A megnyitón részt vett az összes korábbi élő elnök, ami egyfajta nemzeti (a jelen lévő külföldiek, Angela Merkel és Justin Trudeau révén nemzetközi) egységet jelenített meg a meg sem hívott, nyilvánvalóan ellentétesen gondolkodó jelenlegivel szemben. A hetven méter magas gránittömbön pártállástól függetlenül mégis összecsaptak az ítészek. A bírálók Obamaliszknek, mauzóleumnak, piramisnak, a dicsérők szemnyitogatónak, párbeszédserkentőnek, a polgári közösségtudat megtestesülésének mondják.

Az átadott központ Barack és Michelle Obama szobrával balodalt, a ház tövében (fotó: AlphaBeta135, CC0 / Wikimédia) 

 

Franklin D. Roosevelt óta minden elnök létesít vagy kap ilyen elnöki könyvtár-múzeumot, valamennyi stílusa a névadó világfelfogását tükrözi. A jólétitársadalom-építő Lyndon B. Johnsoné brutalista monstrum, a konzervatív Reagané a vidékiséget ünneplő udvarház. Ezt a hagyományt követte Obama is. A jeles középület-tervezőktől, Tod Williamstől és Billie Tsientől kifejezetten azt kérte, hogy a monolit tömbszerkezet Constantin Brâncuși felülettöréseit kövesse. Ettől az épület egyszerre megidézi a piramisok, obeliszkek archaikus – hatalomtisztelő – világát, és hamisítatlanul modernista – tekintélyromboló – jelleget ölt. Teljes joggal utal az államalapító Washington fővárosi emlékművére, hiszen első fekete elnökként Obama megtestesítette a polgárjogi küzdelmeknek, Amerika szégyenteljes tartozásának célját. Bár a mérséklet erényét a kialakítás több mozzanata is felmutatja (például a klasszikus hagyományt a modern minimalizmussal finoman ötvöző obamai ovális iroda pontos másával), mérete és bekerülési költsége jócskán meghaladja a társintézményekét. Képi programja, az épületet koronázó rácsozat kőbe faragott (és olvashatatlan) Obama-idézete pedig azt a baloldali populizmust ünnepli, amely végső soron hatalomra juttatta Trump populizmusát. Ő aztán ötvenemeletes központtal tervez tromfolni.

Az elnöki központok szigorúan magánpénzből épültek, működnek.

 

Nyitókép: A központ látványterve (fotó: Barack Obama Presidential Center, / Wikimédia)