Kiss-B. Atilla a La Mancha lovagja című musical olvasópróbáján_forrás_Budapesti Operettszínház.jpg

Minőségi változást vizionált Kiss-B. Atilla, amikor megpályázta a Budapesti Operettszínház főigazgatói posztját. Az előző vezetéstől megörökölt és teljesítendő évadterv után 2019 őszén Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatták programadó előadásukat, Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét, amelyet azóta is töretlen sikerrel játszanak. Munkatársaival együtt nem csupán az Operettben addig ismeretlen színházművészeti látásmódot honosította meg, hanem világhírű cirkuszművészek közreműködésével, új műfajként megjelent a dinner show is. További újdonságként Csajkovszkij A diótörőjének bemutatásával – harminc év után ismét – balettet láthattak a nézők; negyven esztendő elteltével fölcsendültek Kacsóh Pongrác János vitézének dallamai, kialakították együttműködésüket a Magyar Táncművészeti Egyetemmel, a klasszikus repertoárból elmaradhatatlan operettek színrevitelén túl pedig többek között Grigori Frid Anne Frank naplója című kortárs monooperájával és Dubrovay László A képfaragó című táncjátékával is megszólították a közönséget. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy a sornak koránt sincs vége. A Kossuth-díjas operaénekessel a pályázatában megfogalmazott gondolatokról, a kinevezése óta eltelt egy év izgalmas tapasztalatairól, az operett műfajának lehetséges meghatározásáról és új bemutatójuk alkotói csapatáról beszélgettem, kitérve arra is, hogy mit tehet a színház koronavírus-járvány idején.

- A vészhelyzet március 11-ei kihirdetése óta mi történt a színházban, és mivel foglalkoznak most?

- Jelentősen megváltozott az Operettszínház működése. Nem fogadunk színházlátogatókat, és elmaradnak az előadásaink is, de a házban nem állt meg az élet. Dolgozunk, hiszen a művészeknek formában kell tartaniuk magukat. A műszaki stábnak is találunk feladatokat, sor kerül mindarra, ami „békeidőben” elmaradt: leltározások és karbantartások folynak, reflektorokat, hangerősítő rendszereket, alkatrészeket cserélünk, varrónőink, szabóink maszkokat varrnak, és nem utolsósorban olyan művészi tartalmakat készítünk otthonról, amelyeket online felületeinken közzéteszünk. Ennek egyik oka, hogy megőrizzük nézőinket és újabbakat is megnyerjünk magunknak. Küldetésünket is teljesítjük ezzel, hiszen a lelki, szellemi élményeket is biztosítjuk.

- Hogyan valósul meg a művészeti munka folyamatossága a megváltozott körülmények között?

- Részint módosítottunk a szokásainkon, énekes és hangszeres művészeink többnyire otthonukban gyakorolnak. Minden művészünk, így táncosaink is feladatokat kapnak, amelyekről folyamatosan számot adnak. Karigazgatónk kapcsolatban áll az énekkar tagjaival, fő-zeneigazgatónk a zenekarral. Facebook-oldalunkon már láthatók is az ebből született összeállításaink, mások mellett zenekari művészeink produkciói. Klarinétkvartettünk még hangszert is váltott, szaxofonon játszottak a könnyedebb hangulat megteremtése érdekében. Énekkari művészeink a cappella műveket hoznak létre úgy, hogy mindegyikük külön-külön, egyenként énekli fel a szólamát otthon. Énekeseink, színészeink pedig a zenekar által elkészített zenei alapokra énekelnek dalokat, áriákat, duetteket. Nemcsak hűséges közönségünknek, követőinknek, de nekünk magunknak is sok örömöt okoznak ezek a klipek, tartalmak.

- Tekerjük vissza az idő kerekét kissé: 2019 februárjában vette át az Operettszínház vezetését, és tavaly ősszel indult el az első, Ön által irányított évad. Hogyan értékeli az elmúlt bő egy évet?

-  A szakmai élet is olyan, mint a magánélet: a mindennapokban ismeri meg az ember a helyzetek realitását. Természetesen igyekszünk tervszerűen haladni, mégis az adottságok, a környezet határozza meg, mi lesz egy tervből, és az elképzelések hogyan valósulnak meg a gyakorlatban. Nagyszerű évünk volt: februártól februárig az Operettszínház több mint hatszázhatvan, javarészt telt házas előadást játszott székhelyén, vendégjátékai alkalmával, szabadtéri helyszíneken és külföldön. Gyönyörű bemutatók születtek, a régi előadásokat pedig felújítottuk.

- Talán kissé személyes a kérdés: Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas, nemzetközileg jegyzett operaénekesként, a Magyar Művészeti Akadémia rendes és elnökségi tagjaként, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagjaként, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusaként, a Magyar Állami Operaház örökös tagjaként, gazdag és széles körben elismert életművével a háta mögött miért gondolta úgy, hogy operettigazgató akar lenni?

-  Valóban személyes a kérdés… Belső indíttatást éreztem arra, hogy odafigyeljek az Operettszínházra és az operett műfajára. Az Operettszínházban az operettet és a zenés színházat ne válasszuk külön, mert ma olyan fantasztikus módon keveredik az operett, a daljáték, a musical és most már a monoopera, hogy valóban ráillik a teátrumra a meghatározás: Nemzeti Dalszínház. Az operett műfaja korábban – nem tudom, miért – a köztudatban egy picit hátrébb szorult. Azt gondolom, hogy az operett is komoly műfaj, ha igényesen nyúlunk hozzá, és ha az a célunk, hogy megfejtsük a szerzői szándékot, akár zeneileg, akár a librettó szempontjából. A könnyebb hangvétele, vidámsága és optimizmusa nem azt jelenti, hogy művészi megvalósításában könnyedebb utakra kell lépnünk. Mi minőségi produktumban gondolkodunk, és már most látható, hogy a köztudatban is magasabb polcra került az operett, amire Jacobi Viktor, Kálmán Imre, Szirmai Albert és Lehár Ferenc életében szintén nem másodrangú zenés műfajként tekintettek.

