BalintSandor3.jpg

Negyven évvel ezelőtt hunyt el Bálint Sándor, a kiváló néprajztudós és hitvalló pedagógus. 1904. augusztus 1-jén született Szeged-Alsóvároson paprikatermelő parasztcsaládban. A piarista atyáknál érettségizett. Szegeden végezte az egyetemet, amely a románok megszállta Kolozsvárról menekült, s költözött a Tisza-parti városba. Itt nyílt meg 1929-ben az ország első néprajzi tanszéke Solymossy Sándor vezetésével, akinek díjtalan gyakornoka, majd tanársegéde Bálint Sándor lett. Solymossy 1934-ben a szellemi néprajz tárgyköréből magántanárrá habilitálta. 1931 és 1945 között a szegedi katolikus tanítóképzőben tanított. Nyilvános rendes egyetemi tanárrá 1947-ben nevezték ki a néprajzi tanszékre. 1945 és 1948 között a politikai közéletbe is bekapcsolódott a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselőjeként. Ennek visszahatását szenvedte egész további életében, a szocializmus évtizedei alatt. 1951 és 1956 között eltiltották a tanítástól. Csak 1957 januárjától vehetett ismét részt az egyetemi oktatásban. Hosszú rendőrségi megfigyelés után, koholt vádak alapján 1965-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, s 1966-ban kényszernyugdíjazták. 1980. május 10-én autóbaleset következtében Budapesten hunyt el.

„Szögedisége”

Származása és a gyermekkor sok mindent megmagyaráz életéből. Az alsóvárosi paraszti élet alapja a keresztény erkölcs és szemlélet volt, amely az életet Isten ajándékának tekintette, annak minden emberileg levezethető következményével együtt. Bálint Sándor ebben a miliőben nőtt föl. A szülőföldhöz, írja: „…ragaszkodnunk illik. Itt vannak a temetőink, itt éltek az őseink, küzdöttek nehezen, de mégis helytállóan. Ezzel a szögedi világgal kezdtem foglalkozni, hogy másokba’ is tudatossá váljék az a nagy szülőföldélmény. Az anyanyelv mellett a legnagyobb ajándék, amit az embör egyáltalában kaphat.” A szülőváros, Szeged kutatása – ahogy fogalmazott – apai öröksége volt. 

Nagy monográfiájának, a Szögedi nemzet köteteinek elkészülte után mondta:

„Jelen mű: szülővárosom népi hagyományvilágának megörökítése sok évtizedes kutatásnak, szemlélődésnek, egy emberélet örömmel vállalt iparkodásának gyümölcse.”

Kötetbe gyűjtötte egy kiváló mesemondó, Tombácz János meséit. A Szegedi szótár 1–2. kötete máig legjobb tájnyelvi szótárunk; Szeged valóságos művelődéstörténete, az 1950-es években született. A Szeged városa a település ezeréves művelődéstörténeti vázlata, szerzője mindent tud erről a magyar városról. Szeged reneszánsz kori műveltsége Bálint Sándor egyik legfontosabb munkája. Ebben a 15–16. századi Szeged gazdaságtörténeti és társadalomtörténeti képét, a történet kulturális vetületét rajzolta meg, s ennek tükrében szemléletesen ábrázolta a helyi kolostori kultúrát, a külföldön tanuló szegedi diákok révén meghonosodó egyetemi és literátus műveltséget, majd pedig a reformáció, a hódoltság és a hatására bekövetkező szegedi diaszpórák szerepét. 

A vallási kultúra kutatója

Bálint Sándor szerint az európai kulturális hatások legmarkánsabb megjelenítője a vallási kultúra.

Az alsóvárosi emberek a paraszti sors nehézségei között hitük belső erőforrásaiból és külső, ünnepélyes megjelenítéséből merítettek elegendő nyugalmat és megértést az élethez és egymás dolgai iránt. Ez adott számukra biztonságot és harmóniát. Bálint Sándor gyermekként maga is élte a hagyományos alsóvárosi paraszti vallásosság utolsó fölvillanását, amit azután a modernizálódó szegedi/alsóvárosi élet, az individualizálódás már a két világháború között kikezdett és megváltoztatott. Azt a kultúrát, amely sokat megőrzött a középkor univerzalizmusából, az immanens és transzcendens egymást kiegészítő, szoros egységéből. 

