02.jpg

Ezer Ákos a mindennapok mágikusságának szűrőjén keresztül közelíti meg az emberi alak kimeríthetetlen képzőművészeti témáját. Hőseinek néhány másodperces révedezéseit, esendőségét a festészet eszköztárának sokoldalú mozgósításával dolgozza fel.

A művész Vizuális beszédmódját több forrás táplálja: hatott rá a digitális modellezés térszervező és formaalakító logikája, az animációs filmek modernista képiséget visszhangzó stilisztikai megoldásai, a populáris kultúra individualista narratívái és a XX. századi szobrászat utópisztikus testképzetei. Az ismétlődő mintákból, fémes sugárzású felületekből és szertelenül szétszórt végtagokból felépülő kompozíciókban a figurák sorsa helyett sokszor a színes matéria lezser tigrisbukfenceire figyelünk.

A 2010-es évek végén Ezer Ákos festészetében a képszélek által felpofozott, támolygó alakokat felváltják a tömbszerű nyugalommal cigarettázó, krómozott végtagjaikkal a festmény légterébe oldódó figurák. Az utóbbi időszak klasszicizáló, mediterrán színskálájú képi világában főelemmé vált a titánfehér olajfestékkel odakevert gomolygó füst, a felvillanó ágacskák és levelek, valamint a fokozódó színintenzitású, fényes átmenetekből kialakított testábrázolás. A művész radikális képi programot valósít meg: a figuratív festészet különféle hagyományaiból gyúrja össze főszereplőit, akiknek fiktív, belső világát tárgyi attribútumok szimbolizálják. A figurák privát univerzumát pontosabban tükrözi egy délutáni napfényben felhevült karóra, egy természetellenesen hosszúra nyújtott tornacipő vagy egy zsíros festőiséggel megjelenített automatás kávé, mint a tekintetek, amelyek gyakran távoli pontokra szegeződnek, mintha a pupillán keresztül rajzolódna ki a legbiztosabb menekülési útvonal az önálló lét terheiből.

A 2020-as, Koktélbár című festmény jól mutatja Ezer Ákos viszonyát a figurativitás összetett problémaköréhez. Az előtérben akrobatikusan tekergő kézfej robotikus szerkezetéből egy jelzésszerű cigaretta lóg ki, mely kapaszkodót kínál a figura fokozott energiával megjelenített, hűvös melankóliájának. Már a végtagok irányváltásai is egyfajta narratívát vázolnak fel, melyben összetett jelentést hordoz egy-egy ujj barokkos elhelyezése is. E festészet nemcsak a gravitáció megkerülhetetlenségét teszi láthatóvá – ez esetben a kocsmai asztallappal, mely támaszt ad a zsíros hajzuhatag alatt eltűnő kobaknak –, hanem azt is, amint a laza mozdulatokkal felkent olajfesték helyenként függetlenedik a kép történetétől. E váratlan festői megnyilvánulások a festményeket elevenné teszik. A Költöztetők (2019) című képen egyetlen magányos figura helyett öt alak kibogozhatatlan gordiuszi csomóját látjuk. Az izolált arcok hol egy elemlámpa aranyló fénye által, hol a vastagon mintázott festéktől válnak plasztikussá. Az alakok között kikandikáló bőrkanapé szinte eltűnik a végtagok – ipari csarnokokat idéző – csőrendszerében. Ezer Ákos néhány munkáján a derékszögben egymásnak feszülő végtagokat hengerek indázása váltja fel, kiegészítve a testek különös metamorfózisainak sorát.

/Ezer Ákos: Hideg, 2020 A művész jóvoltából/

Hideg (2020) című festményével a művész a 2018-as, boom… crash… bang… című kiállítás portréit, valamint az Ábstract Hungary (2019) című, grazi KM Künstlerhausban megrendezett tárlaton is bemutatott arcképek sorozatát folytatja, melyben a természetes mozgásterükből kiszabadult arcok az égbolt síkjával válnak párhuzamossá. A test ábrázolásának fokozatos elhagyásával Ezer Ákos a sokszínű nyak és tájszerű arc valószerűtlen együttállására irányítja a néző figyelmét. A legújabb, 2020-as portrén a párát eregető, csücsörítő száj kéményével szemben az orr sátortetős képződménye terül el az arc lankás lejtői között. A haj vízesése már nem is meglepő a sztratoszférába száműzött, fagytól kéklő arc mellett. A hűvösben láthatóvá váló lehelethez hasonló a különböző térbeli formációkra kényszeríthető cigarettafüst, ami a festékkel való ábrázolás metaforájának is tekinthető. A 2020-as, Cigizés májusban című alkotás azt bizonyítja, hogy a művésznél az oldott festészet igénye, a dohányzás lényegét jelentő kontemplálás és a friss tavaszi hangulat egymást érintő jelenségek, melyek e festmények inspirációs bázisát egy életérzésben összegzik. Bár az orr hegye a festmény szélét érinti, mégis egyfajta határtalanságot sugall, ahogy fedésbe kerül a füst és a bárányfelhő, a nyak és az égbolt.

