04_fortepan_88003.jpg

A disszidálás, ahogy a kommunizmus idején az emigrációt nevezték, hatékonyan befolyásolta negatív irányban a hazai könnyűzenei palettát is, hiszen a külföldre eltávozott zenészeket pótolni kellett, s a helyükre kerültek nemegyszer nem voltak olyan kvalitásúak, mint elődeik. Végül legtöbbször kiderült, hogy Nyugaton sem fonják kolbászból a kerítést, és az angolszász országokba szakadt muzsikus hazánkfiai általában nem csinálták meg a szerencséjüket, ám ettől függetlenül – vagy talán ennek tudatában még inkább – fájó volt a hiányuk, és még belegondolni is rossz, hány fülbemászó dallammal lettek szegényebbek a magyarországi fülek. Az emigráns zenészekről, valamint szürke, hétköznapi magyar sorstársaikról, a több százezer „lábbal szavazóról” számos pop-rockzenei dal, sőt sláger született.

Koncz Zsuzsa életművében Bródy János szövegeinek köszönhetően jócskán találunk magyar emigránsokról szóló dalokat, ezek egy részében szimbolikusan jelenik meg a magyar történelemnek ez a szégyenfoltja, másutt pedig nem kifejezetten erről szól a nóta, mégis – vagy talán éppen ezért – sokkal pregnánsabban és mindenki számára egyértelműen hangzanak el az idevágó sorok, amelyek mindegyike egyenként is a rendszer arculcsapásával ért fel. Természetesen amikor erről szólunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül Koncz Zsuzsa Kádár-rendszerrel való kapcsolatát sem, ami külön elemzést is megérne, de itt elégedjünk meg annyival, hogy még ez is csak részben magyarázza ezeknek a számoknak a szókimondását. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) korabeli középszintű vezetőjével és a KISZ KB egyik magas rangú, ezt a szakterületet felügyelő felelős vezetőjével beszélgetve is az derül ki, hogy az állampárti vezetők nem voltak naivak, nyilvánvalóan tudták, miről szólnak ezek a dalok. Ezeket a zeneszámokot egyfajta szelepként használták, valószínűleg azért, hogy fel lehessen mutatni a Nyugat és más „baráti” országok számára, hogy Magyarországon nincsen olyan mérvű diktatúra, mint sorstársainknál, ami viszont hozzájárult a hazánkról a kádári vezetés által sugallt és kialakított, számos esetben hamis „legvidámabb barakk” képzetéhez.

Koncz Zsuzsa egyik legemblematikusabb slágere, A Kárpáthyék lánya, amelynek már a címe sem véletlen, hiszen a Kárpátok gyűrűje jellegzetes szimbóluma a térségnek. A főhős apja eltűnt, nem lehet tudni, hogy a második világháborúban esett-e el, vagy az ÁVH vitte el, mindenesetre „félig volt csak árva”. Ahol élt, a Józsefvárosban, nem véletlenül bújtak össze a házak a költői kép szerint, hiszen az emberek féltek. Az 1956-os történések zűrzavaros napjai is visszaköszönnek, miközben zajlik a magánélet; Kárpáthyék lánya randevúzik, és szerelemre lobban egy fiú iránt. Találkozásuk színhelyét azonban rövidesen bombatalálat éri, s a lánynak újra át kell élnie egy tragédiát, a srác elvesztését, s ahogy az apját, úgy a fiút sem tudni, mi sodorta el mellőle. Hirtelen snitt után nagyot ugrik időben a dal, Magyarországon toronyházak épülnek a szovjetek által szétlőttek helyére, ám a Kárpáthyék lánya már „kinn él Amerikába’ / Van autója és New Jerseyben háza”. A település kiválasztása nem véletlen, ez volt a 1956-os emigránsok egyik fő központja, még ma is sok magyar származású ember él ott. Persze a párválasztás is szimbolikus: nem egy magyarhoz ment férjhez a tengerentúlon, hanem egy franciához, a forradalmak nemzetének egyik sarjához. A rockvonal is beszüremkedik egy mondat erejéig, amikor kiderül, hogy két nagyfia közül az idősebbik egy újhullámos zenekar sztárja lett.