- Hogyan állapítható meg, melyik az eredeti mű, főként, ha idegen nyelven íródott, és később többször lefordították magyarra?

- Ez nagyon komoly feladat. Nem is szeretnék bigott módon ragaszkodni az eredetihez, mert ezzel esetleg elveszíti az életszerűségét. Valamikor az operett a társadalom újságja volt, amelyből az olvasó kiérezhetett némi kritikai élt is. Ma már talán nem ezt a célt szolgálja, éppen ezért rugalmasan kezelem a darabot, de arra ügyelek, hogy lehetőleg ne torzuljon a szerzői szándék. Az a cél vezérel, hogy minél jobban megközelítsem azt, amit a librettista vagy a zeneszerző szeretett volna közölni velünk. A művek átestek néhány átdolgozáson az idők során, ezért meg kell nézni, hogy mi motivált egy-egy beleírást vagy kivágást. Sokszor áthúztak, kihagytak részleteket. Arra is volt példa, hogy egy dalt, áriát vagy együttest az egyik operettből átemeltek a másikba, még a szerző életében. Kálmán Imre korában is előfordult, hogy a bécsi bemutatón elhangzott zeneszám a pesti premieren már nem szerepelt a zenei anyagban.


/A Csárdáskirálynő bemutatója a Budapesti Operettszínházban. Kiss Diána Vereczki Szilvia és Homonnay Zsolt Edwin Roland szerepében Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjének próbáján 2019. szeptember 4-én. A darabot szeptember 6-án mutatták be Vidnyánszky Attila rendezésében. Fotó: Mohai Balázs/MTI /

- Hogyan készülnek arra, hogy ismét elindul a megszokott módon a szakmai munka a színházban, és melyek azok a bemutatók, amelyek most – részben a járvány miatt – elmaradtak?

- Bemutatókész állapotban van a La Mancha lovagja, ami nagyszerű musical, tele gyönyörű gondolatokkal, egyetemes emberi alapigazságokkal. Hármas szereposztással lesz látható, mint ahogyan minden előadás nálunk az utóbbi időben. Terveink között szerepel, hogy színpadra állítjuk a Marica grófnőt, mert az operett műfaj alapműveinek – az előbbi mellett például a Csárdáskirálynőnek, és a szintén tervezett A mosoly országának – a repertoár gerincét kell alkotniuk. Bemutatjuk a Nine című musicalt, ami Federico Fellini 8 1/2 című filmjének zenés színpadi változata.

A mű sajátossága, hogy különösen sok női szereplőt juttat jelentős feladathoz. A Kálmán Imre Teátrumban nemrég mutattuk be a Tajtékos dalok című, nagyszerű Boris Vian-varieténket, és máris be kellett zárni színházunkat. Alig várjuk a folytatást. Szintén tovább viszem a dinner show műfajának kiteljesítését, amit tavaly Párizsi randevú címmel indítottunk útjára. Idén ismét szeretném felkínálni a különleges összművészeti, gasztronómiai est élményét a varietéelemeket is szívesen fogyasztó, ínyenc nézőinknek.

- Beszéltünk nagyszínpadról, kisebb játszóhelyekről, operettekről, musicalekről és külföldi darabról is. Milyen állapotban van a Trianon-emlékév kapcsán meghirdetett pályázat és a százéves évfordulóra tervezett premier?

- Mint ahogy Trianon maga nem sikertörténet, a pályázat sem lett az. Túl rövid volt az idő ahhoz, hogy olyan minőségi termés szülessen, amire igazán büszkék lehetünk. A pályázatot eredménytelennek nyilvánítottuk, de nem mondtam le arról, hogy méltó emléket állítsunk az évfordulónak. Nagyszabású gálát terveztem, a járvány miatt ez egyelőre elmarad, de nem örökre. Későbbi, tervezett koncertünkön fellépnek majd az elszakított területeken élő és ott alkotó nagyszerű művészek. Mindemellett az eseményhez fűződő kisebb rendezvényekkel, egyéni estekkel mégiscsak emléket állítunk a centenáriumon.

- Tavaly ősszel programadó előadásként bemutatták Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét, Vidnyánszky Attila rendezésében. Lesz folytatása a sikeres együttműködésnek?

- Tudom, hogy Attila rendkívül elfoglalt, és ritkán vállal máshol rendezést, mint a saját színházában, a Nemzeti Színházban. Nagyon hálás vagyok neki a Csárdáskirálynőért, és bízom abban, hogy lesz a közös munkának dicső folytatása. Ellenben nem árulok el titkot azzal, ha nyilvánossá teszem, hogy következő bemutatónkat, a Marica grófnőt Bozsik Yvette rendezi, ugyanazon alkotói csapattal, amely a János vitézünket is létrehozta: Cziegler Balázs vállalt felelősséget a lenyűgöző látványért és díszletekért, Berzsenyi Krisztina pedig a pompás jelmezekért. Már láttam a terveket, konzultálok velük a különböző alkotói fázisokban, és úgy vélem, hogy újabb csoda, újabb gyönyörűség születik majd.

/Indulókép: Kiss-B. Atilla a La Mancha lovagja című musical olvasópróbáján. A Budapesti Operettszínház felvétele/