Hollywood_Sign_(Zuschnitt).jpg

Nem kell nagy bölcsesség annak megállapításához, hogy a művészet évezredek óta erős hatást gyakorol az emberiség, az együtt élő közösségek, a nemzetek önmeghatározására. A magyarság esetében különösen erős ez a kapcsolat, ezeréves történelmünk, nemzeti kultúránk kimeríthetetlen forrásként szolgál drámai és megrendítő, felemelő és példát mutató történeteivel, kiemelkedő hőseivel az alkotóművészet számára. Az irodalom, a festészet, a színház, s nem utolsósorban a legfiatalabb művészeti ág, a filmművészet is előszeretettel merít a történelemből.

A következőkben azt kívánjuk röviden bemutatni, hogy hazánk fiai határon innen és határon túlra vándorolva milyen hatást gyakoroltak a filmre mint iparágra és mint kifejezési formára, mindeközben pedig a film – Dévai Bélát és Nemeskürty Istvánt idézve – első igazi tömegművészetként miként formálta a közízlést, mi több, a nemzeti identitást.

A kezdetek

A mozgóképet talán maguk a Lumière testvérek sem szánták többnek, mint egyszerű látványosságnak, csupán egy-két évnyi hasznot remélve belőle, de hamar rá kellett döbbennie mindenkinek, hogy a film nem bazári mulatság – feltalálásával valami egészen különleges dolog indult az útjára. A szellem kiszabadult a palackból, a mozgókép pedig néhány röpke hónap alatt meghódította a világot, feltűnt a nagyvárosokban, pár éven belül pedig kikövetelte magának a „hetedik művészet” elnevezést is.

Mindehhez persze szükség volt arra, hogy az értelmiségiek, a társadalmi elit elismert tagjai is érdeklődést tanúsítsanak a vándormozisok által terjesztett filmetűdök iránt, s hogy az üzleti potenciálon túl meglássák a mozgóképben rejlő művészi kifejezés lehetőségét is. Kellett mindehhez az is, hogy színházi vezetők – a kezdeti megrökönyödést és támadásokat is vállalva – belekóstoljanak a filmezésbe, a kor új vállalkozási formájába.

Ők voltak a filmezés úttörői, akik a filmben nemcsak mint üzletben, de mint új kifejezési formában, mi több, identitásteremtő tényezőben is gondolkodtak, amely milliókat képes elérni. Ha létezik nemzeti irodalom és színház, miért ne létezhetne nemzeti filmművészet is?

Janovics, az első magyar filmmogul

Hazánkban mindezt elsőként Janovics Jenő, a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója ismerte fel a XX. század elején. Nem volt elégedett azzal, amit a magyar fővárosban filmgyártás címén látott, ahogy fogalmazott „a pesti film nem volt más, mint a párizsi divat lélektelen utánzása”.


/Janovics Jenő/

Janovics a világon elsők között gondolkodott nemzeti filmben, azt vallotta, hogy „ez a kicsi ország a maga szűkre határolt nyelvterületével csak valami különleges stílussal, valami jellegzetes sajátosság révén, valami zamatos eredetiség színében vonhatja magára a külföld figyelmét”. A vállalkozókedvű színigazgató – a nagy hírű francia vállalattal, a Pathé-val szoros szakmai együttműködésben – a magyar drámairodalom klasszikusaiból merített. Első filmje, az 1913-ban készült Sárga csikó, Csepreghy Ferenc népszínművének filmváltozata rögtön világsikert aratott, a Pathé forgalmazásában több mint százharminchét kópiában terjesztették az egész világon, még Japánba is eljutott. Az első sikerfilmet a következő öt esztendőben hetvenegy (!) további követte, a magyar irodalom ismert alkotásaiból, remekműveiből válogatva.

Janovics különös hangsúlyt fektetett önálló filmes nyelv és eszköztár kifejlesztésére, ezért az ország legjobb alkotóit csábította kolozsvári filmműhelyébe. Kizárólag Janovicsnak állt kamera elé Jászai Mari és Blaha Lujza, aki elvállalta legendás színpadi darabja megfilmesítésének, a Nagymama című filmnek a főszerepét, annak ellenére, hogy már korábban visszavonult a színjátszástól.

Janovics Jenő olyan legendássá váló filmalkotókat indított el a pályán, mint Korda Sándor vagy éppen a később Michael Curtiz néven minden idők egyik legismertebb filmjét, a Casablancát jegyző Kertész Mihály. Janovics – későbbi követője, Nemeskürty mellett – talán a legjelentősebb magyar producer, filmigazgató, de az I. világháború és a trianoni békediktátum következményei miatt nem Kolozsvár lett Magyarország és Európa filmes központja.