Ennek a kultúrának jellemző megnyilvánulása volt a közösségi jelleg: a búcsújárás, a vallási társulatok világa, a kisközösségi, családi áhítatgyakorlat.

A regionális vonzáskörzetű kegyhelyek egy-egy kistájat kapcsoltak össze, kialakítva a szülőföld érzését, míg a nemzetközi vonzáskörzetűeket számos nép fiai látogatták, erősítve a nyelvi különbségeken fölülemelkedő keresztény összetartozás tudatát. 

Bálint Sándor a népi vallásosság vizsgálatában úttörő volt Magyarországon. E tárgykörnek európai összehasonlításban is egyik legkiválóbb kutatója lett. Ez volt az „édesanyai jussa”, öröksége, írja életrajzában. Azt vizsgálta, hogy a keresztény liturgia hogyan hatotta át a műveltség egészét. Egy magyar szentember, Orosz István önéletrajza című könyve (1942) nemcsak a vallási néprajzban úttörő jelentőségű, hanem az első, változtatás nélkül kiadott paraszti önéletrajz is. A népi vallásosság paraliturgikus világának, a szenttiszteletnek, a búcsújárásnak vizsgálatával pedig Bálint Sándor kitágította a kutatás tematikai határait. Élete fő műve, a Karácsony, húsvét, pünkösd és az Ünnepi kalendárium, Bálint Sándor hatalmas néprajzi, folklorisztikai, műve-lődéstörténeti, egyháztörténeti, irodalomtörténeti, teológiai, liturgiatörténeti, zenetörténeti és nyelvészeti ismereteinek felvonultatása. S mindezt közép-európai összefüggésekben, kitekintéssel a román, szerb, horvát, szlovén, szlovák, cseh és osztrák anyag ismeretére. 

A pedagógus

1980-ban írott önéletrajzi vallomásában így írt erről: „Alkalmam nyílt a szegedi katolikus tanítóképzőben való elhelyezkedésre (1931–1945). Ma úgy mondanám, »honismereti szemlélettel« magyart, történelmet, földrajzot tanítottam. Gondosan ügyeltem, hogy az egészből művelt, korszerű, népben gyökerező magyarságélmény legyen.” A honismeret Bálint Sándor nézeteiben magába foglalja a helyi tudás és értékek tudatos ápolását, az egészséges helyi és nemzeti (ön)tudat ébrentartását, az értékőrző kezdeményezések támogatását és a bennük való részvételt. Röviden: a szülőföld szeretetét. 

A néprajznak az oktatásban és nevelésben integráló szerepet tulajdonított. „Magában az oktatásban is érvényesülnie kell azonban a néprajzi szempontnak” – írja Néprajz és nevelés (1934) című tanulmányában. 

„A tanterv csak többé-kevésbé színtelen keretet, általános irányelveket ad, amelyek az egész ország népiskoláira nézve érvényesek, illetőleg kötelezőek. […] helyi tantervet kell kidolgozni. Győzzük le ezáltal is a gyermek természetes húzódozását, keltsük föl benne az érdeklődést, tegyük tudatossá mindazon konkrét adottságokat, élményeket és tapasztalatokat, amelyek környezetével kapcsolatosak, és amelyek céljainkat szolgálhatják. Helyi tanmenet kidolgozása azonban megint csak lehetetlen néprajzi tudás nélkül.” 


„A néprajz tudománya a néplelket, népéletet a maga organikus teljességében és összes vonatkozásaiban akarja megismerni. Nem elégedhetik meg tehát egyes kiragadott, még olyan érdekes részletekkel sem, folyton a nagy összefüggéseket, a jelenségek mögött rejtőzködő lényeget kell szem előtt tartania. […] az új tanítónemzedék figyelmét a szülőföld meghatározó erejére, döntő élményére ráirányítani.” 

