csillagszemu (11).jpg

Timár Sándor kilencvenéves. A feleségével, Böskével alapított Csillagszemű Táncegyüttesben mindenkinek származási helye szerinti táncokat tanítanak. A budapestieknek a Pest megyei, Galga menti táncokkal kezdik. A Timár házaspár így alapozza meg a táncnyelvi identitást. Ami a Kodály-koncepció a zenében, az a Timár-módszer a néptáncban. Oktatási és nevelési metódusát több kontinensen is alkalmazzák.

Hogyan kezdődött a Csillagszemű sikertörténete?

Még akkor alapítottuk, amikor Timár Sándor a Magyar Állami Népi Együttest vezette, én pedig tánckarvezető voltam. Sándor több táncosgenerációt nevelt fel. Elgondolkodtam, mi lesz a több évtized alatt kialakított oktatási tapasztalattal, metódussal? Hogyan adjuk tovább a legfiatalabbaknak? Az is eszembe jutott: a mi öt gyermekünk hol tanuljon néptáncot, talán másik iskolába adjam be őket? Ezért 1993-ban megalapítottuk az iskolát. Ma már Budapest mellett Egerben és más vidéki városokban, sőt, Anglia több településén is vannak oktatási helyszíneink. Ezek saját tanárainkkal működnek, akiket időközönkénti vendégórákkal segítünk.

Szinte az egész néptáncos szakma felnevelődése Timár Sándor gyűjtési és oktatási tevékenységéhez köthető. Hogyan alakult ki a néptánchoz való kötődése?

Sándor a Szolnok melletti Ugar tanyán született, és már hároméves korában előszeretettel ugrált a táncolók körül a bálban. Otthonról hozta a falusi tánc ismeretét. A Verseghy Ferenc Gimnáziumba került, ahol a regöscserkészet révén a néptánc közelében maradt. Eredetileg orvosnak készült, de nem vették fel az egyetemre, mert családja kuláknak minősült. Közvetlenül ezután a néptánc felé fordult, és megalapította a szolnoki Tisza Táncegyüttest, majd 1951-ben a Molnár István által vezetett SZOT Művészegyüttesbe került.

Hogyan indultak a gyűjtések?

Martin Györggyel a SZOT Művészegyüttesben lettek barátok. Elsők között kezdtek komoly néprajzi gyűjtésbe. A Békés megyei román területeken és a Galga mentén párhuzamosan folyt az első két gyűjtés. A tánchagyományok ekkor még élők voltak. Sőt, a téeszesítés tragédiái után a tánc volt a „mentsvár”: a falusi közösségek oda tudtak visszavonulni az élet nehézségei elől, belső világukat megőrizni. Azokban az években erős szerepe volt a paraszti tánckultúrának. Erdélyben a hagyományok még erősebben tartották magukat.
1972-ben voltam először Széken. 

Olyan érzésem támadt, mintha visszautaztunk volna a történelemben.

Mindenki népviseletben volt, a gyermekek is. Ez a hely ihlette Sándor egyik koreográfiáját. A székieknél a fiatal lányok cselédként dolgoztak Kolozsvárott. A héten egy szabadnapjuk volt. Ekkor a kolozsvári posta előtt találkoztak a nagy téren, és táncoltak. Zenekíséret nélkül, csak úgy magukban dúdoltak. És Sándor Tinkával, vagyis Martin Györggyel erre ott rácsodálkozott. Ez olyan élmény volt, hogy ennek alapján készített egy leánytáncot Meg kell a búzának érni címmel, ami emblematikus maradt az együttes repertoárjában. Martin Györggyel, Kallós Zoltánnal nagyon sokat jártunk Erdélybe gyűjteni, voltunk Székelyföldön, Kalotaszegen, Mezőségen és Gyimesben.

/Tímár Sándor és Tímár Böske - Tímár Böske engedélyével/

Timár Sándor saját gyűjtőmunkán alapuló, új oktatási módszerével, a ma újfolklorizmusnak nevezett szemlélettel, az improvizativitás visszaadásával hozott újat a magyar színpadi néptáncba. Hogyan sikerült megvalósítani ezt a frissítést a Magyar Állami Népi Együttes tánckarában?

Sándort 1980-ban azért kérték fel a Magyar Állami Népi Együttes vezetésére, mert addigra már a táncházmozgalom révén az amatőrök megismerkedtek a magyar néptánc improvizatív stílusával, tehát a MÁNE „lemaradásban volt”. Ekkorra Sándor már kinevelt egy új táncos generációt az Állami Balettintézet néptánc tagozatán, amelynek ő volt az első tagozatvezetője, és ahol Györgyfalvay Katalinnal együtt tanítottak. Innen a legjobb tanítványait elhozta a Magyar Állami Népi Együttesbe. Sőt, egy részük már ott táncolt, mert őket már felvették balettintézeti végzősként. Köztük volt Zsuráfszky Zoltán, Végső Miklós, Farkas Zoltán és Zórándi Mária. A korábbi szemléletet követő táncosok nem ismerték az új stílust, hiszen soha nem tanulták. Ezt a nehéznek tűnő feladatot sokan jól megoldották. Sándor nagyon türelmes és kitartó volt. Így fokozatosan alakult át az együttes táncbeli szemlélete.