Korda Sándor, a brit filmipar lovagja

Korda Sándor Janovics legjobb tanítványai közé tartozott. Kolozsvárott olyan gyakorlatra tett szert, hogy Budapestre visszatérve önállósította magát, s megvásárolta Janovicstól a Corvin Filmgyárat. Sikerült bevonnia Magyarország egyik legnagyobb gabonakereskedő vállalatának  vezetőjét a részvénytársaságába, s így megvásárolnia azt a zuglói telket, melyen később a Hunnia Filmstúdió, a mai MAFILM stúdió jogelődje állt. A baljós árnyakat életre keltő XX. századi történelem elüldözte Kordát a hazájából, de magyarságát a vele kivándorolt, szintén fényes filmes karriert megélt fivéreivel élete végéig büszkén megőrizte.


/Korda Sándor/

Abban az időben magyar nyelven folytak az angol filmipar és filmművészet legfontosabb megbeszélései. Korda megfordult Hollywoodban, Franciaországban és Angliában is. 1932-ben Londonban telepedett le, ahol létrehozta a London Filmst. Ahogy egykoron Janovics a magyar nemzeti filmgyártás megteremtését szorgalmazta, Korda úgy sürgette, hogy Anglia vegye ki részét az egyre inkább fellendülő európai filmgyártásból. Nemcsak anyagi hasznot hoztak ezek az alkotások, Korda elévülhetetlen érdemeket szerzett a szigetország filmművészetének felvirágoztatásában is. Mozgalmas képeskönyveket álmodott vászonra, a filmeket sokszor a brit történelemszemlélettel való teljes szakítás jellemezte. Filmjei mindezek ellenére, illetve mindezek mellett a brit identitás fontos részévé váltak. Jó barátja, Winston Churchill ajánlására ütötték lovaggá 1942-ben a brit fimet szolgáló munkásságáért. Korda megbecsültségét és halhatatlanságát mi sem jelzi jobban, mint hogy a legfontosabb szigetországi filmipari díj, a BAFTA királykategóriája, a legjobb filmnek járó díj is az ő nevét viseli.

Magyarok, akik megteremtették az amerikai álmot

A film mint közös nyelv, maroknyi nagyot álmodó, az ismeretlenbe ugró filmpionír vezetésével vált iparággá, és anyanyelvre, származásra, társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül, korábban nem látott hatékonysággal egyesítette a soknemzetiségű, zsibongó, identitását még kereső Egyesült Államokat is a XX. század elején.

Janovics másik tanítványa, a megzabolázhatatlanságáról híres Kertész Mihály meghatározó szerepet töltött be az amerikai filmtörténetben, ahogy Alan K. Rode, a neves amerikai filmtörténész írja Kertészről szóló művében: „Egyetlen más rendező műveit sem nézik ilyen szertartásosan. Az amerikaiak ma is a Fehér karácsonnyal (White Christmas) ünneplik a karácsonyt, a Yankee Doodle Dandyt nézik a függetlenség napján, és a szerelmet a Casablanca nézése közben találják meg.”


/A Casablanca plakátja/

Hollywood és a filmekbe oltott amerikai álom, a dreamworks megteremtése két nála idősebb, de szintén magyar honfitársa nevéhez (is) kötődik. Zukor Adolf és Fried Vilmos (angolosított nevén: William Fox), két egymáshoz közel eső Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluból, Ricséről és Tolcsváról indult el, s hódította meg végül Amerikát. Zukor és Fox Hollywood két befolyásos filmstúdiójának, a Paramount és a Fox stúdiónak megalapítói és vezetői voltak, és megteremtették a mai napig uralkodó stúdió- és sztárrendszert.

Zukor, alacsony termete ellenére, üzleti húzásaival, kifinomult stílusával hamar a film óriásává nőtte ki magát, a Paramountot Hollywood legnagyobb filmvállalatává emelve. Douglas Gomery a „hollywoodi bibliaként” emlegetett The Hollywood Studio System című könyvében ekképpen ír Zukorról: „Zukor tanította meg a világot arra, hogyan lehet a mozgóképeket népszerűvé és jövedelmezővé tenni. Ő fektette le ugyancsak a hollywoodi stúdiórendszer alapjait.”