A politikus Bálint Sándor – magyarság, európaiság, kereszténység

Egyik interjújában maga mondta el, hogy „haladó katolikus meggyőződésének” parancsára országgyűlési képviselőként kapcsolódott bele 1945-ben az országos politikába. Szolgálni akart. Szolgálata erkölcsi parancs volt. 

Bálint Sándor jól érzékelte azokat a szellemi, spirituális folyamatokat (zsidó-keresztény világszemlélet, a görög–római kultúra), amelyek a közép-európai, európai népeket és kultúrákat nemcsak összekötötték, hanem – az évszázados együttélésből fakadóan – sok mindenben hasonló gondolkodásúvá is tették. 

A népek testvériségét hirdette.

Így beszélt erről 1979-ben Csapody Miklósnak adott interjújában: „Az én igazi testvéreim a szerbek, a horvátok, a szlovákok és a románok, akkor is, ha nem értjük egymás nyelvét; akkor is, amikor szembe kerülünk egymással. Nekünk tudnunk kell, hogy ugyanazon föld táplál bennünket és ugyanaz a világ tekint le ránk. Nekünk tehát rendbe kell tennünk dolgainkat békésen, tisztán, türelemmel és teljes megértéssel!” Ennek egyik parlamenti felszólalásában is hangot adott: „A dunai népeknek a múltban is közös volt a sorsuk, és ha kormányaik ellenséges cselekedetekre ragadtatták is magukat, maguk a népek mindig át voltak hatva az egymásra utaltság érzésétől és a történelmi sorsközösség élményeitől.” 

„A magyar külpolitikának legfőbb céljai: a magyar népi és nemzeti lét biztosítása, állami függetlenségünk megóvása, a határokon túl élő magyar nemzetiség emberi, nemzeti és állampolgári jogainak biztosítása…” – idézhetjük ismét parlamenti felszólalásából. Naplójába pedig azt írta: „Közép-Európa egyetlen útja az univerzalizmus, a népek és kultúrák mellérendeltsége és szövetsége, a nyelvi esetlegességeken fölülemelkedő szolidarizmus, a keresztény hit és európai múlt közösségében való újjászületés.” Elítélte mind a barna, mind a vörös szocialista ideológiákat.

A Demokrata Párt nevében felszólalt a fakultatív hitoktatás ellen. Beszédében (1947. március 13.) azt hangsúlyozta, amit nekünk, mai szülőknek, nagyszülőknek is szem előtt kell(ene) tartanunk: „A gyermekek – s jelen esetben mindig a megkeresztelt gyermekről van szó – nevelésének jogán három nem egyenrangú tényező osztozkodik. Isteni jogon a hitvallást illeti a gyermekek hitbeli és erkölcsi oktatásának joga és kötelessége. Alapvető természetjogon nyugszik a szülők általános nevelési joga és kötelme; következtetett természetjogban gyökerezik az állam nevelési joga. […] Viszont a szülők szabadakaratú elhatározással, minden kényszer nélkül kereszteltették meg gyermekeiket, mindig abban a világos tudatban, hogy a megkereszteltetés tényének következménye gyermekük kötelező hitoktatása. A megkeresztelt gyermek esetében a kötelező hitoktatás tehát a szülőnek olyan kötelessége, amelyet a szabadakaratú cselekvésük konzekvenciájaképpen önként magukra vállaltak.”

Keresztény embersége – szeretet, szolgálat, hűség, harmónia

Hit- és egyházhűsége miatt 1951–1956 között eltiltották a tanítástól. Inkább az eltiltást vállalta, de nem tagadta meg a hitét. A sok éven keresztül folyó rendőrségi megfigyelésnek 1965 nyarán rendőrségi feljelentés lett a vége. Bálint Sándort „egy rendbeli folytatólagosan elkövetett izgatásban” – a Nagy Imréről szóló könyv kölcsönadása miatt – bűnösnek találták, és három évre felfüggesztett hat hónapi szabadságvesztésre ítélték. A következmény Bálint Sándor kényszerű nyugdíjazása lett. Hatvanegy éves volt ekkor. Még egy évtizedig taníthatott volna!

