Egy jó kollégát, aki elhuny, addigi munkatársai (és jó esetben főnökei is) saját halottjuknak tekintenek. Így voltunk (sőt vagyunk máig) vele mi is – azt hiszem, sokak nevében fogalmazhatok így, többes szám első személyben –, akik akkoriban, 1981 táján az Új Ember körül tébláboltunk. Őszintén saját halottunknak tekinthettük őt, mert komoly veszteséget éreztünk.

Ha becsenget egy szekus ügynök, legjobb, ha meghívod ebédre?

"Amikor ismét egyedül maradtam,
ijesztően természetesnek tűnt,
féltem, ez örök állapot"

A szőlőhegy, ahol élek, nehezen meghatározható hely. Egyszerre e világból és nem e világból való.

A szavak súlyáról Kodolányi Gyulának a negyedik olyan kötete, amely a Nap Kiadó Magyar Esszék sorozatában lát napvilágot.

Versenyezhet-e ezekkel a ma már klasszikus életművekkel a közelmúlt és napjaink magyar alkotóinak irodalmi hozománya?

Nevelőintézetből a vég felé, harangot kongató lepkékkel – már-már noire, de mindenképpen sötét szürreál.

Ádámnak a Hollywood szó ütötte meg a fülét kirakatpakolás közben, hogy mindenki éppen úgy hazudik, mint a hollywoodi filmipar, nem az a lényeg, hogy mondjanak valamit vagy jó kérdéseket tegyenek fel, hanem csak a pénz és a pozíció.