fortepmunkasorok1.jpg

Na, jó egészség! Cicire, fenékig! Aj, micsoda idők voltak! Nem mesélgetek ám mindenkinek róla. Mióta illegalitásban élek, megválogatom. Azok a vonulások, május elsején a nagy, közös ebédek… Aztán a harcálláspont a gyári alagsorban, ahol Kocsis szakaszparancsnok-helyettes elvtárs egy-egy sikeres objektumőrzés vagy riadókészültség után még Lánchíd konyakozott is velünk. Mértékkel – mondogatta –, de azért töltött rendesen. Magamfajta vidékről felkerült surmó végre nem érezte gyüttmentnek magát. Bízott bennünk a párt. Először csak marokfegyvert, aztán már PPS géppisztolyt adott velünk, házhoz. Igaz, töltényt csak gyakorlatkor lehetett vételezni hozzá. Elég baj, mert ha van nálunk muníció, akkor bezavartunk volna ebbe a besurranó rendszerváltoztatásba. De be ám!

„Munkásőrnek egy baja, így van-e, / Mért nincs három élete, élete: / Egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja, / Harmadikkal egy a fegyvere, hej!” Vonuláskor mindig ezt harsogtuk. Hogy féltek-e tőlünk? Akinek van félnivalója, az féljen is! Nézze csak ezt a képet! Elöl maga Kocsis elvtárs halad, mögötte mindjárt én vagyok. Mit szól? Jóképű gyerek voltam, mi? Akkoriban jött be a bitliszfrizura, de nálunk nem volt mese. Kocsis elvtárs közölte: borbélyhoz mész, fiam, vagy nem jöhetsz hadműveleti ügyeletbe. Ez is egy olyan nap volt, de olyan! A lámpuskagyár – szóval a Fegyver és Gépgyár – biztosítását gyakoroltuk éppen.

Mért osontunk békeidőben? Mert a sötétben bujkáló ellenforradalmár, tudja, amelyik befészkelte magát mindenhova, bármikor támadhat. Ezt tanultuk mi 56 leverése után. Akkor folytatom. Mögöttem a mérnök osont, mert jöttek ám az értelmiségi rétegből is szépen közénk. Állítólag jót tett az előmenetelnek. Egy időben már többen jelentkeztek a kelleténél. Kocsis elvtárs meg is jegyezte, amikor visszatért egy fejtágításról, hogy az arányok, elvtársak, azokra vigyázni kell. Ezért lehettek nődolgozók is munkásőrök. Az arányok miatt. A sor végén meg Horváth tata, nem sokra rá nyugdíjba ment. Kiemeltet kapott. Mit mondjak? Megérdemelte, mert ő már 56-ban is bizonyított, amikor éles volt a lőszer a fegyverben.

Mi az, hogy csak bohóckodtunk?! És a március tizenötödikék 72-ben, 73-ban, aztán később is, a lánchídi csata 86-ban, azok mik voltak? Kaptak rendesen a pofájukra az ordibáló huligánok. Munkásököl, vasököl, oda sújt, ahova köll! Amúgy meg a puha diktatúrát erősítettük. Nekünk az éberség, a belső ellenség keresése és az elrettentő erő felmutatása volt a dolgunk. Nem a verés. Többnyire.

„Ellenforradalom 1956” csoport a Facebookon

Bejegyzés: „A civil szervezetként hivatalosan is újjáalakult Munkásőrség várja soraiba az egykori munkásőröket és a nyomdokaikba lépni kívánó, nem ijedős fiatalokat! A veterán munkásőröktől nem várjuk el, hogy újra egyenruhát öltsenek, de a fiatal tagjainknak (akik kérik), gyakorló egyenruhát biztosítunk. Márciusban egységgyűlést tartunk. A Munkásőr Társaságról és a jelentkezésről érdeklődni itt, az oldalon lehet, privát üzenetben.”

2020. január 20.

/Indulókép: Munkásőrgyakorlat 1965-ben Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény, Forrás: Fortepan.hu/