Burka
Szája elhagyatott verem,
száraz sírás sem marja torkát.
Lélegzete arcára tapad.
A némaság
lassú pusztulás.
Felfalja a testet.
Lerágott csontokat
kocogtatnak.
Egy ösztön,
mint menekülő vad
feszül az anyagnak,
de visszazuhan.
Ha lerántanák róla leplét,
nem a teste hullana ki belőle.
Atlasz
Darabjaidat vállamon hordom.
Empirikus teher vagy.
Igen–nem, marad–megy,
a döntés súlya két oldalon azonos.
Csontom reped.
Szarutépően száraz szelek,
karod kilóg az ég alól.
Néha a számból is kő pereg.
Mikor nem bírom tovább,
a világot rágom köréd,
hogy könnyebb legyél.
Időbe mártalak,
az ingázó bélmozgás
helyén kontinensek feszülnek.
Csillagokat szórok
megmaradt hajszálaid közé.
Lapockáim alatt remeg a föld,
mégsem ejtelek le.
Amíg tartalak,
addig létezel.
A költőnővel új, Indulási oldal című verseskötete kapcsán Hegymegi Flóra készített interjút, amit itt olvashatnak.
Nyitókép: Grafika: Rónai Balázs Zoltán/Gemini
