UT02_200206_uccsó0206_Page_43_Image_0001.jpg

Mihamarabbnak hívják a lovamat. Ha dühös vagyok, ha késik a busz, ha elromlott a lift a házunkban, ha a gyerek vissza­beszél, akkor csettintenem se kell, és a lovam előpattan. Kiszellőztetem a fejem, mondom, és hipp-hopp, ott sem vagyok. Gézára rájött a bolondóra, mondják a többiek, na, majd kifutja magát, egy kis kocogás mindenkinek jót tesz, én pedig kivágtatok az ajtón, és köd előttem, köd utánam.

Lóval megyek a Tescóba. Szaladunk egyet a ház körül, mondom a feleségemnek.

Eredj csak, te féleszű, mondja, én pedig ott sem vagyok.

Kifelé. El. Mihamarabb.

Nincs arra szabály, hogy mekkora háziállatot tarthat az ember egy nagyvárosban. Hogy egy macskának vagy kutyának mekkorának kell lennie. Hogy szabad-e egy biciklinek nyeríteni, prüsszögni, kapálózni, énekelni. Jól odavágnék én annak a polgármesternek, aki terrorizálni akarná a tárgyakat vagy az állatokat!

A szokványos lovaknak négy lába van, de az enyémnek hat, hét, nyolc, amennyi kell. Az öregasszonyok lába meg földbe gyökerezik, ha látják, hogyan száguldozom az autók, trolik, villamosok közt. De minél jobban félnek a nyanyák, annál jobb. Le sem mernek lépni a zebrára, ha meglátják, hogy a lovam ott prüszköl a kocsisor elején. Néha igazoltatnak, ez igaz. De nekem vannak papírjaim, hogy ez csak egy extra elektromos autó, bőrüléses, soklóerős, és azért nyihog, mert nincs benne rádió. Fingani fingik, ez igaz, de nem szennyezi benzingőzzel a környezetet. Barátságos, meleg, megbízható. Ha nagy a dugó, átsüvít az autósok feje felett, a lúzerek meg éktelenül dudálnak.

Hát nem mindegy, hogy néz ki? Az a fő, hogy betartja a KRESZ-t. A piros lámpánál megáll, türelmesen elsőbbséget ad, és még a kamionoktól sem ijed meg.

Hozzá még türelmes, nyugodt. Amíg nem füttyentek, csendesen várakozik egy villanyoszlophoz kötve.

Tíz perc alatt mindenhová odaérek vele. Csúcsforgalom? Nem gond.

És ez a baj.

Túl hamar odaérek mindenhova. Odamegyek, belököm az ajtót, kiáltok egyet, kikérem magamnak, és mindenkit rettenetesen leteremtek. Elmondom, hogy hova tegye. Hogy kösse fel. Hogy lesz itt nemulass, hogy gatyába rázom, ha még egyszer szórakozni mer velem. A nők zokognak, a gyerekek szétszaladnak, a lúzerebbje pedig mukkanni sem mer. Leszedem a fejedet, kiáltom, mire a főnök, a rokon, az üzlet­fél lassan magához tér az ijedtségtől és hívni akarja a rendőrséget.

Hiába mondom, hogy csak a lovam rúgkapál, prüszköl, randalírozik. Hogy néha a legmegbízhatóbb motorokban is felforr a hűtővíz. Hát akkor a lovak! Érzékeny lények! A KRESZ-szel még csak-csak elboldogulnak, no de az indulatokkal!

Mióta a feleségem is elhagyott, azóta csak hajnalban száguldozom. Csettintek a lovamnak, és bár éjszaka egy lélek sem jár a kisebb utcákban, a háztetők és a trolivezetékek fölött vágtatunk.

Néha szégyellem magam, ahogy a lovam az én hangomon ordítja a csillagok felé: a rohadt mocskos kutyafájába! Hulljatok már le!

Mondtam már nektek? Az én lovam nem eszik parazsat, nem fogyaszt áramot, de kerekre hízik a haragomtól. Hasznos, hűséges állat. Az álmaimból lakik jól.