Több időpontváltozás után Senor Haime Antúnez Aldunate, az El Mercurio című, a Magyar Nemzethez hasonló chilei napilap vasárnapi kulturális mellékletének (Artes y Letras) igazgatója,római lengyel barátaim javaslatára engem hívott meg hazánkból egy chilei útra 1991 augusztusára. A feladat az volt, hogy a három kelet-európai országból: Csehszlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról, tehát a később
visegrádi országokból egy-egy előadó ismertesse saját országának lelki tapasztalatait a kommunizmus negyven éve után.
Lengyelországból Andrzej Potocki grófot (1920–1995), a krakkói Katolikus Értelmiségi Klub elnökét hívták meg, Csehszlovákiából Tomáš Halíkot, a Prágai Szent Adalbert Akadémia elnökét, közkedvelt lelki írót, aki később a Bencés Kiadó szerzője lett, járt Budapesten és Pannonhalmán is. Hazánkból, jobb híján engem kértek fel.
Hogy kerültem be ebbe a klubba? Lengyel barátaim révén. Miután erkölcsteológiai doktorátus megírása céljából1984-ben Rómába utaztam, kerestem a lengyel kapcsolatokat, és ők is kerestek engem. Még nem következett be a Csodák Éve, az „Annus Mirabilis”, ami azt jelenti, hogy egy magyar bencés a római lengyel körökben ajánlható volt. Más papot nem találtak, nem lévén ismerős római lengyel körökben. Szóval mindez kapcsolatok kérdése.
Santiago de Chile egyik előkelő szállodájában kellett előadást tartanom a Tertullianus-féle ige magyar változatáról: „Sanguis martyrum semen est christianorum” –
„A vértanúk vére a keresztények magvetése”, azaz, a negyven évnyi kommunizmus egyházüldözését hogyan vészeltük át.
Senor Haime Antúnez Aldunate pedig a Gorbacsov-ellenes puccs kapcsán augusztus 20-án, elvitt az El Mercurio újság szerkesztőségébe, ahol a napilap újságírói körében, szatelliták segítségével – és ez volt az első alkalom, hogy szatelliták révén részesedhettem az információkban – nézhettem meg Gorbacsov kiszabadulása után adott első interjúját.
Ezek voltak II. János Pál pápa első magyarországi látogatásának napjai, éppen augusztus 20-án volt
a szentmise a Hősök terén, és innen küldte a pápa a Vatikán nevében a Gorbacsovot szolidaritásáról biztosító táviratot.
Ezzel, úgy gondoltam ott, megszilárdította Gorbacsov helyzetét a puccsistákkal szemben. Ma is így gondolom.
Keresztes Sándor, első szentszéki nagykövetünk, aki éppen szolgálatának elején cseppent bele ebbe a forgatagba, mondta el később, hogy Angelo Sodano bíboros államtitkár Antall József miniszterelnök véleményét kérte.
Antall József részletes elemzése Gorbacsov-párti volt,
és szerepet játszott abban, hogy II. János Pál Budapestről, a Hősök teréről, ezer esztendő elteltével, mint II. vagy inkább III. Szilveszter pápa, megkoronázta a magyar szuverenitást. Legalábbis így láttam én Chiléből, mert Budapest és Moszkva onnan egy tengelyen volt számomra.
Mihail Gorbacsov (forrás: Vladimir Vyatkin/RIA Novosti archive image, CC-BY-SA 3.0, Wikimedia Commons
Santiago de Chilében engem, a szimpózium miatt is, amelyen részt vettem, pannonhalmi bencésként, a chilei tévé részéről megkérdeztek, visszajönnek-e hazánkba, a kelet-európai országokba a szovjet csapatok. Akkor semmilyen bizonyosságom nem volt, improvizáltam. Talán még a II. János Pál-i szolidaritás-táviratról sem volt tudomásom, mert az események eléggé gyorsan jöttek és emlékezetemben már nem tudom a kettőt szétválasztani, naplót meg nem írtam. Szóval, azt improvizáltam, hogy ha akarnának sem tudnának visszajönni.
Rögzítsük: mindez 1991. augusztus 20-án volt, nem sokkal később elindultam hazafelé és megérkeztem augusztus 27-re, amely Pannonhalmán a templomszentelés ünnepe szokott lenni Oros apát úr óta, és amely akkor, 1991-ben, Asztrik főapát úr liturgikus beiktatása volt, Angelo Acerbi pápai nuncius jelenlétében, akinek én tolmácsoltam.
Nyitókép: Borisz Jelcin 1991 augusztus 22-én, a Janajev-puccs bukását ünnepli (forrás: Kremlin.ru, CC BY 3.0, Wikimedia Commons)
