A Spicc és nyújtott nyakhoz képest milyen elvárásokat támasztottál a második kötet felé? Mennyivel zsigeribb a frissen megjelent Zsigeri nő?

Az első kötet megjelenése óriási élmény volt. A 95. Ünnepi Könyvhéten szinte euforikus hangulatban voltam, nagyon élveztem a munka utáni felszabadultságot. Utána persze jött egy apályos időszak, amikor nem volt sem kedvem, sem ihletem még egy fél sort sem írni. Sőt, néha azt gondoltam, soha többet nem fogok tudni leírni egy értelmes mondatot sem. De persze ez egy idő után elmúlt. Lassan mégis elkezdtem újra írni, vagyis inkább ott folytatni, ahol abbahagytam. Most már tudatosabban készülök rá, hogy ezt az időt lerövidítsem. Mivel akkor még fogalmam sem volt, mikor lesz legközelebb könyvem, miről fog szólni, egyáltalán verseskötet lesz-e újra, mert közben számos, további ötlettel is dolgoztam fejben, ezért nem éreztem különösebb nyomást vagy elvárást magammal szemben, csak írtam a verseket, ahogy jöttek. Ebben a Filter Írócsoport havi műhelymunkái is segítettek, mert a rendszeres írás visszakúszott az életembe a nyári, pár hónapos apály után.

A női motívum mindig is erősen része volt az írásaimnak,

nem érzem, hogy nagy különbség lenne az első kötethez képest. Esetleg annyi, hogy a második kötet szerkesztésénél tudatosan erre a vonalra hegyeztem ki a koncepciót, és amikor ezt kitaláltam, akkor szinte automatikusan megtalálták a helyüket a versek, összeálltak a történetek, a képek, a mondanivaló, mint egy puzzle a római Colosseumról.

Akkor már törekedtem arra, hogy minél bátrabb hang szólaljon meg a versekben a nőkről, a női létről, a női fájdalmakról, a zsigeri nőről szóljon a könyv.

Volt-e debütkötet utáni szorongásod, illetve erős késztetésed arra, hogy mindenáron meghaladd önmagad?

Az első kötet klasszikus ciklusokban gyűjtötte össze a verseket, úgy, mint ki vagyok én; kapcsolódások magam és a külvilág felé; univerzumok, amelyek körülvesznek. Most egyszerűen

három téma körül forog a mondanivaló:

a nő, aki nem olyan, mint amilyennek hiszed; a nő, aki mindenféle kapcsolatokba bonyolódik; valamint a nő és a halál motívuma.

Ez a nagyon erősen női szemlélet és ennek a másik arcába tolása jelentős rendezőelvvé vált, és szinte automatikusan összerendezte az elmúlt két évben írt verseimet.

Némi szorongás, az elvárásoktól való kisebbfajta rémület a kötet összeállítása után jött elő, de írás közben, szerkesztéskor nem foglalkoztam vele, mivel nem is tudtam, mikor mi lesz belőle, egyszerűen megnéztem, hol tartok, mi jön ki a végén.

Azt viszont fontosnak tartom, hogy az ember egyre jobban írjon magához képest, egyre pontosabban, de én

nem akarom és nem is tudom meghaladni önmagam,

pont itt tartok, és szeretem azt a zsigeri nőt, aki a könyvből kiszól. Sok kortársat olvasok, figyelem a mesterek és írótársak megjelenéseit, és nagyon élvezem azt az értelmiségi, irodalmi közeget, beszélgetéseket, az egymás könyveinek szóló szívből jövő örömet, amivel a könyvhéten kiemelten és sűrűn találkozom.

A kötetszervező témákról leginkább Sylvia Plath jut eszembe. Voltak, akik hatottak rád? Vagy a Zsigeri nő szinte kizárólag a saját tapasztalataidból merít?