A Néptáncnyelven című módszertani könyv bevezetőjében ilyen fejezetek olvashatók: A tantárgy szeretete, A tanári szeretet. 

Az említett fejezetek arra utalnak, hogy a gyermek a tánc és a zene szeretetével születik. Döntő, hogy ezt a lelkesedést ne lohasszuk le.

Nagyon fontos a türelem. A legkisebbeknél ne a technikai követelményekkel kezdjük az oktatást. A Csillagszeműben a picik szinte belenőnek a táncba, ellesik a nagyoktól. Minthogy eleinte csak nézik a táncot, ugyanúgy, ahogy ez valaha az eredeti környezetben történt. Igen, elsőrangú a tanári szeretet. Lényeges a személyes törődés. A gyerekek rendkívüli módon igénylik a figyelmet. Emellett fontos a fegyelem. A Csillagszeműben a kezdetektől ezzel találkoznak.

Sokszor hangoztatott tény, hogy a gyermekek és az oktatási lehetőségek megváltoztak. Az oktatás minden szintjének alkalmazkodnia kell ehhez?

Igen, ez teljes mértékben így van. Az egyes táncfolyamatok megtanítása ma több időt és előkészítő gyakorlatokat igényel. A nagy információmennyiség miatt a gyermekek figyelme szétszórtabb, állandóan zizegnek.Például felesleges pótmozdulataik vannak, amikor csak beszélünk hozzájuk, és nem táncolnak. Erre azt találtam ki, hogy amíg hallgatnak engem, gyakorlatként törökülésben ülnek, egyenes háttal, és a térdükre teszik a kezüket. Ettől a gyakorlattól lenyugodnak. Ez az egy mozdulati feladat megold egy sor olyan problémát, amit verbálisan külön-külön kellene kezelni. 

Tehát legalább olyan fontos a nevelés, mint a tánc?

Igen. A táncon keresztül olyan összetett nevelés folyik, ami messze túlmutat azon, hogy táncot tanítunk a gyerekeknek. Természetesen nagyon jó, hogy szeretik és elsajátítják a táncot. Közben azonban közösségi szellemre és alkalmazkodásra neveljük őket. Ennek köszönhető, hogy a Csillagszeműekkel az alapítástól kezdve be tudtam járni a világot. Szinte nincs az Egyesült Államoknak olyan zuga, amelyet ne ismernénk. Ezt csak fegyelemmel lehetett megvalósítani. Egyszer Párizsba utaztunk. A repülőn húsz gyermekünk ült teljes csendben, nyugodtan. Egyszer csak jön a stewardess, hogy a pilóta szeretettel várja a gyerekeket egyenként a pilótafülkében. Majd utána engem is, mert kíváncsi volt a vezetőjükre…

A kiterjedt gyűjtőmunkán alapuló koreográfiák mellett a hagyományos néptáncanyagtól eltávolodó, kortárs irányultságú művek is születtek. Valahol a kettő határán áll az a darab, amely Nagy László versére készült. 

Sándor pályáján nagyon fontos volt a nagyszerű művészekkel való együttműködés. Sári József és Sáry László zeneszerző után Martin Györgyöt, Sebő Ferencet és Halmos Bélát hozta el a Bartók Táncegyüttesbe. Ekkortól a próbák élő népzenei kísérettel zajlottak. Ezeken gyakran megfordult Sebő Ferenc, Kósa Ferenc, Csoóri Sándor és Nagy László. Igazi szellemi műhely alakult ki. Úgy emlékszem, Sebő Feri ötlete volt, hogy a gyimesi csujogatások ritmusára  Nagy László írjon verset. Így született meg a Táncbéli táncszók a Bartók Táncegyüttes számára. Ezt nagyon szeretem, mert az örök fiatalság hitvallása. Ma is aktuális: aki fiatal, így érez.

/Tímár Sándor a Bartók Táncegyüttesben - Tímár Böske engedélyével/

Hogyan folyt a darab betanulása?

A gyimesi tánc részei: a lassú magyaros, a sebes magyaros, a kettős jártató és sírülő, tehát négyféle ritmikája van. Amikor Nagy László megírta a verset, megtanultuk, megfelelő ritmusban, mintha csak éppen csujogatnánk. A Sándor által készített koreográfia azután a Bartók együttes jelképévé vált. Csak különleges alkalmakkor adjuk elő.

A rengeteg munka és öt gyermek felnevelése mellett kitartóan haladtak előre, pedig a nehézségekből is kijutott a szakmai úton. Hogyan volt ez lehetséges? 

Nagyon fontos, hogy mindig támogattuk egymást. Mi ketten nemcsak „egy meg egy” vagyunk, hanem sokkal több annál. Így tudtuk mindig megvalósítani művészi terveinket: együtt.

Mit terveznek az új évadra?

Sándor kilencvenedik születésnapjára, október 2-ára online köszöntést szervezünk. Erre összehozzuk azt a szerteágazó, művészbarátokból álló kört, amely Sándor körül az évtizedek során kialakult. Szeretnénk megszólaltatni azokat a tanítványokat, munkatársakat, zenészeket és énekeseket, akik az ő műhelyéből kerültek ki.

/Indulókép: A Csillagszemű Táncegyüttes - Tímás Böske engedélyével/