01_2012-45_1.jpg

Mindenkinek ajánlom figyelmébe Berta Zsolt legújabb, Szomjas Szűz című könyvét, az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb és legolvasmányosabb elbeszéléskötetét. Az író a tőle megszokott könnyedséggel meséli el történeteit. Közelmúltunk és jelenünk eseményeit, jellemeit olyan természetességgel vonultatja fel előttünk, hogy olvasás közben lassan megfeledkezünk arról: ez fikció. Annyira ismerősek a figurák (néhányuk csakugyan valós személytől kapta külső és belső jegyeit), mintha már találkoztunk volna velük. A Szomjas Szűzben is jártunk tán korábban, ahol Téna, a formás pincérnő szolgál fel, és ott van Lajos, a vendéglős... De nem kezdek bele.

/Berta Zsolt: Szomjas szűz, Budapest, Magyar Napló, 2019, 370 oldal/


Mindennapjaink alakjai vonulnak fel a lapokon, Berta irigylésre méltóan jól ismeri őket. Vagy talán nem is ő, hanem Cseke tud róluk mindent, mindenki Csekéje, az író alteregója, aki kicsit vagányabb, fiatalabb, talán életrevalóbb, jobban focizik és ügyesebben biliárdozik, de azért mégis nagyon hasonlít az elbeszélőre.

A novellákról szólva a tragikum és komikum jelenlétéről kellene beszélnem, mert látszólag ezek a fogalmak határozzák meg a könyvet. Ám mégsem teszem, mivel mellényúlnék, hiszen az a furfang, hogy ezek a történetek nem tragikusak és nem is komikusak. Egyszerűen az emberről szólnak. (A mai emberről, aki éppen olyan, mint a tegnapi ember, csak valamivel több a mobilja.) Így amikor a narrátor főhős Cseke saját „irodalomfelfogásáról” vall, akkor tudjuk meg, hogy az adomák előadója „nem is tartja számon, hogy a meséje vidám-e, vagy szomorú. Nem lényeges a számára. Az ember és a világ természete lényeges, azt találja érdekesnek és mindig mosolyogtatónak, jólétben, egészségben, boldogságban és nyomorban, betegségben, bajban egyaránt”(253. old.).

Az elbeszélések annyira életszagúak és reálisak, hogy észre sem vesszük, amikor esetenként egészen képtelen vagy éppen fantasztikus történeteket tárnak elénk. Az írót munkahelyein helyettesítő rajongók serege (ezt az intézményt jó volna bevezetni); a haldokló meleg fiú utolsó cselekedete, amellyel unokával ajándékozza meg az apját; a tetoválás mint sorsvállalás és egyben ideiglenes életmentő eszköz; a stricitől versekkel megváltott szerelem; a Sting-koncert a Ganzban vagy Buborék története, aki szkinhedből punk lett, miután elrabolták és visszaszolgáltatták az ufók (még az űrbéli utazás leírása is valószerű: az ember tudja, hogy nem történt meg, de nem kételkedik benne, hogy megtörtént); vagy az Álomgyár, ahol alvás közben megélt külföldi utazásokért fizethet a kuncsaft, és sorolhatnám.

Mindezek mellett meg kell említeni, hogy a kötet a szövegen túlmutató, valóságteremtő világgá terebélyesül. Először is a könyvhöz tartozik egy CD, ütős (és naná, hogy kalóz kiadású) zenével. Másodjára a novellákat átkötő szövegek foglalják keretbe, tovább gazdagítva a játékot. Ráadásul egyes mondatokat néhol áthúz a szerző, ezzel kevésbé fontos vagy titkos gondolatok elrejtését-feltárását játssza elénk. A kihúzott részek nem mellékesek, sőt, több lényeges téma is ide költözik ki. Ha a fentiekhez még hozzávesszük a Szomjas Szűzben folyó történetmesélés ismétlődő szertartásait (egyebek mellett Cseke folytonos mogyoróropogtatását, a narrátor „zeneképtelenségét” vagy a könyvesbolti teendők gyakori említését), akkor válik teljessé a könyvben felépített univerzum. Ennek a minikozmosznak a megalkotása otthonos és ismerős hellyé teszi a szöveget. (Ugyanakkor élek egy csekély dicsérő bírálattal is: ez a körítés, minden érdekessége dacára, végeredményben felesleges: a Berta-novellák olyan jók, hogy nincs szükségük efféle eszközökre.) 

Szóval, kedves olvasó, ismerkedjen meg a kötettel! Azután leülünk a Szűzben, és megbeszéljük. Közben elfelezünk egy sört. Persze akkor már inkább felezzünk el kettőt...

Címkék: