EsterházyJános.JPG

A felvidéki Ipolyságon születtem, s érettségi után az itteni magyar gimnáziumból vitt az utam előbb a pozsonyi Comenius Egyetemre, majd 1980-ban a Szegedi József Attila Tudományegyetemre. Tanulmányaimat 1986-ban a budapesti ELTE-n fejeztem be. Bár történelem szakot végeztem, a felsorolt tanintézetek egyikének tananyagában sem találkoztam gróf Esterházy János nevével, aki 1901. március 14-én született Nyitraújlakon. Pedig Esterházy János a Trianon után Csehszlovákiába szakadt felvidéki magyarság kiemelkedő politikai vezetőjeként előbb Prágában, majd Pozsonyban parlamenti képviselőként képviselte őseimet, a felvidéki magyarokat a két világháború közti, küzdelmekkel és megpróbáltatásokkal teli időszakban. 

A hitvalló keresztény Esterházy János a legnagyobb veszélyek közepette sem félt felemelni szavát mindennemű jogtiprás ellen. „Jutalmul” belülről ismerhette meg a XX. századi diktatúrák börtöncelláit és fogolytáborait. Mégsem szűnt meg hirdetni a közép-európai (s elsősorban a magyar–szlovák) sorsközösség és kiengesztelődés fontosságát. A keresztény társadalomtanítás elveire épülő politikai küzdelmei mellett 1939-ben tevékenyen vett részt a lengyel menekültek magyarországi befogadásában is. 

Az önálló Szlovákia, melynek akkoriban ő is honpolgára volt, ebben az évben a németekkel együtt támadta meg Lengyelországot. Esterházy lengyelmentésével a statáriális bírósági ítélet kockázatát vállalta, amikor az „ellenséggel paktált”. Nem volt ez másképp 1942-ben sem, amikor a pozsonyi parlament képviselői közül egyedül ő utasította el nyíltan a szlovákiai zsidóság deportálását kimondó törvényt. Számos üldözött zsidó életét mentette meg Magyarországra menekítve őket, amiért a Gestapo körözte, s a nyilasok is letartóztatták.

Vállalt kereszténysége és magyarsága miatt 1945 után neki is az üldöztetés és a szenvedés jutott osztályrészül.Miután tiltakozott a Beneš-dekrétumok miatt a csehszlovákiai magyarokat érő jogfosztás és üldözés ellen, letartóztatták, a Gulagra hurcolták, majd távollétében, Pozsonyban kötél általi halálra ítélték. Négyesztendei szovjet kényszermunka után tért vissza Csehszlovákiába, ahol halálos ítéletét kegyelemből életfogytiglanra változtatták. 

Esterházy tizenkét évig szolgálta népét hivatásából fakadóan keresztény politikusként, majd tizenkét évet kellett raboskodnia kommunista börtönökben, tüdőbaj okozta súlyos szenvedések közepette. Hosszú évekig tartó börtönkálvária után 1957. március 8-án, a szentség jegyében halt mártírhalált a morvaországi Mírov börtönében. 

Az életét és szenvedését vezeklésként Istennek felajánló Esterházy János halála után a hatóságok még földi maradványait sem voltak hajlandók kiadni hozzátartozóinak. Tragikus történetéről csak a rendszerváltás után lehetett beszélni. Én is csak első munkahelyemen, a Magyarságkutató Intézetben, röviddel a rendszerváltás előtti időszakban ismerhettem meg életművét. Minél inkább elmerültem az életmű tanulmányozásában, annál inkább úgy éreztem magam, mint az evangéliumbeli szántóvető, aki drágakőre lel a földben, s amint ezt tudatosítja, elmegy, eladja mindenét, hogy birtokba vehesse a kincset rejtő földet. Esterházy János élete is ilyen földbe, az „édes anyaföldbe” rejtett kincs a számunkra.

De vajon miért? – kérdezhetné bárki, arra hivatkozva, hogy az Esterházyhoz hasonló tragikus életút ezrek és ezrek osztályrésze volt a kelet-közép-európai térségben.

Esterházy János életáldozata abban különbözik sorstársai tragédiáitól, hogy ő szabad akaratából többször is elhagyhatta volna őrhelyét.

1938-ban például akkor, amikor a dél-szlovákiai magyarlakta területek anyaországhoz való visszacsatolásával felvidéki magyar képviselőtársaival együtt neki is parlamenti szék járt volna a budapesti felsőházban. De ő a reá váró politikai karrier helyett inkább a helyben maradást választotta. Másodszor a világháború végén távozhatott volna nyugatra, ahol a magyar emigráció tagjaként folytathatta volna küzdelmét a magyarság jogaiért. Maradásával a szabadság lehetőségét is elutasította, hisz döntése után rövid időn belül letartóztatták. Harmadszor, a Gulagról hazatérve, az akasztófa árnyékában utasította el a gondosan kidolgozott szökési (azaz életben maradási) lehetőséget, mondván, ő nem bűnös, nincs miért elszöknie. Ez a háromszori „megkísértés” nem a vak véletlen, hanem sokkal inkább Esterházy János tudatos sorsvállalása volt. Minderről így vall a rabkórházból 1949-ben kijuttatott egyik, családjához írt levelében:

„A háború vége felé, körülbelül amikor a pesti ostrom kezdődött, akkor kezdtem imádkozni azért, hogy a jó Isten engedje meg, hogy szenvedések és nélkülözések árán méltóvá váljak arra, hogy Őt megtisztulva követhessem. És mivel ezt kértem, ezért imádkoztam, mikor az oroszok elszállítottak, és aztán később is, teljesen nyugodt voltam – és mikor már úgy éreztem, hogy helyzetem nagyon nehéz – egyszerűen azt mondtam magamnak, hogy nem szabad kétségbe esni, hanem örülni kell, mert az Úr Jézus meghallgatta kérésemet.”

Vagyis, döntésével nemcsak a maradást választotta, hanem a tudatos Krisztus-követés útját is. Ez az út azonban a szenvedés tengerén vezetett keresztül, hitelességének pecsétjét Esterházy életében is a szentekhez méltó céltudatossággal párosuló alázat adta. Ugyanezen levele egy másik részletében így ír erről: „Visszatértem és ma olyan vagyok, amilyenre formált Jézus urunk legirgalmasabb szíve… Tudom, hogy nagy változáson mentem át – de ezért engem dicsérni nem lehet és nem is szabad – mert még ma is, mikor ezen változáson átmentem, oly végtelenül messze vagyok attól, hogy igazán olyan legyek, hogy Jézus Urunknak öröme lehessen belőlem. És hogy így engesztelhessem, csak azt kérhetem tőletek, hogy a Ti nagyon hatásos imáitokkal kérjétek az Úr Jézust, a jóságos Szűz Máriát, Szt. Terézkét és Kaszap Istvánt, hogy adjanak kegyelmet nekem és erőt, meg kitartást, hogy jószándékaimat meg tudjam valósítani.”

Első olvasásra meghökkentő, hogy a Gulag munkatáborainak szörnyű szenvedéseit maga mögött tudó Esterházy nem azért kér imát, hogy mielőbb megszabadulhasson a rabságból, hanem azért, hogy az Úr Jézust engesztelhesse, illetve, hogy jószándékait (azaz felajánlásait) meg tudja valósítani. 

A rab Esterházy János „jószándék”-fogadalma az ő életfelajánlását rejti magában. Ennek egyik bizonyítéka az az életének legfontosabb mozzanatait tartalmazó rövid életrajzi összefoglaló, amelyet nővére, Lujza, röviddel bátyja halálhírének kézhezvétele után fogalmazott meg a család nevében Párizsban, 1957. március 15-én, s amely a következő sorokat tartalmazza: „Kiszabadult fogolytársai szerint (mind)ennek ellenére, Esterházy János tartotta a lelket mindannyiukban. S gyakran emlegette: Szenvedéseimet szívesen viselem el és ajánlom fel Istennek könyörgésként Magyarországért és a többi rab-országért, hogy szabadok és boldogok legyenek.”

Esterházy János szolgálata, mártíromsága lelki iránytűként szolgál a felvidéki és az egyetemes magyarság, illetve minden más nemzet fiai számára is. Az általa képviselt hit-, erkölcs-, hazaszeretet- és megbékéléseszmény olyan értékek, amelyekre korunkban egyre nagyobb szükség van. Ezért is fontos, hogy Isten szolgája Esterházy János életpéldájára és munkásságára irányítsuk közösségünk és a velünk élő népek figyelmét. Kiemelt fontosságúnak tartom, hogy az Esterházy-emlékévre a magyarországi Eucharisztikus Kongresszus évében kerül sor, amely lehetőséget ad arra, hogy Esterházy János börtönkörülmények közti Eucharisztia-tiszteletére (rabtársai „járó szentségtartónak” nevezték) is fény derüljön a kongresszusi programban. 

Fontos, hogy a szenvedéseit Istennek felajánló, a saját és minden más nemzet jogaiért kiálló Isten szolgája Esterházy János tanúságtétele ösztönző erővel hasson a közélet szereplőire. A lengyel–magyar származású (édesanyja a lengyel Elźbieta Tarnowska grófnő) mártíréletű politikus a keresztény Európa védelmében éppúgy, mint a visegrádi négyek népei megbékélésében is nagy szerepet tölthet be. 

E lap olvasóit is arra kérem, hogy az előttünk álló Esterházy János-emlékév rendezvénylehetőségeit is felhasználva, minél szélesebb körben népszerűsítsék az Esterházy János által tudatosan vállalt és képviselt keresztény értékrend mai aktualitását és fontosságát.

Az érdeklődők az info@esterhazyjanos.eu villámpostacímen juthatnak bővebb információkhoz Isten szolgája és az Esterházy-emlékév kapcsán.

A szerző szociológus, történész.

 

Címkék: