02_Edward_Jenner_vaccinating_patients_against_smallpox_Wellcome_V0011069.jpg

James Gillray:  „A marhahólyag. Az új oltás csodás hatása”. A korabeli angol Oltásellenes Társaság megrendelte gúnyrajz, 1802. Forrás: British Museum (Wellcome Library).

Müller Viktor biológusnak, az ELTE kutatójának A védőoltások története és napjainkig tartó hatása című előadása az MTA Fiatal Kutatók Akadémiája 2021. február 3-i online konferenciáján (összefoglalás)

A biológus történeti áttekintése bemutatja, milyen pusztítást  idéztek elő a járványok az emberiség történetében, és hogyan szabadítottak minket meg mindettől a védoltások.

Amióta civilizációban, azaz nagyobb közösségekben élünk, a fertőző betegségek okozták a legtöbb szenvedést és halált. Számos történeti forrás számol be járványpusztításról: a Kr.e. V. századi Athén lakosságának csaknem harmada esett a pestis áldozatául; közismertebb, hogy a XIV. századi Nyugat-Európa lakosságának harmadát-felét vitte el a döghalál. A XVIII. század végéig állandó fenyegetést jelentett a fekete himlő: a lakosságot tizedelte, a megbetegedők harminc százaléka belehalt a fertőzésbe. A leginkább érintettek a gyermekek voltak. A legbeszédesebb becslés-számítás, hogy

a védőoltások elterjedése előtt öt gyerekből három lett valamilyen ragályos betegség: himlő, torokgyík, kanyaró, szamárköhögés, kolera áldozata.

Még 1900-ban is az Egyesült Államokban a legtöbb halált járványos betegség okozta.

Az utóbbi kétszáz év során mindazonáltal roppant változás ment végbe. A járványos betegségeket mára nagyobbrészt sikerült visszaszorítani, részben az életkörülmények javulásának (a csatornázás megszüntette a kolerát, a patkányirtás a pestist), részben a betegségek eredményes kezelését lehetővé tevő orvoslás rohamos fejlődésének köszönhetően. A járványok megszűntetésében azonban mindenekelőtt a védőoltások elterjedése vitte a fő szerepet.

A XVIII. századig a tudomány többé-kevésbé ott tartott, ahol Thuküdidész ókori görög történetíró, aki azt a megfigyelést rögzítette, hogy a számos fertőzés csak egyszer betegíti meg az embert. Ennek okát és mikéntjét azonban sokáig nem ismerték fel. Minthogy a himlő volt a legveszedelmesebb kór, e téren történtek először a komolyabb felfedezések. A források szerint a XV–XVII. századi Indiában és Kínában ismerték a varioláció módszerét. Megfigyelték ugyanis, hogy a szándékos megfertőzés előidézhet enyhébb lefolyású betegséget. Ezért himlőhólyagok porrá tört hegét belélegeztették vagy vágott sebbe szórták. A kockázatos eljárást sokan vállalták, mert az eseteknek csak 1-3 százalékában okozott halált. A módszer Európában a XVIII. században terjedt el, miután Lady Mary Wortley Montagu 1821-ben elhozta az eljárást Konstantinápolyból, illetve Raymann János Ádám (1690–1776) eperjesi városi orvos 1721-ben alkalmazta saját két és fél éves kislányán. A szó egyébként a himlő latin nevéből (variola/variola vera) ered.

Azt is megfigyelték, hogy a tehénhimlő átterjedhet az emberre (fejőnőkre), enyhe tüneteket okozhat, de utána a fertőzöttek nem betegednek meg fekete himlőben. Ebből és a varioláció tanulságaiból kiindulva Edward Jenner (1749–­1823) angol orvos sikeresen fertőzött meg tehénhimlővel egy fiút, aki enyhe tünetek után meggyógyult, de ami fontosabb, ezt követően tünetmentesen ellenállt a variolációnak, a fekete himlő enyhe változatának. Ezt aztán Jenner több eseten, saját fián megismételte és bizonyította. A teljesen kockázatmentes oltás tehát védett a fekete himlővel szemben. Jenner eljárása, a latin vacca (’tehén’) szóból maga képezte vakcináció tökéletesítésének, népszerűsítésének szentelte élete javát. Ő maga fogalmazta meg 1801-ben, hogy az oltás általános elterjedése végleg kiirthatja a kórt. Ez 180 évvel később 1980-ban be is következett.

A WHO nyilvántartása szerint mára kiveszett ez a vírus.

Jenner felfedezésének sok száz millió ember köszönheti ez életét.

Ezt követően Louis Pasteur (1822–1895) mikrobiológus találta meg a veszettség elleni oltás módszerét, vagyis a szándékosan gyengített vírusokkal való fertőzés módszerét és elvét. A Jenner iránti tiszteletből ő nevezett el minden egyéb oltást vakcinának. E felfedezések nyomán lépésről lépése ismerték fel az egyéb kórokozók elleni védelem módszereit. A Sabin-cseppek a gyermekbénulástól szabadították meg az emberiséget, amely különösen az 1950-es években szedte áldozatait, komoly társadalmi megrázkódtatásokat is okozva. Az egyik legfertőzőbb betegség, a kanyaró elleni oltás felfedezésével együtt arra is rájöttek, hogy ennek a kórnak a közvetett hatása nagyobb, mert az immunrendszert támadja meg, és így az ellene való oltás az egyéb betegségekkel szembeni védettséget is növeli.

 A WHO mára csaknem harminc vakcinát tart nyilván, köztük az ebola és a koronavírus elleni oltást is.

Az oltások elterjedésével mindenütt drámaian csökkentek az esetszámok. Ahol lazult az oltási fegyelem, ott azonnal felütötte a fejét valamilyen járvány (az oltásellenesség miatt például a kanyaró Angliában és Oroszországban).  Az is világosan bebizonyosodott, hogy a járványokkal szemben elsősorban az oltások, nem pedig a jobb életkörülmények és orvoslás nyújtják a védelmet – vonta le végül a következtetést Müller Viktor.További olvasmányként ajánlott Ferenci Tamás blogja, illetve az alapvető szakkönyv: Stanley Plotkin, Walter Orenstein, Paul Offit, Kathryn M. Edwards: Plotkin's Vaccines, Elsevier, Philadelphia, PA. (7. kiadás), 2018.

Megjegyzés: Müller Viktor előadása nem tért ki a járványok politikai következményeinek bemutatására. Erről azonban bőségesen ír a neves skót történész, Niall Ferguson. Szerinte egyebek közt a spanyolnátha vetett véget az I. világháborúnak, a katonákat ugyanis bevethetetlenné tette. Az 1968-as diáklázadásokban is közrejátszott az úgynevezett hongkongi influenza, ahogy a 2020-as amerikai tüntetéseket is részben a koronavírus-járvány idézte elő. Lásd ehhez lapunkban Egedy Gergely , továbbá Varga Gergely írását, illetve az az MTA honlapját is.