04_Filharmoniai_Zenekar.jpg

Az 1990-es Budapesti Tavaszi Fesztivál műsorkínálatát lapozgató korabeli koncertlátogatók örömmel láthatták, hogy Dohnányi Ernő Szegedi miséje műsorra került. Úgy tűnt sokak számára, hogy a korábbi ízléskényszernek vége. A rendszerváltoztatást övező kulturális elvárások egyike papírforma szerint teljesült is, hiszen a korábban nem előadható darabok, sőt életművek megszólalhattak. Azonban ha az 1990 és 2020 közötti műsorkínálatot alaposabban végigböngésszük, akkor az a benyomásunk támad, hogy a változás csupán statisztikai adat, mert érdemi repertoárbővülés nem látható. Az 1990 után felvételen rögzített Lajtha László-, Hubay Jenő- és Weiner Leó-életmű, valamint azok gyér koncerttermi jelenléte jól példázza ezt a feltevést. Mindezt az 1990. március 24-én a Mátyás-templomban felhangzó Szegedi mise alapján bizonyítjuk.

Dohnányi miséje 1930-ban a szegedi Fogadalmi templom felszentelésére kiírt misepályázatra készült. Négy szólistát, kettős kórust, romantikus zenekart és orgonát igényel az előadása, tehát kiaknázta a Fogadalmi templom akusztikai adottságait. Az ünnepélyes szegedi bemutatót egy hónappal később budapesti hangverseny követte, amelyet így méltatott az Esti Kurír kritikusa: „A Szegedi mise a maga nemében kiválóan sikerült alkotás. Érdekes és hatásos. Dohnányi fensőséges biztonsággal használja fel benne a rendelkezésére álló eszközöket, mesternek bizonyul a nagyszabású építésben éppúgy, mint amilyen leleményesnek a részletek megoldásában.” A mise liturgikus megszólaltatására éppúgy akadt példa a következő évtizedben, mint a hazai és külföldi koncertszerű előadására. 1939-ben még mindig lelkesen írt róla a Budapesti Hírlap: „Dohnányi zeneszerzői kvalitásai: páratlan formaművészete, nagyszerű kontrapunktikus technikája és az a melegen ömlő dallam-invenció, amelyet minden ütemében megcsodálhatunk, a Szegedi misében összegeződnek a legszerencsésebben. Ehhez járul a mise templomi áhítatának őszinte költőisége.” A mű zenetörténeti párja Kodály Missa brevise, amely konkrét idézettel is utal rá. 

1945 után a mise eltűnt a magyar hangversenyéletből. Ennek okai között szerepelt, hogy a szerzőt 1945 tavaszán háborús bűnösnek nyilvánították. Dohnányiról rosszakarói 1945-ben elterjesztették, hogy egy filmhíradó-felvételen látható, amint Szálasi Ferenccel kezet fog. A felvétel ismeretében biztosan állítható, hogy nem fogott kezet a nyilas nemzetvezetővel, viszont másokkal együtt részt vett a Nemzeti Bizottság alakuló ülésén.  Dohnányi még a Zeneakadémia vezetőjeként számos zsidó munkatársa számára szerzett könnyítést, és éppen a zsidótörvények elleni tiltakozásul mondott le tisztségeiről a Magyar Rádióban, a Filharmonikusoknál és a Zeneakadémián. 1944 végén elmenekült az országból, s mivel a háború végére már listára került, nem jött haza. Az igazoló bizottság 1945. december 14-i hatállyal Kodály közbenjárására „[Dohnányi nevét] a háborús bűnösök […] előzőleg illetéktelenül nyilvánosságra került névjegyzékéből törölte”. 1949-ben azonban újra vizsgálni kezdték ügyét, méghozzá az akkorra már ellenségnek nyilvánított amerikai félkatonai szervezet, az Amerikai Veteránok Bizottságának kérésére. De a felkért minisztériumi, majd különböző pártállami irányítás alá vont magyar zenei szervezetek nem adták meg a gyors felmentő választ. Végül Kodály állt ki újfent barátja mellett. Dohnányi háborús bűnösségét többé nem firtatták, de annak hírét életben tartották idehaza és külföldön.


/Dohnányi Ernő útlevele a világhírű zeneszerző és zongoraművész Magyarországra érkezett amerikai hagyatékából a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) Zenetudományi Intézetében tartott sajtótájékoztatón 2014. július 18-án. A hagyatékot a művész unokája az MTA BTK Zenetudományi Intézetének ajándékozta. Fotó: Soós Lajos/MTI/

Műveit hosszú ideig nem játszották itthon. 1957-ben hangozhatott el először Dohnányi-kompozíció (a magyar népdalokat feldolgozó Ruralia hungarica). A szerző 1960-ban bekövetkezett halála után több ízben is felcsendült néhány alkotása; versenyműveinek alkalmi előadásain túl főként a „Hull a pelyhes…” témájára írt Változatok egy gyermekdalra című zongoraversenyét játszották. Lehel György karmester még felvételt is készíthetett a Gyerekdal-változatokból és a Ruraliából. Sőt, Vázsonyi Bálint Dohnányi-életrajza is megjelenhetett magyarul 1971-ben. Az engedékenység azonban látszólagos volt: 1980-ban Tardy László a Mátyás-templom Ének- és Zenekara élén előadta a Fogadalmi templomban a Szegedi misét bemutatásának 50. évfordulóján, de még az Új Ember is csak az előadó együttes nevét említhette, a mű címe nélkül. 