/Ezer Ákos: Cigizés májusban, 2020 A művész jóvoltából/

A 2020-as Varázsló című büszt lágy és rugalmas kézfejei a legegyszerűbb kisiskolás bűvészmutatványok egyikével szórakoztatják a közönséget. Az előadás megcsodálása után végigpásztázzuk a nyak színkódját, majd a fütyörésző arcra figyelünk. A monolitikus tömbként megjelenő kerámiafigurák is Ezer Ákos sokalakos kompozícióinak dinamikai problematikáját vetik fel, az abszurdumig kilazítva az egyes végtagok funkcióját és kifejezési lehetőségeit. A címek – Popcorn (2020), Zöldborsó (2020), Varázsló (2020) – sokszor elfedik e komplex művek térbeli játékait. A mázas kerámiaanyag felcsillanásai és finom tónusátmenetei klasszikus jelleget adnak a popos színvilágú alakoknak. Az egyszínű részeket – a festményekhez hasonlóan – mintás ruházatok egészítik ki, és egy-egy jelzésszerű motívum utal a képeken gyakran visszatérő vöröslő orrokra és szivárványszínekben pompázó nyakakra.

A művész legutóbbi nemzetközi megjelenése a Galerie Droste párizsi terében megrendezett Memories From the Future (Emlékek a jövőből) című egyéni kiállítás volt 2020-ban. A helyszínen, a festmények mellett, megjelent egy kerámiamű, egy 3D-szoftverrel létrehozott grafika és több zsírkréta- és akriltechnikával létrehozott papírmunka. A sokoldalúan használt médiumok közös motívumai jelzik, hogy Ezer Ákost olyan festészeti kérdések foglalkoztatják, amelyek meglepő eredményekkel szolgálnak az átfordítások során is.

A művész figurális festészetének gazdagságát többek között az absztrakt minőségek tudatos használata adja: a festészeti médium titokzatos materialitásának összetett megélése. Ez megmutatkozik számos festői megoldásban: egy gesztus enyhén porózus szélétől kezdve egy megfestett levél műanyagos vagy éppen gyurmás fényén keresztül egy színátmenetes felület párhuzamos ecsetmozgásáig. Ezek a kép fontos alkotórészei, másrészt ki is kacsintanak abból, személyes érintkezési pontot teremtve a néző és a festmény között. E részletek sokszor léptékváltással vonják az érzékelés közelnézetébe a hatalmas, olykor két méternél is magasabb figurákat. A központozásként is felfogható csúcsfények és reflexszínek megbontják a festői felületeket és saját történetek elbeszélésébe kezdenek. 

Ernst Gombrich művészettörténész egy műszerfalhoz hasonlította a portrét, ahol az arc egyes részei, a szemek és a száj jelző funkcióval bírnak. Talán ez a kibernetikus értelmezés világítja meg leginkább Ezer Ákos alakjait. A mechanikus asszociációkat idéző arcfogalom a portré hagyományos, reprezentatív szerepének megkérdőjelezésére és a képi apparátusra, a különálló, szinte kicserélhető elemekre hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor az emberi test- és arcmozgás gépiessége – ami gyakran témája a művész festészetének – a sötét humor egyik forrásává is válhat. Ezer Ákos figurái azonban idilli fényben botladozó, mélyen emberi gépezetek, akiknek ügyetlenkedésében, szögletes mozdulataiban ráismerhetünk saját sémáinkra.

/Ezer Ákos: Költöztetők, 2019 A művész jóvoltából/

Az alakok ténykedése tágas társadalmi játszóteret vázol, ahol mindenki hasonló teendőkkel és problémákkal van elfoglalva. Ezek banalitása monumentális állóképekké terebélyesedik, és az alkonyszínű fények ünnepélyességet adnak egy-egy összegabalyodott társaságnak. A hátterek keskeny sávjain keresztül egy változatos élményekkel kecsegtető világra látunk rá, ami éppen olyan könnyen alakul át az egyik pillanatról a másikra, mint a fészkelődő főszereplők. E humorral átitatott társadalmi tablón az alakok nem tudnak vigyázzállásban állni, önkéntelen mozgásuk, sok irányba csavarodó testtartásuk, örök nyughatatlanságuk adja személyiségük lényegét.

/Indulókép: Ezer Ákos: Koktélbár, 2020 A művész jóvoltából/