Miszt_2012dec24_1 (15).JPG

A Tihanyi Bencés Apátság nyugalmazott elöljárója régvolt és új karácsonyokról, betlehemekről ír és arról, hogy a karácsony nem a vásárlásról szól, és nem érzelgős szeretetünnep, de igenis a szolidaritásé.

Mennyit alszunk még? Karácsony előtt hányszor tettük föl ezt a kérdést, amikor még más volt számunkra a világ. Várni… mikor lesz már itt a karácsony? Édesanyám december közepén – most már tudom, hogy ez Luca napján volt – egy nagy tálba búzamagot tett, a tál közepére egy poharat, az egyik szélére meg egy kis fahasábot. Karácsony ünnepén már zöld volt a tál, kisarjadt a búza, a közepén égett egy gyertya, a szélén, a hasáb helyén pedig ott volt egy kis jászol, benne a Jézuska…

Mennyit alszunk még? Tudunk-e várni ünnepre, találkozásokra? 

Most lesz Tihanyban a huszonhetedik karácsonyom. Életemnek pedig a hetvenkilencedik karácsony ünnepe. Vannak emlékezetes karácsonyaim, van, amire szüleim emlékeztettek: amikor édesapám az orosz fronton volt, tábori levelezőlap érkezett haza karácsonyi üdvözlettel (ez az ágyúlövedék rézhüvelyéből készített kis lap, amelyre hozzáértők rámaratták a levelezőlapra írt szöveget, most is ott van az asztalomon, apám aláírásával).
Gyermekkori emlékeim közé tartozik, hogy jöttek a betlehemesek, kolompolva, énekelve: Mennyből az angyal lejött hozzátok…

Majd jóval később, már tanárként, diákgyerekek nevelőjeként: a diákotthonban az utolsó napon, a karácsonyi szünetre való hazautazás előtti este az egész iskola együtt, furulyázók, fuvolázók, gitározók, hegedűsök, mindenféle hangszeresek muzsikáltak, a háromszáz kamasz fiú pedig önfeledten énekelt: „Tizenkettőt vert már az óra…” –, meg azt, hogy „Karácsonynak éjszakáján, Jézus születése napján örüljetek, örvendjetek…”

Egymásra rétegeződnek az élmények. Ahogy múlnak az évek, úgy válik az ember egyre racionálisabbá, nemritkán belefásul a tennivalóiba, és a karácsony romantikája valahogy a távolba vész. 

De nem. Mégse. Csak oda kell figyelni. Nem arra, hogy már jó egy hónappal az ünnep előtt, akár már halottak napján is az üzletekben, bevásárlóközpontokban a „Mennyből az angyal…” szól, ilyen-olyan, amolyan feldolgozásban. Rajta, siessünk, most kell vásárolni! Réges-régen a rádióból harsogott: Nincs karácsony Corvin nélkül!

Sokszor megkérdezik tőlem, milyen nálatok a karácsony Tihanyban? 

A válaszom nagyon egyszerű: szép. Nem tudok betelni a természet csodáival, a felkelő és lenyugvó nap látványával, mindig örülök a csillogó szemű, átszellemült gyermekarcoknak, amikor a templomban, várva a szentestére, szinte együtt izgulnak a nagyobbakkal, akik eljátsszák szép misztériumjátékban az angyali üdvözletet, a pásztorok betlehemi látogatását, a háromkirályok hódolatát, és találgatják, ki is lehet az a szerecsen király. Ilyenkor apróbb gyerekek és nagyszülők töltik meg a templomi padokat. A szülőknek valami fontosabb dolguk van ebben az időben. 

A templom közelében van egy barlang, a forrásbarlang. Jó tizenöt éve itt van felállítva a betlehem. Székely fafaragók munkája a szoborcsoport. A barlang közepén szalmahalom, fenyőágakkal körülvéve, piros bogyókkal díszítve. Mária, József, a kis Jézus a jászolban, szamár, ökör, minden, ami egy igazi betlehemhez kell. 

