ENTZ GÉZA.jpg

A magyar kisebbségkutatás két jeles intézményéről, az egykori és a mostani Teleki László Alapítványról beszélgetünk Entz Géza művészettörténésszel, az alapítvány elnökével.

Október 15-én adták át a Teleki Alapítvány Granasztói-díját Kiss Lóránd marosvásárhelyi falkép-restaurátornak. A 2006-ban megszüntetett jó nevű alapítvány újjáalakult volna?

Nem. Mindkettőnek Teleki László Alapítvány a neve. Az elsőt még az MDF-kormány hozta létre 1991-ben. A mostanit három magánszemély alapította 2007-ben.

A rendszerváltozáskor Antall József szükségesnek tartotta egy olyan kutatóintézet felállítását, amely a közép-európai térség viszonyait, a magyar kisebbségek helyzetét és mindezek nemzetközi összefüggéseit vizsgálja, kutatásaival szükség szerint hozzájárul a kormányzati politika alakításához, dokumentációt, szakkönyvtárat létesít, és bekapcsolódik a világ ez irányú tudományos vérkeringésébe. Az alapítványi forma akkor újszerűnek számított, elsősorban a szakmai függetlenséget volt hivatott biztosítani, egyszersmind lehetővé tette, hogy magánadományokkal is hozzá lehessen járulni a célokhoz. Az intézet létrehozását amerikai magyar szervezetek hetvenezer dollárral támogatták. A kormány komoly ingatlanvagyont is a rendelkezésére bocsátott, hogy abból fenn tudja tartani magát. Mint a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetőjét, a kormányfő engem bízott meg a szervezéssel. Az alapítvány égisze alatt jött létre a Közép-Európai Intézet, amely a kutatások mellett konferenciákat szervezett, több mint 100 önálló kötetet jelentetett meg, illetve kiadta a Régió, majd később a Külügyi Szemle című folyóiratot. 

Kik fémjelezték az intézetet?

A szakma legjobbjai. A kutatói gárda kezdetben döntően a Széchényi Könyvtár Magyarságkutató Intézetének és a Külügyi Intézetnek tagjai közül került ki. A Közép-Európai Intézetet Fejős Zoltán, Kiss Gy. Csaba, Granasztói György és Diószegi László vezette. A kutatók közt említendő Romsics Ignác, Bárdi Nándor, Molnár Gusztáv, Íjgyártó István, Bíró Gáspár, Lőrincz Csaba, Szilágyi Imre, Hamberger Judit, Tóth István; később hozzájuk csatlakozott mások mellett Kántor Zoltán, Fedinec Csilla és Ablonczy Balázs. Sok kiváló tudós tette nemzetközileg is elismertté az intézetet, és eredményeik a magyar kül- és nemzetpolitikai gondolkodásban is tükröződtek.

Miért kellett a Gyurcsány-kormánynak megszüntetnie a jól bevált intézetet 2006-ban?

Ahogyan az ilyen döntéseknél gyakran előfordul, komoly indoklás híján hivatalosan csak annyit közöltek, hogy a kormány ezeket a feladatokat más úton kívánja elvégeztetni. Az alapítványt jogszerűen megszüntetni persze csak akkor lehetett volna, ha a célja vagy megszűnik, vagy megvalósul, illetve ha az intézmény működésképtelenné válik. Egyik ok sem állt fenn. Ráadásul a tudományos kutatás és dokumentáció nem is kormányzati feladat. Az alapítvány kétmilliárdos vagyonát is jogellenesen vette vissza az állam. Hogy a konkrét indíték mi lehetett, azt legfeljebb a nyomozóhatóság tudná kideríteni.

Tehát nem ideológiai okok vezettek a felszámoláshoz?

Valójában nem. Ráadásul menet közben, úgy tűnik, okafogyottá vált az intézet felszámolása, a döntés azonban megtörtént, és így tevékenysége megszűnt. A felelőtlen, átgondolatlan kormányzati lépés mögött alighanem valamilyen érdekcsoport állhatott, vagyis kormányzati önkény.

