A markáns erkölcsfilozófiát művelő gondolkodó konzervativizmusa pluralista, szkepticista, hagyományelvű és pesszimista.

Az amerikai filozófus jó ideje jelen van a hazai gondolkodásban. Markáns erkölcsfilozófiát művelve fokozatosan jutott el az elismertség mai szintjére. A széles körben megbecsült, konzervatív gondolkodó idén megjelenő Wisdom: A Humanistic Conception (Bölcsesség: humanista felfogás) című kötetével együtt több mint húsz könyvet írt.  Kékes Jánosként született 1936-ban Budapesten, és 1956-ban száz amerikai dollárral a zsebében hagyta el az országot. Először Kanadába ment, majd ausztráliai kitérővel áttelepült az Egyesült Államokba. Többféle egyetemi munka után a University of Albany tanára lett, innen vonult nyugdíjba 1993-ban. 


/John Kekes: Hard Questions: Facing the Problems of Life

(Oxford University Press, New York, 2019, 337 oldal)/

Kekes (angol kiejtése: kíksz) konzervativizmusa főként két tényezőn nyugszik: egyfelől a liberalizmust illető kritikáján, másfelől gondolkodása önmeghatározásán. Liberalizmuson azt a morálisan abszolutisztikus, társadalmilag egyenlőségpárti, politikailag korlátlanul jogkiterjesztő ideologikus racionalizmust érti, amely részben az angolszász hagyományban (John Stewart Mill, Bertrand Russell, John Rawls), részben a kontinentális gondolkodás (Kant, Hegel) bizonyos értelmezésében gyökerezik. Kekes szinte valamennyi könyvében bírálja ezt a liberalizmust. Ezzel szemben a konzervativizmust úgy jellemzi, mint amely pluralista, szkepticista, hagyományelvű és pesszimista (számol az emberi gonoszsággal). Ezzel a konzervativizmus nagy témái közül többet is magáévá tesz, noha kihagyja a vallási dimenziót és a metafizikai irányultságot. A pluralizmus és szkepticizmus motívumainak erősödésével a tradicionalizmus fokozatosan háttérbe szorul a munkáiban, és helyét a pluralizmusból levezetett tolerancia veszi át. Gondolkodása ekképpen már csak lazán kapcsolódik az angolszász konzervativizmushoz, a kontinentális felfogásoktól pedig szkepticizmusa oldja el. 

Kekes a filozófiai érvelés észszerűségének és egyszerűségének a híve. Erről szól első könyve: A Justification of Rationality (1976), illetve  The Nature of Philosophy (1980). Második nagy témája a gonoszság (A gonoszság gyökerei, 2007). A harmadik téma a jó élet, a moralitás, ennek feltételei és kivitelezése (The Examined Life, 1997; The Art of Life, 2002; How Should We Live?, 2014). Negyedik tárgykör a politikai filozófia, amelyre nézve főképpen a liberalizmus kritikájával (A liberalizmus ellen, 1999; Az egalitarizmus illúziói, 2004), illetve saját konzervatív felfogása alátámasztásával foglalkozik (A konzervatizmus ésszerűsége, 2001; The Art of Politics: The New Betrayal of America and How to Resist It, 2008). Végül az emberség, a bölcsesség nagy kérdésköreinek egy-egy jelentékeny munkát szentelt (The Morality of Pluralism, 2010; The Human Condition, 2013; és az idén megjelenő Wisdom). Mindez jól mutatja Kekes gondolkodásának következetességét és állandó gondolatkörét. 