A rács eltakarva, nem lehet még belátni. Csak miután vége van a templomi eseménynek. 
Micsoda csodálkozás és öröm volt, amikor a rácsról levették a takarót, s be lehetett látni a betlehembe: mi volt, ki volt a kis Jézus mellett? Hát nem más, mint egy élő cirmos cica…

Alkonyodik. Szerzetesi közösségben élek. Hozzátartozik az életünkhöz a közös imádság és a közös asztal. Elénekeljük az esti dicséretet, a vesperást, elfogyasztjuk közösen az ünnepi vacsorát, majd ismét zsoltárénekek, olvasmányok következnek, utána pedig a lelkipásztori szolgálat: hogy a környező falvakban is legyen karácsony éjjelén szentmise. A mi hivatásunknak része, hogy ünnepelni segítsük az embereket. 

Nehéz elmondani azt a csendet, ami az emberben van, amikor szenteste beül az autóba, és a néptelen úton egyedül utazik húsz percet a templomig. Itt is, ott is karácsonyfák fényei sejlenek föl az ablakok mögött. Vajon együtt van-e a család? Mert van karácsony Corvin nélkül, de nincs karácsony közös asztal, családi együttlét, igazi szeretet nélkül. 

A tihanyi templomba távolról is jönnek ilyenkor emberek. Majdnem azt mondtam: hívek. De tegyük félre most ezt a kérdést: merthogy ki hívő, ki nem hívő, azt nem a templomba járás gyakorisága dönti el. Minden emberben ott van a vágy, hogy a sötétségből a fényességre jusson. Mindenki szeretne értelmet találni az életében. S karácsony ünnepének a lényegéhez tartozik a rátalálás: ahogy a pásztorok rátaláltak a Betlehemben megszületett Megváltóra, ahogy a napkeleti bölcsek rátaláltak – ki tudja, milyen távolról indulva – egy újszülött gyermekre, akiről az írások szóltak, ugyanúgy mindenki rátalálhat a titok mélyén az élete értelmére. 

Közösség, elfogadás, szolidaritás – ne féljünk kimondani, szeretet: hozzátartozik a karácsonyi ünnephez. 

Miután vége az éjszakai ünnepi liturgiának, szentmisének, és a templom előtti tér is elcsendesedik, valóban nagy nyugalom borul a világra. Kinézek az ablakomon. A Balaton túlsó partján apró fénypontokat látok, mintha karácsonyi díszbe öltözne az egész világ. 

Nincs karácsony a Betlehemben megszületett Jézus nélkül. Ne féljünk attól, hogy ez az ünnep elsősorban a keresztények ünnepe. De ne féljünk attól sem, hogy a keresztények hite szerint Isten jósága és emberszeretete kivétel nélkül minden emberre kiárad. Az Isten számára nincs különbség ember és ember között. Ne hígítsuk fel az ünnepet érzelgős szeretetünneppé. Merjük vállalni azt, hogy karácsony a szolidaritás ünnepe. A végtelen Isten vállal velünk, botladozó, esendő emberekkel közösséget a Betlehemben született Jézusban. Jézus pedig felszólít mindenkit, hogy változtassuk meg az életünket, és merjünk közösséget vállalni az emberekkel, miként ő erre kézzelfogható példát adott az életével. 

Lehet, hogy az idei karácsony a külsőségekben, a közös ünneplésekben szerényebb lesz. De a lényegen ez semmit nem változtat: Jézusban velünk az Isten. 

Újra és újra kezembe veszem karácsony közeledtével Dickens Karácsonyi énekét. Ebben olvasom: „Sok minden van, ami javamra válhatott volna, de nem vettem hasznát… többek között a karácsony is. De azért valahányszor csak eljött a karácsony, mindig úgy gondoltam rá – tekintet nélkül a szentséges nevének és eredetének járó tiszteletre, ha erről ugyan bármilyen vonatkozásban meg lehet feledkezni – úgy gondoltam rá, mondom, mint a jó napokra; mint jótékony, nyájas, boldog, kellemes napokra, mint az egyedüli napokra az esztendő hosszú során, amikor minden ember mintha közös elhatározással nyíltan kitárná bezárt szívét, és úgy gondolna a nála kisebbekre, mint akik igazán útitársai a sír felé és nem másfajta lények, akik másfelé utaznak. És ezért, bátyám, ámbár a karácsony soha egy porszemnyi aranyat vagy ezüstöt nem tett a zsebembe, azt hiszem, hogy javamra vált, és javamra is fog válni mindig; és azt mondom rá, hogy áldja meg az Isten.”

/Indulókép: Tihanyi kis pásztor. A szerző felvétele/