/A Szászbogácsi Nyári Egyetem résztvevői Fotó: Entz Géza/

Miért nem pereltek az érdekeltek?

Az alapítvány elnöke, Kosáry Domokos nem kívánt pereskedésbe bonyolódni. Granasztói György igazgató még korábban igyekezett francia kutatóintézetekkel társulni, éppen az ilyen helyzetek kivédése érdekében, de sajnos kezdeményezése végül nem járt sikerrel. Az alapítvány egyik legfontosabb intézménye, a szakkönyvtár – melynek megfelelő elhelyezésére alakították ki a székházat is –, olyan tekintélyre tett szert, hogy számos jelentős tudós és politikus hagyatéka került a gyűjteményébe. Ezt a nagyszerű, több tízezer kötetes állományt egyik napról a másikra fel kellett számolni, s átadni a Széchényi Könyvtárnak. Nemcsak indokolatlan, barbár is volt ez az eljárás.

A mostani Teleki Alapítvány miben közös a korábbival?

Az eredeti Teleki Alapítvány szervezte és bonyolította A határon túli magyar épített örökség felmérése és megóvása című program keretében a magyar állam által támogatott erdélyi és felvidéki műemlék-helyreállításokat, felhalmozva az ehhez szükséges tudást és megteremtve a szakmai kapcsolatrendszert. 

Az új alapítvány tehát ezt a feladatot örökölte?

Az új alapítvány létrehozói nem akarták, hogy a korábbi alapítvány által felhalmozott szaktudás veszendőbe menjen, ezért az alapító okiratban ugyanazt a célt megjelölve hozták létre az újat. A határon túli műemlékek gondozásának magyar állami támogatása nem szűnt meg, csak jó ideig folyamatosan csökkent. Magától értetődő, hogy az új alapítvány ennek támogatására rendelkezésre bocsátja szaktudását és tapasztalatát. E feladatok elvégzésében az új alapítvány tehát továbbra is részt tud venni.

Az utóbbi időkben az alapítvány helyreállítási tevékenysége örvendetesen megsokszorozódott…

2015 óta, amióta a Rómer Flóris Terv működik. Korábban éveken keresztül alig jutott határon túli műemléki helyreállításra, a néhány tízmillió forintot is több helyről kellett összegereblyézni. Az alapítvány tehát hosszú ideig éppen csak alapjáraton működhetett. 2015 után a Rómer-terv évente 250 millió, tavaly óta már 500 millió forintot biztosít, ami a feladathoz képest elenyésző összeg, hiszen gyakran csak az életbevágóan fontos állagmegóvási műveletek elvégzésére elegendő. De sok mindent el lehet immár végezni. Műemlékügyben két veszély fenyeget: a sok és a kevés pénz. Az optimumtól messze állunk. Mindenesetre a Rómer Flóris Tervet a Teleki László Alapítvány hajtja végre: a magyar kormány által eddig biztosított csaknem 1,5 milliárd forintot határon túli műemlékek feltárására, dokumentálására és felújítására fordította, habár a magyar állam e célra más csatornákon keresztül további forrásokat is rendelkezésre bocsát. A program százhatvan helyszínt érintett, ebből huszonhét esetben teljes körű helyreállítást végeztek, 2021-ig pedig további huszonegy épület újul meg teljesen. Külön feladata az alapítványnak a beregszászi Bethlen–Rákóczi-kastély megelőző kutatása, felmérése és helyreállításának tervezése. A szakemberek már elvégezték az épület teljes körű régészeti és építészeti felmérését, és elkészültek a felújítás tervei is. Az alapítvány legnagyobb projektje, a borsi Rákóczi-kastély – ennek forrásigénye önmagában meghaladja a Rómer Flóris Terv teljes költségkeretét. A beruházásra a magyar kormány csaknem 3 milliárd forintot biztosít, a szlovák kormány mintegy 27 ezer euróval (10 millió forinttal) járul hozzá a munkálatokhoz, ezeket az összegeket pedig 821 ezer eurós (300 millió forintos) uniós támogatás egészíti ki. Az építészeti munkálatok gyakorlatilag már befejeződtek.

A szaktudás megőrzése és átadása szempontjából fontos szerepet visz az alapítványnak először idén ősszel megjelent In Situ című folyóirata, amelynek évente két-három száma mutatja be a helyreállítási munkálatokhoz kapcsolódó kutatásokat. 

Miért adják a Granasztói-díjat?

A korábbi alapítvány igazgatója és haláláig a mostani elnöke, Granasztói György történész kezdeményezte, hogy kapjanak elismerést azok, akik a határon túli magyar műemlékek ügyében komoly szakmai tevékenységet fejtenek ki.

 Ő azonban 2016-ban, még mielőtt a díj létrejött volna, elhunyt, az alapítvány pedig úgy döntött, hogy róla nevezi el az elismerést. Az érintett területeken: a művészettörténet, a régészet, a restaurálás, az építészet terén az utóbbi harminc évben örvendetes módon megnőtt a szakemberek száma. A kommunizmus idején Romániában teljesen, Szlovákiában részben megszűntek ezek a szakmák. 1990 után mindkét országban számottevő növekedés indult be e szakemberek képzése terén. 1990-ben még csupán egyetlen műemlékekhez értő magyar művészettörténész szakember működött Erdélyben, ma legalább harminc publikál is rendszeresen. Komoly közlemények sora tanúsítja ezt a fejlődést. Ezek egy részét éppen az alapítvány adta-adja ki. Sajnos a fejlődés megtorpanni látszik.

Hogyhogy?

A globalizált modern világban a műemléki helyreállítás nem kínál vonzó élet- és karrierlehetőségeket. 1990 után még hihetetlen nagy érdeklődés övezte ezt a területet, a kolozsvári egyetem Kovács András professzor irányításával lelkes és elkötelezett hallgatók sorát képezte ki. Mára ez a tudásvágy kimerülni látszik. Az elmúlt harminc év örömteli fejleményei folytán azonban olyan hatalmas emlékanyag, közép- és fejedelemségkori épületek, falfestmények, kazettás mennyezetek, oltárok és más berendezési tárgyak feltárása történt meg, mint a XIX. századi felfutás, a műemlékvédelem és szaktudományainak hőskora idején. 

A szászbogácsi nyári egyetemet is a Teleki Alapítvány szervezi?

Azt valójában az érintett egyetemi tanszékek intézik, az alapítvány annyiban csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, hogy a helyszínül kiválasztott szászbogácsi erődtemplom helyreállításához, állagmegóvásához a Rómer-terv keretében járul hozzá. A Szász Evangélikus Egyház mint fenntartó számára ez is fontos szempont volt, amikor a nyári egyetem rendelkezésére bocsátotta a helyszínt, és támogatja azt a távlati tervet, hogy a régi lelkészlakban tudományos-dokumentációs központ jöjjön létre, ugyanis az Erdélyben zajló helyreállítások dokumentációját egyetlen intézmény sem gyűjti, így azok egyelőre hozzáférhetetlenek. Elgondolásaink szerint a nyári egyetem nemzetközi konferenciaközpontként is működik majd.

Miért nyári egyetem ez a kezdeményezés?

Az egyetemi tanrendhez kapcsolódva elszámolható nyári gyakorlatot biztosít a hallgatók számára. Egyedülálló abban, hogy interdiszciplináris. A műemlékkel való foglalkozás mindig több területet mozgósít, de a tanszéki nyári gyakorlatok csak az adott tudományágat érinthették. Most a három budapesti művészettörténeti, a Képzőművészeti Egyetem restaurátor, a Műegyetem építészettörténeti és a kolozsvári régészeti-művészettörténeti tanszék együttműködése folytán egyszerre folyik elméleti és gyakorlati képzés művészettörténészek, építészek, restaurátorok közös irányításával. A résztvevők, főként egyetemi hallgatók és elvben akár érdeklődők is, a szászbogácsi erődtemplom közvetlen példáján egyszerre merülhetnek el a négy érintett tudományágnak a műemléki értékek feltárása szempontjából egymásra építhető és épülő elméleti és gyakorlati módszertanában.

Ehhez hozzátartozik a művészettörténeti régió műemlékeinek megismerése is. A helyszín kiválasztása ebből a szempontból is fontos volt, hiszen Bogács Szászföld és Székelyföld határvidékén helyezkedik el. Húsz-harminc kilométeres körzetben több tucat erődtemplom és más fontos műemlék található. A képzés és gyakorlat tehát az érintett területek metszéspontjait mutatja be, és ilyenképpen rendkívül hasznos mind a hallgatók, mind az oktatók számára.

Milyen a kapcsolat a román és az érintett német hatóságokkal?

Az erdélyi szászoknak élő németországi kapcsolataik vannak. Műemléki szempontból ezen a területen a Maros Megyei Múzeum az illetékes, melynek igazgatója, Soós Zoltán időközben Marosvásárhely polgármestere lett.

A múzeum, mellyel folyamatos kapcsolatban áll az alapítvány, a helyszín régészeti feltárását is el akarja végezni, ami kifejezetten egybevág interdiszciplináris törekvésünkkel. Azonkívül az erdélyi restaurátorokat tömörítő Arcus Egyesület, a román műemlékvédelmi hatóság hivatalos partnere felügyeli a tevékenységet.

A nyári egyetem ötlete is az Arcus-tag Mihály Ferenctől, az erdélyi magyar műemlékvédelem meghatározó képviselőjétől származik. Az idei Granasztói-díjas, Kiss Lóránd szintén e társuláshoz tartozik. A nyári egyetem tehát minden tekintetben bírja az érintett szakmai és egyházi szervezetek, illetve hatóságok támogatását. Már történtek lépések a német szakma bevonására is. 

Ha a nyári egyetem ki tud bontakozni, márpedig az eddigi lendület alapján van rá remény,
a nemzetközi szakmai eszmecsere jeles fóruma is lehet. 

Biztatunk magántámogatókat is: ők is felkarolhatják a nyári egyetem ügyét.

Milyen a visszhang? A hallgatók hogyan fogadták az ígéretes programot?

A szakma igen kedvezően. Komolyabb sajtómegjelenést azonban még csak tervezni tudtunk. A járvány miatt az idei nyári egyetem elmaradt, így a médiakampányt is el kellett halasztanunk. Tavaly csak a nyolcnapos próbaprogram valósulhatott meg, idénre már kétheteset terveztünk. Reméljük, hogy a Nemzeti Kulturális Alap már elnyert támogatását átvihetjük a jövő évre. 

Első alkalommal az egyes tanszékekről három-három hallgató jött el, és a tanszékvezetők nagy része is részt vett a programban. A műegyetemi bemutatókonferencia tanúsága szerint a részt vevő hallgatók megértették, hogy a közös munka, a gyakorlat és elmélet együttes jelenléte óriási tapasztalat- és tudásszerzési lehetőséget kínál. Elvégzett munkájukról a Műemlékvédelem 2019. 3–4. száma részletesen tudósított. A nyári egyetemi tevékenységből a későbbiekben szakdolgozatok és doktori értekezések sora is születhet. A szervezőknek-tanároknak persze fel kell csigázniuk a mai fiatalok érdeklődését, ami gyakran zsonglőrmutatványokat kíván. De ezt művelik a pedagógusok Platón óta.

/Indulókép: Entz Géza Fotó: Országos Széchényi Könyvtár/