Elsősorban saját tapasztalat, a látottak, bármi, ami szembejött velem, amin fennakadtam vagy valamilyen formában megérintett. Mindig kell egy láthatatlan összekötő kapocs a vers témája és köztem, vagyis amihez nem tudok érzelmileg, gondolatilag kapcsolódni, arról nehezen tudok írni. Szóval, mondhatjuk úgy is, hogy minden nő hatott rám és én is saját magamra. Az is igaz, hogy különös figyelmet fordítok a női írók, költők felé, de nem is szeretem így mondani, mert a ,,női” jelző nélkül is meg kell hogy állják a helyüket. Aki nagyon közel áll hozzám, az Annie Ernaux, akinek minden könyvét, minden mondatát szeretem. Nagy kedvencem Zoé Valdes kubai írónő, aki szintén ízig-vérig nő. Nagy hatással volt rám El Kazovszkij Homokszökőkút című, egyetlen verseskötete, aki elsősorban képzőművész volt. De a kortársakat is figyelemmel kísérem, a legutóbbi könyvfesztiválon Janne Teller aláírásáért álltam sorba. Nagyon jelentős momentum volt, amikor Tóth Krisztina egy Facebook-bejegyzésében összeszedte azokat a női írókat és költőket, akiket ismer. Ez egy nagyon fontos poszt volt akkor, és most is az. Magam is próbáltam összeszedni, szerencsére jó sokan vannak.
Talán ki merem jelenteni, hogy

egyre inkább a bátorságot keresem az írásokban,

ahol nincs maszatolás, mellébeszélés, szépítés, az van leírva, ami van és úgy, ahogy van. Akad olyan, aki emelkedett dolgokat vár a költészettől, de szerintem a pátosz már annyira távol áll a mindennapjainktól, hogy nemigen tud hiteles lenni, közben az életünk mégiscsak tele van csodákkal.

Lehet azt mondani, hogy a könyved egyfajta ellenválasz a férfiak által alkotott női zsánerképekre? Jól érzem itt az iróniát?

Semmiképpen sem valami ellen született, inkább keresem az egyre bátrabb és őszintébb hangot, ami egyre közelebb van a hétköznapi valósághoz, és egyre inkább kifejezi a női lét bugyrait és magasságait egy nagyon erős női szemszögből. Irónia akad benne persze, egy kicsit túl is van tolva a női szerep. Az ingerküszöbünk már annyira magasra került, hogy szerettem volna megmutatni az olvasónak, hogy hé, itt van egy zsigeri nő, aki akár te is lehetnél.

Az első kötetben felvázolt háttal álló nő pozíciójából milyen tendencia mentén jutottál el a halállal való szembenézésig? Lázadó vagy inkább elfogadó a Zsigeri nő?

Az első kötet, ahol egy női talpat látsz és egy kezet, ott sem áll teljesen háttal a nő, mert hátranéz a válla fölött, de az már a képzeletre van bízva. A második kötet borítóján lévő váll és könyök és kar is félig háttal is lehet, nézheted így vagy úgy, a nézőpont a lényeg, ami lehet, hogy más, mint amire elsőre gondolsz, vagy éppen folyamatosan változik.

Lázadni néha lázadok, de inkább a dolgok elfogadására törekszem,

ítélkezés és véleménynyilvánítás nélkül. Mindig is a megfigyelés volt a lényeg, ahogy messziről egyre közelebb megyek a vizsgálat tárgyához, a végén már mikroszkóp alatt vizsgálom, sokszor egyes szám második vagy harmadik személyben. El kell helyezni a mátrixban a dolgokat körülöttünk, vagy csak hagyni Föld körüli pályákon mozogni őket. Ami fontos, az a figyelem, és amit figyelek, azok pedig a hétköznapi dolgok, amikkel bárki találkozik: születés, kapcsolatok, élet, halál, bár nagy valószínűséggel egy macska szemén keresztül vagy egy légy röppályáját követve jutunk el a mélység felé.

Milyen ma kortárs költő-NŐnek lenni? Küzdünk-e még azzal a bizonyos férfi elnyomással, hogy nőként nehezebb érvényesülni?

Nőnek lenni sem mindig egyszerű, pláne nem költőnek vagy írónak. Küzdés nincs, de valóban

nem egyszerű láthatóvá válni.

Főleg, ha valaki nem fiatalon kezdi a pályát. Sok nő ír jól, nem csak a huszonéves korosztályban, és az mindig szívmelengető, ha ők is kapnak felületet, megjelenést, megmutatkozási lehetőségeket. Írni jó és írni kell, olvasni jó és olvasni kell, az olvasókkal találkozni pedig elképesztően inspiráló. Szerencsére egyre gyakoribb a támogató közeg. Jó lenne, ha az egész irodalmi tortából minél több szelet válna jól láthatóvá.

 

Nyitókép: Hegedűs Kata archívumából/engedélyével