MMA_92_Acs MargitJÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ.jpg

Jézus a másokért önmagát feláldozó szolgálat mintáját élte, amivel az igaz élet mibenlétét is felmutatta. Ha profanizálom az isteni példát, az irodalomban a lektor, a szerkesztő, az irodalomszervező és a recenzens nem önmaga irodalmi kiteljesedésén munkálkodik, hanem másokért élő „szolga”. Ács Margitot ilyennek látom. Finom, nemes, intelligens és főként hivatásszerűen szolgál: a kortárs magyar irodalom „nagyasszonya”. Életműve nem a nyomtatott oldalszámokban mérhető, inkább olyan nélkülözhetetlen s több évtizedet átívelő háttérmunkák sorában, amelyeknek szükségessége megkérdőjelezhetetlen, mégis méltatlanul kevés szó esik róla. Azonban a szerzővel együtt vallom, hogy „az író akkor is ír, amikor él” (Ottlikról). Jelen gyűjtemény pedig ennek a háttérben zajló munkálkodásnak, írói életformának a gazdag dokumentuma, egy tiszteletre méltó élet hitvallása.

Az öt fejezetből álló kötet a népi, nemzeti, konzervatív irodalmi felfogás enciklopédiájaként is tekinthető. Több mint félszáz esszét, kritikát fésül egy tematikai ívre a szerzővel készült hét nagy „életinterjúval”. Az író önfaggató, önreflexív kísérlete saját, felismert igazságainak felülvizsgálatára, hitvallásainak „utolsó” összefoglalására. A L’Harmattan Kiadó gondozásában 2019 nyarán megjelent Érkezés? Indulás? című kötet bevezetőjében a szerző így fogalmaz: „Lám, biológiai lényem elmúlását – lázadozva, fájdalommal vagy fáradt apátiával, egyre megy – tudomásul veszem, hát akkor miért fog el a pánik az életből való kikopásom másik tünetcsoportjától, kulturális paradigmám elavulásától, szellemi arzenálom elértéktelenedésétől, attól, hogy az új nemzedékeké lett mindenestül a kor?”

Az írótársadalom megosztottsága, a piacgazdaság és az ezzel összefüggő liberalizmus újfajta kulturális kihívásai, veszélyei, a „posztmodern inkvizíció” (Bezzeg a nyugat!) agresszív előrenyomulása aggasztja, ezért műfajtól függetlenül vissza-visszatér a számára „kulturális létminimumként” (A túlélés csapdái) értelmezendő nemzeti eszményhez. Hajtja a sürgető érzés az egyoldalúan átformált irodalomtörténeti kánonok kiigazítására, és felmutatja a ma uralkodó szellemi áramlatok alternatíváit is.

Hasonlóan Abody Béla 1990-es Indulás, érkezés című kötetéhez, Ács Margit könyve is kortörténeti lenyomat, amely pontosan kifejezi a szerző közérzetét, kulturális ízlésvilágát, és betekintést enged egy izgalmas történelmi korszakban az alkotói hovatartozás pozicionálása nehézségeibe. Ács Margit számára a „megkapaszkodás” nehézségét az okozta, hogy nem volt „hajlandó lemondani az etikai »centrum« hipotéziséről” (Túlélő-show-k évadján). Ebből fakad az a „vérmérsékleti természetű feszültsége”, ami a kötet, az életmű és főként a szerző „létezéstechnikájából” fakadó világlátást és tartást, másfelől pedig a feszültségek forrását adja. 

Ezt a feszültséget a szellemi és morális szabadságba vetett megingathatatlan hite oldja fel. „… talán az országlakóknak se ártana, ha ki-ki fellelné magában azt a kis nemesebb fajta életörömöt, amit a belső szabadságra való ráérzés, a rá való képesség felismerése ad az embernek. Nem valószínű, hogy szabadságra képes emberek nélkül társadalmi szabadság születhet” (Túlélő-show-k évadján). Így lehetséges, hogy a maga által kialakított irodalmi „felsőházban” ugyanúgy képviselheti a magyar irodalmat az egykor őt támogató újholdas Nemes Nagy Ágnes, az elhallgatásra ítélt, de általa lektorként felkarolt Hajnóczy Péter és Kertész Imre, valamint az Ágh István, Csoóri Sándor, Csurka István, Kiss Anna és Szilágyi István fémjelezte nemzeti „frakció”.

Ács Margit higgadt stílusa, tárgyilagossága és az alkotói karakterében rejlő szabadság az irodalompolitikai sáncok fölé emeli életművét. „Kifosztottnak is érzem magam, meg húzza is vállamat a nehéz zsák, amivel életem ezen állomására érkeztem. No nem a tizenkét év alatt felgyűlt írásokat érzem olyannyira súlyosnak, hanem hetvenhét év élettapasztalatát. Mindazt, amit a világról tudok, amely nemzedéki és szemléleti különbségeink ellenére mégiscsak közös világunk. Csak azt nem tudom még, hogy érkezés-e ez, hoztam-e valamit, vagy indulnom kell a pakkal együtt… Hová is? Mindenesetre tovább.” (Érkezés? Indulás?)

A stílus pontosságán túl Ács Margit művészetének ereje abból az életvezetési alapelvből, művészi hitvallásból ered, amely hivatásként fogja fel egy ügy, egy eszme szolgálatát. Írásai soha nem váltak a közönségigény, a mindenkori divat kiszolgálójává. Páskándi „akadémiai eszméjéhez” csatlakozva vallja: „… a művészet világa saját világ, a művész világalkotó a maga módján, intuíciója túllendíti a triviális valóság dimenzióin, de mit sem ér ez az elrugaszkodás a kézműves, a mesterember józan valóságismerete nélkül.

A megmunkált anyag és a mesterségbeli tudás tisztelete nélkül. Kell, hogy valami a művészt a földhöz horgonyozza. Mindez nem feltétlenül sültrealizmus és avítt formák felkérődzése […] A kultúrák nemzeti jellege nem zárja ki az egyetemes szellemi dimenziót.” (Páskándi-parainézis)


/Indulókép: Ács Margit Fotó: MMA/