„Jákób pedig egyedül marada, és tusakodik vala ővele egy férfiú egész a hajnal feljöveteléig” – olvashatjuk az ószövetségi szentírásban Mózes I. könyve 32. fejezetének sorait, amely a zsidó nép egyik nagy pátriárkája és ősatyja harcát írja le egy titokzatos férfiúval – a későbbi, festészeti ábrázolásokban egy angyallal –, aki nem volt más, mint a Teremtő.
Találkozásaink a legfőbb Jóval vagy a legelvetemültebb Gonosszal éppoly váratlanok, szinte véletlenszerűek, mint Jákob esete az idegennel.
„Éppen mikor az ebéd utáni alváshoz készülődött, megszólal a telefon. Ljuba odahívta őt azzal, hogy a központi bizottságtól keresik. M. A. nem hitte el, azt gondolta, hogy ugratás (akkor ez szokás volt), morgolódva, idegesen vette fel a kagylót és ezt hallotta:
– Mihail Afanaszjevics Bulgakov?
– Igen, igen.
– Sztálin elvtárs fog most önnel beszélni.
– Micsoda? Sztálin? Sztálin? S ekkor meghallotta a hangot s a jellegzetesen grúz akcentust.
– Igen, itt Sztálin beszél. Jó napot, Bulgakov elvtárs.
– Jó napot, Joszif Visszarionovics.
– Megkaptuk az ön levelét. Elolvastuk az elvtársakkal. Ön kedvező elbírálásban fog részesülni… Vagy pedig valóban engedjük önt külföldre? Hogyhogy, önnek ennyire elege van belőlünk?”
A szovjet titkosrendőrség, az OGPU egyik besúgója emlékezett vissza így
arra a nevezetes telefonhívásra, amikor a tbiliszi főposta kirablójából mindenféle katonai előképzettség, sőt bármiféle végzettség nélkül „generalisszimusszá” és a szovjet birodalom első emberévé lett Joszif Visszarionovics Dzsugasvili személyesen hívta fel Mihail Afanaszjevics Bulgakovot. (A beszélgetést Vitalij Sentalinszkij idézi A feltámadott szó című művében.)
Jákobbal szemben, aki a Jabbók patak gázlójánál egy éjszakán át küzdött az „angyallal”, Bulgakovnak az egész élete ráment arra, hogy különös párbajt vívjon magával a Sátánnal. E küzdelmében a világtörténelem legtöbb áldozatot, több mint százmillió halottat követelő, szélsőséges ideológiája, a kommunizmus és annak korabeli földi helytartója, Sztálin állt vele szemben. Az a Sztálin, akit nem véletlenül ábrázolt – halált megvető bátorsággal – ördögként a Felvidékről származó Básti Zoltán festőművész az 1950-es években, a sopronbánfalvai Mennyek Királynője pálos-karmelita templom egyik freskóján, ahol Szent Mihály arkangyal látható, amint legyőzi a megtestesült Gonoszt.
A cikk további részéből megtudhatják:
– Miért cserélte az orvosi hivatást írói pályára, és hogyan próbálta eltitkolni a fehér hadseregben szerzett múltját a kiépülő szovjet diktatúra elől;
– Milyen kegyetlen küzdelmeket vívott a hatalommal, miközben betiltották műveit, a titkosrendőrség elkobozta kéziratait, és a rendszer kegyencei nyíltan megalázták;
– Hogyan alkotta meg élete főművét, A Mester és Margaritát szinte vakon, halálos betegen, a feleségének diktálva;
– Milyen hihetetlen úton, az író özvegyének fehérneműjébe rejtve csempészték a tiltott, hiánytalan kéziratot Budapestre, hogy a világon először Magyarországon jelenhessen meg.
