GAZSÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ.jpg

Kedves Pajtások! Mindenki számára tényvalóság, hogy Barta Rozália a 7. b osztályból kiváló rajvezetői és tanulmányi eredményei miatt tíznapos jutalomüdülésen vett részt a csillebérci úttörőtáborban. Iskolánk dicsőségére. Nyílt titok minden lakos előtt Csanádapácán, hogy még magával Kádár János elvtárssal is találkozott. Halljuk, Rozi, állj ki a pajtások elé, mondd el a történést. Csak bátran, bátran…

 

Előre, Pajtások! Az úgy volt, hogy az ötödik napon nagy nyüzsgés lett a táborban. Elmaradt a délelőtti bátorságpróba is. Takarítottunk, csinosítottunk, az énekkar próbált, a konyhásokkal meg kiabált a táborvezető, hogy Kádár elvtárs levesébe csak makulátlanul tisztított krumpli kerülhet, meg ilyenek. Pedig nem is evett velünk. Délután háromkor érkezett, három fekete autó hozta. Mi dalolva fogadtuk: „Mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám, ajkáról ki sem fogy a nóta…” Én szavalhattam el Donászi Magda Zászló című versét. Akkor mondjam? De csak az elejét? „Ha a zászló szólni tudna / elmondaná, mi a munka / milyen a gyár, ahol szőtték / hogyan zúgott a szövőgép / s mennyi könnyet, tervet, álmot / szőttek bele a munkások”. Hogy milyen volt? A Kádár elvtárs? Kicsit alacsonyabb, mint a tévéből gondoltam, de aranyos. Pár gyerekkel még beszélt is. Aztán szónokolt. Kerítettek hozzá emelvényt valahonnan. Elmondta, hogy mekkora barátja az úttörőmozgalomnak, és hogy belőlünk lesznek a jó kommunisták. Meg ilyeneket. Ott maradt a játékos kultúrfoglalkozásra is. Pont elém ültették a sorban. Nagyon tetszett neki a fiúk kötélhúzása. Minket meg Tófalvi tanár pajtás buzdított hátulról, hogy szurkoljunk, de jó hangosan ám. Akkor készült az a fotó, amit a faliújságon láthattok. Ott kiabálok Kádár elvtárs mögött. Kérdezni is lehetett tőle, azt, amit a táborvezetővel megbeszéltünk. Az egyik péti pajtás például azt kérdezte, hogy mi a kedvenc étele. Kádár elvtárs erre azt felelte, hogy a stíriai metélt. De a krumplilevest is nagyon szereti. Ajándékot is hozott a Kádár elvtárs, egy vörös szalagot, rajta MSZMP felirattal. Felkötötte a csapatzászlóra. És akkor is mosolygott. Este a zászlólevonásnál megdicsértek minket a viselkedésünkért. Táborvezető pajtás még azt is kiemelte, nem hitte volna, hogy ilyen hangosan merek buzdítani. A tábortűznél pedig megengedték, kivételesen, hogy hallgassuk az LGT új lemezét, méghozzá hangosítással. Együtt üvöltötte a tábor, hogy „ő még most csak tizennégy”.

 

Mikor anya behúzta a függönyt

 

Édes Rozikám, ugye tudod, hogy nagyon büszkék vagyunk rád. Ezért amit most mondok, annak itthon kell maradnia, négy fal között. Nem beszélhetsz róla még Borikával sem. Tudnod kell, hogy István nagybátyádat nem a tüdőgyulladás vitte el, hanem 58-ban kivégezték. Ha majd nagyobb leszel, beszélünk róla, hogy történt. Itt, Csanádapácán tisztelik őt az emberek. Érted? Ezért arra kérünk apáddal, hogy az úttörőzésben kicsit fogd vissza magad. Te csak figyelj a tanulásodra, hogy felvegyenek a csabai gimnáziumba, és kollégiumot kaphass. Ezeket a pártdolgokat, a Kádárt meg hagyd másra. Minket megszólnak érte a faluban. Jobban jársz vele, ha most nem érted, csak fogadj szót szépen, anya csillagocskája.

/Fotó: 1973, Budapest XII. Csillebérci úttörőtábor, Kádár János. Adományozó: Urbán Tamás (Fortepan)/