kivégzőosztag
amikor elhatározta, hogy
verset fog írni a fájdalom-
ról, akkor még nem tud-
ta, hogy fájni fog, kókusztej-
sűrítmény, pemetefűtea, kora-
vén karaván, a felsorolás
tánca a sivatagban, nevek
tánca a sivatagban, az ér-
tékes áru, értékes és pompás,
az értékes áru tánca a si-
vatagban, a tizenkettedik a
tizenegyedik helyére lép, ah-
hoz a láthatatlanhoz imád-
kozik, aki nem létezik, mert
léteznek létező láthatatlanok
bizonytalan léptekkel
közelít a halhatatlan-
sághoz, jó volna megé-
rinteni, a távolságot
csúfolja a megérkezés,
pemetefűtea gőze csik-
landozza az akácfa kon-
tyát, halhatatlanság vagy
örökkévalóság, torzul a
lélek, mert megalázzák,
van cigarettám, örök hal-
hatatlanság, valóságos
füst a valóságos füsttől,
halhatatlan örökkévalóság
cammog a tél az ősz mögött,
de már kukucsol a tavasz is, pe-
metefűtea puha párája bodorodik
a hajnali alkonyatban, felületesen
olvassuk az életet, ahogy a regé-
nyeket szokás, csomagol a szűz,
a dezertőr elvágyódását magába
fogadja a sivatag édessége, a gon-
dolat nélküli csöndre gondol a
kivégzőosztag előtt, elviselni a
valóságot, ez a legnehezebb, mo-
solyogva szivárog a halál maszk-
jába az arc, nincs értelme a
hallgatásnak, a szavak értelmet-
lenek, megtörténik az alázat,
megtörténik a szégyen is, az ö-
rökkévalóságnak nem marad
ideje az elmúlásra, ez az utolsó
dől belőlem a halhatatlanság,
öreg vagyok és ostoba, nem óv-
nak meg a szavak az öregség-
től és az ostobaságtól, kiment
a ház az ablakon, pemetefűteát
főzök zsályából és rozmaringból,
harminchárom foga elvásott már,
a temetővel szemben kosarak-
ból épít halmot a gyász, benyúl
a szűz az angyal szárnya közé
elfelejt engem az emlékezet,
pemetefűtea puha párája pénte-
ken penderül pajtába, dallá a-
vat a madár, az angyal szár-
nyai között az idő oltára rej-
tezik, a tévedés árnyéka a haj-
nal szakállába kapaszkodik, ha
az egyik dolog neve a, a má-
sik dolog neve b, a harmadik
dolog neve pedig c, és a egyen-
lő b, b egyenlő c, akkor a egyen-
lő c, de mi egyenlő mivel, hi-
szen a nevek különböznek, a
dolgok pedig a kertben hevernek
a menta tövében, megtörténik
félelem, semmit nem
tudunk a félelemről, fáj-
dalom, semmit nem tudunk
a fájdalomról, tévedés, sem-
mit nem tudunk a tévedés-
ről, unalom, semmit nem
tudunk az unalomról, pe-
metefűtea, semmit nem
tudunk a pemetefűteáról,
vers, semmit nem tudunk
a versről, vágy, semmit
nem tudunk a vágyról, vér,
semmit nem tudunk a vér-
ről, semmit nem tudunk
gondolat nélküli gondo-
lat, tévedés nélküli téve-
dés, pemetefűtea párájában
kibomló képzelet, apámat a
vonathoz viszem, igazságta-
lan és felületes a halhatat-
lanság, olyan vagyok, mint
az az ember, aki olvas, de
nem ismeri a szavak jelen-
tését, gát nélküli gátőr, el
kellene mesélni azt a törté-
netet arról az alázatos bölcs-
ről, aki minden hajnalban
Farkas Arnold Levente (1979 – ) költő, író, drámaíró.
Nagyváradon született, a Szentendrei-szigeten él és tanít.
Az Ambroozia oldalán így vall magáról: Nem tudok sem írni, sem olvasni, de szoktam. Tollforgatónak rossz vagyok, ám szerfölött tehetséges. Álmomban többször jártam a Hóvirágok terén, a valóságban csak háromszor. Szeretek eljutni a mondatkezdő nagybetűtől a mondatzáró írásjelig. Néha sikerül, máskor azonban másra gondolok. Most elviselhető.
Nyitókép: Grafika: Rónai Balázs Zoltán/Gemini