A mise 1990-es előadását hamarosan Dohnányi-reneszánsz követte. A hivatalos elismerések közül kiemelkedik, hogy 1989-ben a Zeneakadémia melletti kis utcát róla nevezték el, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal adóztak emlékének, 1993-tól biztosnak tűnik a – zeneszerző nevét 1988 óta használó – Budafoki Dohnányi Ernő Zenekar helyzete, és 2002-ben megalakult az életművét kutató Dohnányi Archívum. A szép számú nemzetközi felvétel után és 1989-et követően itthon is készülnek Dohnányi-lemezek. Előbb a kamaraműveit veszik fel, majd 1994-ben és 1996-ban a Rádiózenekar – Vásáry Tamás vezetésével – a rövidebb zenekari darabokat és a vonós versenyműveket. Az együttes később – Győriványi Ráth György irányításával – a zongoraversenyeket, majd Strausz Kálmán dirigálásával az oratorikus műveket (Szegedi mise, valamint Az ember tragédiája szövegét felhasználó Cantus vitae című kantáta) rögzíti. (A Magyar Rádió olyan kis példányszámban adta ki az utóbbi két lemezt, hogy ma csak kiemelt kutatóközpontokban érhetőek el.) Noha 2011-ben és 2012-ben Kovács László a Miskolci Szimfonikusok élén még felvesz öt zenekari darabot, a három zenekari remekmű: a d-moll és az E-dúr szimfónia, valamint az Amerikai rapszódia hazai felvételen nem szerepel. A d-moll szimfóniát a Pannon Filharmonikusok, az E-dúrt pedig az Óbudai Danubia Zenekar fedezi fel a 2009/2010-es évadban. Azóta a Rádiózenekar és a Nemzeti Filharmonikusok is műsorra tűzte ezeket a darabokat.

A Szegedi mise 1993-ban Szegeden, 1998-ban és 2000-ben Budapesten, 2003-ban pedig Kolozsvárott szólalt meg. Az 1998-as budapesti est kapcsán megjelent kritikák két problémára mutattak rá: az előadás színvonalára és az értelmezési nehézségekre. A Népszabadság kritikusa így írt: „Sajnos félkész állapotban prezentálta Dohnányi gyönyörűséges miséjét a Rádió vegyes kara és zenekara.” Köztudott, hogy az ismeretlen műveket kizárólag a legmagasabb színvonalon szabad előadni, mert a közönség számára egy Dohnányi-darab nem saját korának zenéjével kel versenyre, hanem az egyetemes zenetörténet remekműveivel. 

Az 1998-as koncert kapcsán került előtérbe a mise értelmezése is. A Népszabadság idézett kritikusa – aki az 1970-es években még a pártállami ízlést felügyelte, de 1990 után több cikkben is kiáll Dohnányi mellett – így méltatta a művet: „Nemes, tiszta és nagyon szép ez a templomszentelő muzsika, mely oly sajnálatosan ritkán hallható.” Egy bekezdéssel lejjebb azonban utal arra is, hogy mi lehetett a korábbi ítészek gondja a darabbal: „Jogosulatlanul tapadt hozzá utóbb, hogy a »szegedi gondolat«, a fehérterror dicsőítésére íródott. Nem! A dóm, századunk legnagyobb magyarországi templomépítkezése a nagy szegedi árvíz emlékére emeltetett.” Az említett ideológiai vád 1945 után a szerzőt ért méltánytalan politikai támadásokhoz társult, amelyet hiába cáfolt Kodály, az makacsul tartotta magát. 


/Dohnányi Ernő és felesége. Bain News Service/

A 2003-as CD-felvétel kapcsán az Új Ember recenzense máshogy értelmezte a misét: „A zeneszerző […] a város az árvízzel járó szenvedésnek állított emléket, ugyanakkor felidézi a Trianon által szétszakított magyarság bánatát is.

A záró Communio tétel viszont bizalmat és reményt sugároz.” Dohnányi Trianonra reagált a Magyar Hiszekegy kantátájával és az elszakított területekről származó népzenéket feldolgozó Ruralia hungaricával. Utóbbit a pártállam idején is lehetett játszani, míg az előzőt 1945 óta nem adta elő magyar együttes. A misében azonban nincs konkrét utalás az ország feldarabolására. A mű későbbi előadásai közül egyről maradt fenn adat: 2014. május 11-én játszotta a Budapesti Filharmóniai Társulat Zenekara a Szétszakított Magyarország – a holokauszt áldozatainak emlékére című emlékesten, ahol korszakot idéző gyászmiseként hangzott el. Ez az újraértelmezés mégsem volt sikeres, mert a Mozgó Világ tudósítója a mű kapcsán Dohnányit támadja meg, és a korábban említett vádakhoz újabbakat társít. 

A Szegedi mise előadásai és felvétele alapján az derül ki, hogy 1990-et követően a magyar koncertélet nyitott volt a korábban tiltott művek felé, de a folyamat lelassult. Így Lajtha szimfonikus életművét rögzítették, de operája és A négy isten ligete című balettje már nem került korongra. Hubay hegedűversenyei és -darabjai felvételen és koncerten is hallhatók, ám nagyzenekari művei: nyitányain és balettzenéin túl a II. szimfóniája, továbbá az oratorikus Dante- és Petőfi-szimfóniája mai napig vár az előadására. Egyetlen bemutatott kantátája, az Ara pacis pedig erős műbírálatot kapott. Noha szokás elintézni a kérdést azzal, hogy a nem ismert régi művek úgysem elég jók, különben játszanák, de éppen a Szegedi mise befogadástörténete mutat rá arra, hogy egy mű előadását mennyi zeneesztétikán kívüli szempont befolyásolhatja. Előremutató jel, hogy a kisebb múlttal rendelkező együttesek (például Óbudai Danubia Zenekar, Miskolci Szimfonikus Zenekar, Pannon Filharmonikusok) mai napig nyitottak egy-egy újdonságnak számító műre, és így folyamatosan gazdagítják a hazai koncertéletet.