A halk szavú, kimért Zukorral szemben egyik legfőbb riválisa, a tolcsvai születésű William Fox egymaga megtestesített mindent, amit egy hollywoodi filmmogulról elképzelhet az ember. Zukorral ellentétben Fox magas, jó kiállású ember volt, igazi magánzó, egyszemélyes intézmény, aki egész életében a maga útját járta. Míg Zukor Adolf a mai értelemben vett játékfilm atyja, William Fox a hangosfilm bevezetésének úttörője Amerikában és világviszonylatban is. A 20-as évek közepén a világ még a némafilm művészi tökéletességének bűvöletében élt, és Fox elsőként fektetett jelentős pénzt a megfelelő hangosítástechnika kidolgozására. 1926. március 1-jén mutatták be a Fox által gyártott első hangosfilmhíradást, az úgynevezett Movietone-tanulmányokat. Ez a hangosfilm megszületésének napja, nem pedig a Warner által gyártott A jazzénekes című film majdnem két évvel későbbi bemutatója, melyet az első hangos játékfilmként, nem pedig az első hangosfilmként lehet ünnepelni.

Fox, a nevét viselő 20th Century Fox alapítójaként pályája során megjárta a mennyet és a poklot is. A filmtörténet egyik első Oscar-díját vette át 1929-ben az első Oscar-gálán Friedrich Murnau Virradat című filmklasszikusának producereként. Ugyanezen a gálán Zukor Paramount-jának a filmje, a Szárnyak nyerte el a filmtörténelem első „legjobb film” díját, tehát a filmtörténet első két legjobb filmdíja magyar kézbe került. Fox, a hangosfilm úttörőjeként Hollywood csúcsára vezette a stúdióját, hogy közvetlenül utána az MGM stúdió sikertelen beolvasztási kísérlete és az időközben kitört nagy világválság miatt egy csapásra csússzon ki a kezéből az irányítás, s töltsön fél évet börtönben egy szövetségi bíró megvesztegetése miatt.

A két magyar indulása, egymástól eltérő karakterük, víziójuk, élettörténetük együtt fest hiteles képet Hollywood hőskoráról, valamint a XX. század első felének Amerikájáról, melyet a főként bevándorlókból álló, nyelvet nem beszélő munkásosztály, az őket vegyes megítéléssel kezelő, mégis rájuk utalt amerikai középosztály, ezenkívül számos egyéb társadalmi feszültség is jellemzett. A sokszor kibékíthetetlen ellentétben álló világok, társadalmi rétegek közé tudott hidat emelni Zukor és Fox a filmmel, a saját, egymástól élesen eltérő eszköztárával. Belőlük jött létre az amerikai mozi mindenkori közönsége, amely közönség Zukor Adolf legendás mondása szerint „sohasem téved”.

Zukor vált az amerikai nagyjátékfilm atyjává, a stúdió- és sztárrendszer lefektetőjévé, a ricsei világpolgárrá, aki „egy egész nemzetet képes volt megnyerni magának”, míg Fox a hangosfilmgyártás úttörőjeként és a világ egyik legnagyobb „médiabrandjének” névadójaként vált halhatatlanná.

Ruritánia, filmre álmodott közép-európai utópia

Janovics, Korda, Kertész, Zukor és Fox, a filmipar csupán néhány önkényesen kiragadott nagyszerű képviselője, akik a korszak nagyjaiként jelentős hatást gyakoroltak a kialakulóban lévő új művészeti ágra, és úttörő szerepük volt nemzeti filmkultúrák létrehozásában is.

Büszkeséggel tölthet el minket, hogy a magyar úttörők, és az Osztrák–Magyar Monarchia kulturális öröksége nélkül ma nem olyan volna az álomgyár, mint amilyennek ismerjük. Az amerikai álom és a brit filmipar a kivándorlóknak is köszönhetően nagy lendületet kapott azt követően, hogy az osztrák–magyar államalakulat s vele a békés és fejlődő Közép-Európa, az ezeréves történelmi Magyarország álma egy csapásra véget ért. Talán nem véletlen az sem, hogy Zukor egyik első saját gyártású mozifilmje, amely egyúttal az egyik első amerikai nagyjátékfilm is, a The Prisoner of Zenda is Ruritániában, a hollywoodi filmekben később oly gyakran megidézett, elképzelt, idilli közép-európai országban játszódik… Abban a távoli kis országban, amelyet külföldre szakadt hazánkfiai más lehetőségek híján a film eszközeivel igyekeztek megteremteni.