A Hard Questions életművének fontosabb elemeit összegzi. A könyv a szerző kora miatt is egyfajta testamentumként kezelhető. A munka középponti témája az „abszolút érték” és az erre épített „abszolút értékelés” kérdésköre. Kekes az első kifejezésen nem feltétlen entitást, hanem egy-egy olyan értéket ért, amelyet valaki minden fölé helyez. Ilyen például a boldogság, az emberi jogok, az igazságosság, a szabadság, a gyönyör, az észszerűség, az igazság, az erény. Ám ez a megközelítés Kekes szerint védhetetlen. Egyetlen érték sem abszolút, mindegyik emberi felfogásokhoz kötött, e felfogások esendőek, esetlegesek. Kekes nem relativista: noha értékeink és értékeléseink esetlegesek, képesek vagyunk az észszerű gondolkodás és érvelés segítségével megállapítani, hogy kinek melyik érték lehet fontos. Ilyenkor figyelembe kell vennünk a személy helyzetét, életét, körülményeit, lehetőségeit, tapasztalatait, és csak ez esetben érthetjük meg, miért éppen azt az értéket emeli fel az abszolútum szintjére. Ezzel az értékelése bizonyos észszerűségre tesz szert, ám korlátok közé szorul: több érték létezik, s adott helyzetben mindegyik fontos lehet valakinek. A racionalitás konklúziója, hogy több formája is létezik, amelyeket akkor értelmezünk helyesen, ha nem egymással szemben, hanem egymás mellett határozzuk meg őket. 

E pluralizmus körül forog Kekes gondolatainak jelentős része. Ebből következik állásfoglalása néhány további nehéz kérdés kapcsán: Mennyiben kell alkalmazkodnunk környezetünkhöz? Milyen mértékben szolgáljuk hazánkat? Törekedjünk-e az igazságosságra mindenáron? Hogyan válaszoljunk a gonoszságra? Legyünk-e megbocsátóak? Szégyelljük-e magunkat? Legyünk-e hűségesek önmagunkhoz? Jó szándékaink igazolják-e rossz tetteinket? Vajon az erkölcs a legmagasabb érték?  Kekes szerint a fanatizmus nélküli hazaszeretet indokolt; a szégyenérzetnek legtöbbször nincsen alapja, mert ha minden tényezőt áttekintünk, sok esetben arra derül fény, hogy mi állítottunk fel irrealisztikus mércéket. Megbocsátani nem kell, mert a rossz tett akkor is rossz tett marad, ha túllépünk rajta, vagy csekély jelentőséget tulajdonítunk neki; de soha nem értékelhetjük át a rosszat jóra. Ehhez hasonlóan: környezetünkhöz csak a szükséges mértékben kell alkalmazkodnunk, amennyire ezt belátásunk, felfogásunk indokolja; az igazságosság bálványozása indokolatlan, s ezzel szemben sok esetben helyesebb a békességre, a fennálló viszonyok elfogadására törekedni. A gonoszsággal szembesülve fel kell ismernünk, hogy az létezésünk szerves része, ezért csak hatókörét és következményeit szoríthatjuk korlátok közé. Annyiban kell hűségesnek maradnunk önmagunkhoz, amennyiben elégedettek vagyunk magunkkal. Nem kell kitartanunk azon önmagunk mellett, ha kifogásaink vannak vele szemben. „Nincs olyan egyetemes és összefüggés feletti iránytű, amelyhez értékeléseink igazodhatnak” (236.). Nekünk kell dönteni saját belátásunk szerint, és vállalnunk kell ennek következményeit. A politikai ideológiák magasztos célokat jelölnek ki, ám e célok örve alatt az emberek aljasságokat követnek el. Ezt a megközelítést, az ideológia abszolutizáló célzatosságát és a jó szándék ezen alapuló feltételezését fel kell adni, illetve el kell fogadni, hogy minden társadalomban a javak sokasága és sokfélesége létezik emberi esendőségünk közegében. 

