A környező mocsarak semmivel sem összetéveszthető posványszagát a hét domb közé cipelő folyó mindkét partján házcsonkok százai emlékeztek a császárok hajdanvolt dicsőségére. Sakál vonyított hosszan, valahol a Tiberis partjánál, hogy egy másik feleljen rá, ugyanolyan hosszasan. Hangja azonban a városból érkezett, a házak közül. Vonyításukat a folyótól mindössze félórányi járásra lévő Lateránban is lehetett hallani.
A pápát mindez nem zavarta.
Aludt.
Talán soha nem aludt olyan mélyen, mint most. Még horkolt is, mégpedig olyan hangosan, hogy emiatt a folyosón őrt álló katona sem tudott aludni. A pápa hálószobája, vagyis a Cubiculum Papae ridegen egyszerű, inkább praktikus, mintsem lakályos, mentes minden fényűzéstől. Egyetlen éke a lovasszekér méretű baldachinos ágy, melynek az ég felé futó függőleges faoszlopait a hajdanvolt császárok bíborvörösére festették, az odafent abroncsszerűen körbefutó vastag drapéria pedig alul a pápaságra utaló fehér, felül pedig az Istenre utaló arany színében tündökölt. A falat bizánci szőtteskárpit borította, az egyik sarokban két nagyobb méretű utazóláda, a másikban pedig egy asztal, mellette három szék. Odébb, a kandalló előtt egy kapitális medve kiterített szőre borította a kőpadlót.
A pápa horkolását leszámítva csend volt.
Már a sakál sem vonyított.
Csak a hold világított be a nyitott ablakon.
Az angyal már jó ideje nézte a pápát. Nem szólt neki, nem ébresztette, hagyta, hadd aludjon. Eddig. Most azonban belépett az álmába.
A pápa összerezzent.
Semmit sem értett abból, hogy ott áll az ágya mellett egy hatalmas angyal és őt nézi. Félve kérdezte meg:
– Ki vagy te?
Az angyal elmosolyodott. Most egészen emberszerűnek tűnt. És már nem is volt olyan hatalmas.
– Gábriel vagyok, Isten küldötte – válaszolta.
A pápa felült és gyorsan keresztet vetett, majd még egyszer és még egyszer.
– Ne félj! – mondta az angyal. – Isten küldött. Tudd meg, hogy a holnapi napon, a nap első órájában hozzád ismeretlen nemzet követei jönnek, akik tőled fejedelmüknek az apostoli áldás ajándékával egyetemben királyi koronát követelnek. A koronát hát fejedelmüknek, miként kérik, eljuttatni ne habozzál. Mert tudd meg, hogy ez néki a dicső királyi ranggal együtt élete érdemeiért jár – mondta az angyal, majd eltűnt.
A pápa megmozdulni sem bírt. Megdörzsölte a szemét, és újra keresztet vetett.
Másnap pedig minden úgy történt, ahogyan azt Gábriel arkangyal, Isten hírnöke előre elmondta II. Szilveszter pápának, Róma püspökének.
Nyitókép: Grafika: Rónai Balázs Zoltán/Gemini
