Ferenc_Herczeg_-_Hungarian_Writer_-_The_ten-year-old_Hungarian_Radio_Album_1935.jpg

Osztálytársamhoz többször utaztam az egykori Hidegkúti úton (ma Hűvösvölgyi út) a 83-as villamossal Hűvösvölgy felé. Talán soha nem figyeltem volna fel a villára, melynek homlokzatán HF monogram volt olvasható, de egy alkalommal két sétáló öregúrra lettem figyelmes. Meglepve ismertem fel egyikükben a korábban újságokból jól ismert arcot: Herczeg Ferenc sétált ott. Beszélgetőtársát nem ismertem fel, pedig Rajnai Gábor, a neves filmszínész volt a partnere.

Közeledett az érettségi ideje. Már túl voltam sok naiv várakozáson, reményen, hogy majd ha a kormány Debrecenből Budapestre költözik, majd ha lezajlanak a szabad választások, ha megszűnnek a „kicsi robot”-razziák… Mégiscsak jelent valamit, hogy az egykori főcserkész, Teleki Pál miniszterelnök fia, gróf Teleki Géza a kultuszminiszter.  De  azt már tudtam, hogy  Babits és Kosztolányi nem részei a magyar irodalomnak. Legalábbis erre utalt, hogy nem szerepeltek az érettségi tételek között. Az már egyáltalán nem lepett meg, hogy Herczeg Ferencről sem történt említés államosított gimnáziumunkban.

Franz Herzog verseci  polgár  élete  1863-ban indult. Akkoriban német szőlőművelők lakták  a Temes vármegyei települést. Apja jómódú  gyógyszerész és  a település polgármestere. A gyerek csak a temesvári piaristáknál tanult meg jól magyarul. A pesti ügyvédjelölt  életében 1886-ban szakadásnak tűnt az  a halálos kimenetelű párbaj, amely előbb négy hónapra a váci fegyházba juttatta, majd az irodalom felé indította. Herczeg Ferenc első regényét a fegyházban írta, és a Singer és Wolfner kiadó pályázatát nyerte el vele. Ezzel kezdődött az 1885-ben alapított kiadóval való kapcsolata. Száznál több kötetét ez a kiadó adta közre. Itt jelent meg Herczeg Új Idők című irodalmi hetilapja is, egyre növekvő példányszámban, 1894-től 1949-ig a népi-nemzeti s konzervatív beállítottságú vidéki értelmiségiek (tanítók, jegyzők, orvosok, papok) és a középosztálybeli asszonyok számára.

A Hűvösvölgy felé vezető úton akkoriban még reménykedve lehetett sétálni. De azért egyre inkább kezdtünk hozzászokni a változásokhoz. Velünk  élő, nyolcvan felé járó nagymamám bezzeg nem volt optimista. Azt se értette, hogy Kaposvárról küldött nyugdíja, mire a postás kézbesíti, már arra sem elég, hogy borravaló legyen belőle. Egy évvel azelőtt még tudott egy nagy tálca süteményt is vásárolni unokáinak a Hauer cukrásznál, akinek oly szép fehér bajusza és sipkája volt. Édesanyámnak nem járthatott az Új Idők, már kiadójával együtt megszűnt. 

A sétáló öregurak között keserű mosollyal kerülhetett szóba Herczeg élménye, mikor este az Amerika Hangja hullámhosszán végighallgathatta a saját nekrológját. Mert már nemcsak Churchill kiáltotta világgá, mi is kezdtük érezni a vasfüggöny leereszkedését. Az amerikai magyar szerkesztők nem tudták ellenőrizni a hírt, hogy tényleg meghalt-e az írófejedelem. Nem ez volt az egyetlen eset, Márton Áron gyulafehérvári  püspökről Nyugaton magyar nyelvű könyv állította halálát jóval korábban, mint ahogy 1980-ban bekövetkezett volna. 
Herczeg Ferenccel a találkozásaim már nem a Hidegkúti úton történtek, vagy a villamos ablakából, sokkal inkább elhallgatott műveivel ismerkedve.

A nyolcvanas években az irodalomtörténész Németh G. Béla  dolgozott életművének felelevenítésén. A verseci német anyanyelvű magyar író 1944 márciusában nem örült a német megszállásnak. Szomorúan látta a magyar tisztikar  hazaárulásig fajult  németbarátságát. Hűvösvölgy címen 1993-ban kiadott jegyzeteiben  ráismertem azokra a véleményekre, amelyeket a hozzánk látogató vendégektől hallottam édesapám tiltó szava ellenére. „Mi okozta vajon a tábornok urak elképesztő viselkedését, árulását? – tette fel a kérdést Herczeg az októberi sikertelen kiugrási kísérlet után. Először is baj volt, hogy a Horthy-hadsereg katonái könnyebben érték el a törzstiszti és  tábornoki rendfokozatot, mint a Habsburgok korában. Annyi tábornok csörtette a kardját Budapest nyilvános helyein, hogy operettemlékek ébredtek bennünk. Baj volt továbbá, hogy a tisztikar politizált, pedig a katona életeleme a föltétlen tekintélytisztelet, a politikusé pedig a szabad kritika. Végzetesen rossz ötlet volt, hogy a  zsidóktól elvett földbirtokokat vitézi telek címén törzstiszteknek ajándékozták. Ez megadta a magyar tisztikar  tekintélyének a kegyelemdöfést.”
Herczeg Ferenc 1945-ben elhallgatott, azután 1950-ben  szemet vetettek házára, ezért kitelepítették. Mikor visszaengedték, és egy szobát visszakapott saját házából, már nem volt sok hátra súlyosan megrendült életéből. 1954-ben, kilencvenévesen hunyt el.