortárs balettelőadást a debreceni Csokonai Színházban. Domoszlai Edit koreográfiája volt az álmodozásra és elmélkedésre szólító Reverie, s annak első részét, a Sziriuszt Tóth Árpád Lélektől lélekig című verse ihlette. „A Sziriusz van tőlem távolabb / Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?” – Ez a kettőscsillag, melynek számos ősi mitológiában, eredetlegendában volt kitüntetett szerepe, az éjszakai égbolt legfényesebbike, A tánc talán arról is szólt, hogy a távoli fény utáni vágy feledteti a két közeli lélek között a sötétséget.

Számomra azonban mást jelentett. Úgy néztem a balettet, mint egy filmet az univerzum és a Föld születéséről, az ember megteremtéséről. Ahogy a matematikából előbb fizika, a fizikából kémia, a kémiából pedig biológia lesz. A koreográfia (és a film) ezért maradt befejezetlen: mert a kövekből bár létrejött az emberi test, a testnek még nem sikerült átváltoznia lélekké.

A két koreográfia közötti szünetben följegyeztem az első sorokat. Hetek múltak, a vers nem folytatódott, de én benne voltam a táncban, és bennem volt a tánc. Egy unalmas tanácskozás kellett hozzá, hogy ismét megkeresse létét a szavakban a lüktetés. Amikor letisztáztam, már csak ezt a lüktetést kellett formálnom-finomítanom, hogy az egymásra talált lelkek elinduljanak a Syrius felé…

Vitéz Ferenc (Kisvárda, 1965) költő, esszéista, irodalomtörténész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető oktatója. Több mint félszáz monográfia, tanulmány- és verseskötet szerzője; a Magyar Írószövetség 2024. évi Arany János-díjasa. Legutóbbi kötetei: Repülési kísérlet (2021), Aranyrozsda (2023), Egyenes a fény (2025); Alkotói attitűdök a magyar irodalomban – A homo heroicustól a homo ludensig (monográfia, 2023).

 

Nyitókép: Grafika: Rónai Balázs Zoltán / Gemini