Kezdetben zavarta, hogy az arcán, közel az orrához, egy csomó nőtt ki, bibircsók, így nevezték azt az osztálytársai, végigjárta a szakorvosokat, bőrgyógyász, belgyógyász vizsgálta, mindenütt azt mondták, műteni tilos, mert elrákosodik, együtt kell élni vele.
De nem volt boldogtalan, nem volt kiebrudalt eb. Elvárta a környezetétől, hogy hagyják őt nyugton, ne lépjék át azt a kört, amit képzeletben maga köré rajzolt, ne bántsák a territóriumát, öntudatlanul hitte, hogy ebben a jellegtelenségben kiváltságos személy ő. Nem vagyok senki, s ezáltal vagyok valaki, mondogatta magában.
A gimnázium elvégzése után felvételizett a filológiára, ott sem emelkedett a középszer fölé, igaz, sokat olvasott, magyar nyelv- és irodalomból írt néha jó szakdolgozatokat, de a némettel küszködött mindvégig, éppen csak nem ugrott a léc alá.
Államvizsga után az eredményt kifüggesztették a hirdetőtáblára, ő a névsorban az utolsó előtti volt. Nem is számított fényes eredményre, szó nélkül vette át a dékáni hivatalban a tanári diplomáját, s hazaballagott a családjához.
A két húga és hivatalnok szülei megölelték, az apja megveregette a hátát, az ünneplés elmaradt, nem koccintottak, nem zökkentek ki megszokott életükből. Ő volt a ház öregje, a bátyus, félig-meddig gondnok, éveken keresztül hordta le a szemetet a panel harmadik emeletéről, segített anyjának a főzésben, takarításban, bevásárolt, ősszel, a nagy befőzések idején gyümölcsöt mosott, meggyet, szilvát, cseresznyét magolt, mákot, diót őrölt, ha csepegett valamelyik csap, kicserélte a pakolásokat, szőnyeget sem porolt rajta kívül senki a családban. Jól érezte magát ebben a szorgos tevés-vevésben. Nem vágyott semmilyen luxusra, zavarta volna a fényűzés. De egy titkolt öröm azért melengette a szívét: a neve. Nem a családneve, az Elek, hanem a keresztneve, a Csongor. Azt szerette nagyon. Mintha kicsi, hegyi patak csobogna le a lejtőn, s az csevegné: Csongor. Hálás volt a szüleinek, hogy neki ilyen szép nevet választottak, de erről sem beszélt senkivel. Talán megkopna, ha túl gyakran a szájunkra vennénk, gondolta. Az iskolában és az egyetemen amúgy is Elek volt ő, a Csongort alig használták.
Azt remélte, azután is feltűnés nélkül, zökkenőmentesen fogja leélni az életét, ha kilép ebből a szűk családi körből. Nem úgy történt. Kíméletlen önvizsgálatra akkor kényszerült, amikor kihelyezték egy rossz hírű vidék falusi iskolájába.
A továbbiakban kiderül, hogyan zúzza porrá egy hírhedt vidéki iskola kegyetlen közege a főhős addig gondosan óvott, csendes kis világát. Megtudhatják, miként éli meg Csongor azt a felkavaró pillanatot, amikor a diákok a legmélyebb sebére tapintanak rá, és végül az is kiderül, vajon a teljes megaláztatás és a kilátástalanság után egy váratlan találkozás elhozhatja-e számára a sorsformáló, csendes boldogságot.