Az egyik törésvonal mindenképpen itt húzódik meg a dalban: kiderül, hogy az anyagi jólét ellenére szíve mélyén nemigen érzi jól magát a bőrében a Kárpáthyék lánya, mert amikor csend borul a házra, régi szerelmét siratja. A keserédes valóság arcunkba csap az utolsó teljes versszakban, amikor kiderül, hogy a Kárpáthyék lánya már csak látogatóba jön Magyarországra, viszont ebben az is benne, van, hogy legalább már hazajöhet. Harminchárom Stefánia-szeletre is be tudja magát fizetni, mintegy pótcselekvésként, s emlékezve arra is, hogy egykor ebben a cukrászdában találkozott a szerelmével. A harminchárom azonban jelképes szám: 1956-os menekültjeink és halottaink hasonlóképp áldozatok voltak, ahogy az ennyi évet megélt Jézus is, a különbség „mindössze” az áldozat emberi és isteni mivoltában érhető tetten. A dal óriási siker lett, de nem csoda, hogy stúdióalbumon a Kádár-rendszerben nem jelenhetett meg. Azért annyira viszont mégsem szigorkodott a cenzúra, hogy 1983-ban kislemezen ne adhassák ki (ebben az évben kerülhetett újra forgalomba az 1973-ban betiltott Jelbeszéd is), majd szerepelt Koncz Zsuzsa Konczert című, 1984-es koncertlemezén is.

Az énekesnő több más számában is elő-előjön a disszidálás tematikája. A Hé, mama, amely a fent említett Jelbeszéden található, olyan asszonyról szól, akinek megszökött a fia, majd levelet írt neki. Egyfajta áltatás is a dalszöveg, amely arról szól, hogy a megszökött fiú visszatér a télen, ám ezt kellőképpen bizonytalanná teszi, hogy nincs, aki visszavárja – nem túl nehéz ebbe beleérteni az országukat elhagyókat, akiket a Kádár-rendszer még az amnesztia után sem ölelt a keblére. Az emigráns útja „Mély volt, mint a kút”, ami arra vonatkozik, hogy általában Nyugaton sem adták ingyen a sikert. Az 1988-as Zeng az ének című számban az 1956-os emigránsok egy hajnali titokzatos telefonos búcsúzkodás erejéig szintén felbukkannak. Több megközelítés szerint a Valahol egy lány című Koncz Zsuzsa-szám is részben az emigrációról szól, mert a királlyal – jelen esetben Kádár Jánossal – szegül szembe a címszereplő, aki akkor inkább elmegy, de nem lesz az övé. Ezt a tézist ugyanakkor cáfolni látszik, hogy hiába fenyegetőzik a lány a távozással, mégsem megy el, inkább itthon ellenáll, elfonnyad, el is temetik, amit a király tehetetlen haragja jár át.
Az Omega zenekar tagjai maguk is többször álltak az emigráció határán, de végül egyszer sem döntöttek úgy, hogy külföldön maradnak. Az 1969-es lemezcímadó Tízezer lépés értelmezhető úgy is, hogy az eredményekért meg kell szenvedni, és emiatt legalább tízezer lépésre van szükség, miközben tízezer boldogtalan napot is át kell élni. A kádári cenzúra viszonyai között azonban tudni kellett lavírozni, a kétértelmű mondatok sokszor átmentek a szűrőn, ha megfelelő „legendát” gyártottak hozzá, ahogy ebben az esetben is történt. Akinek ugyanis „van füle a hallásra”, az egyértelműen kiérti belőle azt, hogy a tízezer országhatár bizony a végtelen messzeségbe sodort emigránsokról szól, akik tízezerszer elszakított állapotba, végtelen messzeségbe kerültek hazájuktól, szeretteiktől. Az Omega A száműzött című dalában pedig egy lázadót állít elénk, aki csak annak érdekében fordult saját országa ellen, hogy megjobbítsa azt, de időskorában ettől már ódzkodik. Nem nehéz ebből kiolvasni, hogy az 1956-os forradalmárok is javarészt „szemtelenül” fiatal srácokból és lányokból álltak. Innen már csak egy lépés a forradalom leverése utáni időszak, amikor éppen „ezek a fiatalok” hagyták el legnagyobb számban Magyarországot. Ennek a számnak a kiadásakor, 1979-ben már nagyon lassan ugyan, de elkezdhettek visszaszivárogni az 1956-os emigránsok, ezért is fogalmazott úgy ebben a számban a szövegíró – Várszegi Gábor álnéven Bródy János –, hogy „Hazám, fogadd be őt! Nem lázad ellened már, hisz az út véget ér”. Ebből az a fájdalmas tény is kiderülhet – ahogy egy másik sorban még konkrétabban is megénekli Kóbor János –, hogy ezek a száműzöttek sokszor csak meghalni jöttek vissza szülőhazájukba.