A fentiek mutatják, hogy Kekes kulcsgondolata az abszolút érték és értékelés elvetése. „Minden értékelés emberi értékelés”, írja (65.), és ezen azt érti: minden értékelés viszonylagos, korlátokba ütközik, tévedhet és megváltozhat, ezért sokkal helyesebb, bölcsebb, eredményesebb az értékek és értékelések sokaságát és sokféleségét érvényesülni hagyni, semmint valamelyikhez ragaszkodni akár saját magunk, akár a haza, a környezet, a társadalom vagy a politika tekintetében. Minden olyan felfogás, amely valamely abszolút értéket és értékelést kiemel, az emberben szervesült gonoszság elszabadulásához, ideológiához, háborúsághoz, romboláshoz és barbársághoz vezet. A pluralizmus, annak tolerálása, ahogyan mások élnek és gondolkodnak, kulcsfontosságú a boldog, azaz a megelégedett élethez, amennyire az egyáltalán és konkrétan lehetséges. 

Kekes felfogásának nagy előnye, hogy benne a konzervativizmus nem válik (negatív értelemben vett) ideológiává. Ez az eszmeiség tolerancia, nem fanatizmus. Hasznos benne az is, hogy elvileg egységesen épül fel, mondhatnánk: arisztotelészi séma szerint, amelyben az erény a szélsőségektől való távolságtartás, a közép választása. Kekes még ezen is túllép, amikor az adott személy sajátos helyzetében elfogadja az eltérést az aranyszabálytól. Számára sztoikus módon mindennél többet ér a megelégedettség, a szenvedélymentesség. A kemény kérdések ezen a vonalon valójában kemény válaszokat kapnak, amelyek lényege: kellő vizsgálat nélkül ne fogadjuk el a hagyományos felfogásokat, hanem mérlegeljük őket, és alakítsuk ki saját álláspontunkat. Kekes konzervatívnak beállított mérlegelései mélyén romboló erő feszül, amely nem annyira burke-iánus, mint inkább kantiánus: sapere aude („merj tudni”)!

Bírálatképpen a szkeptikus argumentum problémáját kell kiemelnünk Kekes gondolkodásában. A „nincs olyan egyetemes és összefüggés feletti iránytű, amelyhez értékeléseink igazodhatnak”, a „minden értékelés emberi” és a „nem létezik abszolút érték” kijelentések ellentmondásosak. Az elsőben az iránytű tagadása iránytűként kíván fellépni. A második esetben kérdéses, hogy maga a kijelentés része-e a kijelölt halmaznak. Ha része, létezik halmaz feletti kijelentés, amely leírja a halmazt, de akkor már nem tagja a halmaznak. A harmadik esetben kérdéses, hogy a kijelentés nem vindikál-e másfajta abszolútumot. Kekes gyakran használ történelmi, szépirodalmi példákat argumentumai kiindulásaképpen, ám közben hajlamos figyelmen kívül hagyni utalásai egészleges értelmét. 

Kekes tudatában van e kifogásoknak, és igyekszik is elhárítani őket: minden értékelés emberi, de ezen nem valamiféle egységes elvet ért, hanem csak azt, hogy mindenkinek tudomásul kell vennie saját korlátait, és törekednie az elfogadható értékelésre. A Karl Popper-i állítás, amely szerint a totális igazságigény totalitarizmushoz vezet, Kekes felfogásában is felismerhető, de enyhébb formában: Az, hogy nem létezik abszolút érték, nem szubsztantív állítás, hanem annak kijelentése, hogy tartózkodnunk kell valamely érték metafizikai kivetítésétől. Végül az idézetek problémájára azt válaszolhatja, hogy éppen ezek teszik érveit olvasmányossá.

Döntő szerepet játszik Kekes élettapasztalatában a világháború, a zsidóüldözés és az 1956-os forradalom, illetve az amerikai álom, amely szemében már az 1960-as évek erőszakhullámai során is gyakorta tűnt rémálomnak. Kimért, arisztokratikus gondolati építkezése végső soron a magyar bölcseletben ered, és a kortárs filozófia élvonalát képviseli. Ezért is nehezen érthető, hogy a számára első lépésben felkínált állami kitüntetést 2015-ben ismeretlen okból visszavonták.