Életét áthatotta a ferences kereszténység szem-lélete, az imádkozzál és dolgozzál elve, a liturgia, a keresztény szimbólumok ismerete, a felelősségérzet és kötelességtudás, segítőkészség, nyitottság, tolerancia, együttműködési készség, tisztelettudás. Így írt erről Naplójában:

„Iparkodtam mindig önmagamhoz hű lenni és azokat az értékeket, azokat az intelmeket megvalósítani, amiket akár a szülői házban, akár pedig ebben a szegedi atmoszférában magamévá tettem. […] Egy tiszta, elfogulatlan humanitás mindennel szemben, különösen azokkal szemben, akik valamiképpen rászorulnak, hogy szeressük őket.”

Bálint Sándor életének legjellemzőbb vonása a hűség volt. Hűséges volt szűkebb és tágabb szülőföldjéhez, Szegedhez és Magyarországhoz. Hűsége ragaszkodás és kötelességvállalás is volt egyúttal: kutatta múltját, vizsgálta jelenét, és esendőségeivel együtt szerette. Hűséges volt anyanyelvéhez. Nagyon szépen beszélt és írt magyarul, de őrizte szegedi ö-ző tájszólását is. Ezzel is hű maradt paraszti származásához. Hűséges volt feleségéhez még akkor is, amikor az őt megtagadta. Visszafogadta, súlyos betegségében aggódással ápolta. Hűséges volt istenhitében, kereszténységében és római katolikus vallásában. Ez tette őt toleránssá a más felekezetű embertársai iránt. Életének, munkájának minden percét, minden tettét Istenhez mérte. 

Ha a megpróbáltatások felől nézzük, akkor Bálint Sándor élete kudarcok sorozata: nehezen jutott kenyérkereső álláshoz, házassága nem sikerült, egyetemi oktatói pályáját kétszer is megtörték, börtönbüntetésre ítélték, nehéz anyagi körülmények között élt. Ám ő mindezt zúgolódás nélkül, türelmes Jóbként, derűs lélekkel viselte. Ezért kerülhetett fel kedves templomának, a Szeged-alsóvárosi templomnak a falára: „Istenem, legyőztél, hogy magadhoz magasztalj. Mindent elvettél, hogy megajándékozhass magaddal.”


„Az igazság nem más, mint a szeretet – írja Naplójában – az a szeretet, amely meggyalázva, halálra vérezve is több a világ fiainak minden igazságánál.”

Akik ezért az őszinte szeretetért őt naivnak, nem e világból valónak titulálták, és kicsit lesajnálták, maguk is e szeretetért sóvárogtak. Bálint Sándor tiszta személyisége valami nagy belső nyugalmat, nyitottságot és őszinte derűt árasztott. A bizonyosság nyugalmát és derűjét, amely a megváltottság tudatán és reményén alapult. Életem nagy ajándéka, hogy utolsó egy-két évében közel engedett magához. Ezért dolgozom ma Szegeden, egykori tanszékén tanítok. Ő kötött Szegedhez engem.

Halála után Hetény János és ifj. Lele József kezdeményezésére elindult a boldoggá avatás folyamata. 

Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyés püspök fölkarolta az ügyet, amely 2012-ben Ruppert József piarista atya, római posztulátor segítségével eljutott a positióig (az egyházmegyei vizsgálatok után elkészült, az ügy összefoglalását tartalmazó kötet létrejöttéig). 

A szegedi Móra Ferenc Múzeum és az egyetem néprajzi tanszéke gondoskodott és gondoskodik Bálint Sándor életszentsége hírének fenntartásáról. S bár még római posztulátora nincs, bizakodásra ad okot, hogy valami megmozdult a szeged-csanádi egyházmegyében is. 

A szerző etnográfus, egyetemi tanár.