Az LGT-t Barta Tamás gitáros 1974-ben, Laux József dobos pedig 1976-ban emigránsként hagyta el. Utóbbi tette indukálta A búcsú című számot, amely az 1977-es Zene – Mindenki másképp csinálja című nagylemezt zárja. Nagyon könnyű asszociációval azonosítani a zeneszámban szereplő vonatot magával az együttessel, amelyet elhagyott az utasa, ami miatt ugyan nem állt meg a jármű, de azért megzökkent, hiszen minden zenésztársat pótolni kell valahogyan. A távozó a dalszöveg szerint „fényes helyre” lépett, mely metaforikus értelemben nyilvánvalóan az illúzió szülte „szabad világot”, mint egyfajta földi megváltást jelentette. A kezdeti nyelvi nehézségek is feltűnnek ebben a nótában, sőt még a rock and roll is kevésbé hallható, ami arra utal, hogy a két eltávozott LGT-tag nem tudott karriert befutni Amerikában. Az emigráció tömegességét jelzi a „s te járt utakon mások mögött lépkedsz már” sor, s a tragikum ott is kézzelfoghatóvá válik, miszerint a disszidensek egykori itthoni útjain már más emberek lépdelnek. Megrázóak a Sztevanovity Dusán által írt „De ha felhívsz egy számot, és nem felel / Mikor rájössz, hogy jóval több számjegy kell” sorok, hiszen az emigránsnak be kell ütnie az előhívószámokat is ahhoz, hogy a szeretteivel beszélni tudjon, de még ezt sem teheti meg biztonságosan, mivel itthon lehallgatják. Az emigránsok új névfelvételéről költői képben szól a dal, ahogy arról is, hogy még az emlékük is elhagyja a közösen játszott dallamokat.

A szám végén egyre távolodó hajókürtöt hallhatunk, a végső búcsú egyértelmű jeleként.
Az Edda Művek A hűtlen című száma is értelmezhető emigrációs tematikában, mert a határátlépők valóban érezhették úgy, hogy ők már nem kellenek, és szemük is „túlragyogott minden csillagot”.

A drámaiságot fokozzák a dalszövegben megjelenő könnyek, és a határszéli visszapillantást is elénk varázsolja Pataky Attila. Az utakat szegélyező sárga lámpák a megtett nagy távolságot szimbolizálják, a „Vissza nem jön többé soha” pedig a távozás visszavonhatatlanságát nyomatékosítja. A Jöjj vissza, vándor! című dalt Demjén Ferenc a rocktörténeti hagyományok szerint még a Radics Bélával eltöltött közös zenélés idején írta, ám a gitárkirálynak nem tetszett a zenei megoldás, így nem játszották, csak később a Bergendy tette slágerré. Értelmezhető ez is az eltávozottak balladájaként, ahogy a nyár melegének elhozatala a demokrácia újbóli meggyökereztetésének, a vándor személye pedig a szabadságnak a szimbóluma is lehet.