Szakemberek bevonásával készült a részletes, négy nagy egységből (szociális viszonyok és egészségügy, a gazdasági élet, állam és politika, kultúra), összesen száztizenkét pontból (bekezdésből) álló dokumentum, mely a korabeli társadalmi helyzetre kívánt reflektálni, s egyben irányt mutatni.

Megszűnni látszott az évtizedeken át tartó idegen függőség és a diktatórikus egypártrendszer. Rendszerváltás, avagy rendszerváltoztatás történt 1989-ben – Antall József nem szerette az előbbi kifejezést, állítólag azt mondta, „a magyar ember lovat vált, nem rendszert”. Újra elolvasva a harminc évvel ezelőtt leírtakat, az olvasó reagálhat arra is, mi az, ami azóta már megváltozott, és mi az, ami még most is aktuális üzenet mindnyájunk számára.

„Sokakat eltöltött az az illúzió, hogy a politikai szabadság automatikusan meghozza a boldogulást is”

– fogalmaz a körlevél (3. pont), azonban alapvető kérdésekben sem jött létre valódi társadalmi összefogás.

A püspökök körlevelükben keresték a válaszokat, a II. vatikáni zsinattól (1962–1965) bátorítva, amely megerősíti, hogy a részvétel a közös kezdeményezésekben (vö. Gaudium et spes, 31) általános kötelességünk és felelősségünk: „Krisztus összes hívei érezzék át, hogy saját külön hivatásuk van a politikai közösségekben” (8. pont, GS 75).

Az első nagy tárgyalt téma a szociális viszonyok és az egészségügy kérdése volt. A dokumentum megállapítja, hogy a szükséges szerkezeti reformok nem voltak kellően átgondoltak, vagy nagyon elhúzódtak, miközben

a súlyos társadalmi egyenlőtlenségek tovább növekednek, a szociális védőháló elveszítette hatékonyságát, romlott a közbiztonság.

Számos csoport került kiszolgáltatott helyzetbe. Míg a Kádár-korszakban hivatalosan mindössze öt százalék élt a szegénységi küszöb alatt, addig 1995-re a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint három és fél millió honfitársunk élt a létminimum alatt, a munkanélküliség pedig már a nyugat-európai tízszázalékos átlagot érte el.

XIII. Leó pápát idézte a körlevél, aki 1891-ben megjelent Rerum novarum kezdetű szociális enciklikájában egyéni és intézményes kiállást hangsúlyozott a legkiszolgáltatottabbak mellett. A körlevél különösen is ajánlotta a döntéshozók figyelmébe az egyház társadalmi tanítása három pillérének, az emberi méltóság tiszteletének, a szolidaritásnak és a szubszidiaritás elveinek a figyelembevételét.

Másik kiemelt téma a gazdasági élet területe volt. A kommunizmusból örökölt gazdaságnak a nyugati országok jövedelemszintjéhez mért lemaradása, az akkor elmaradt reformok, ráadásul a relatív jólét biztosítása érdekében felvett hitelek súlyos hagyatékot jelentettek.A rendszerváltást követő átalakulás hatalmas gazdasági visszaeséssel járt. A magas államadósság, a húsz százalék feletti infláció ellenére mégis kedvező jelenség volt, hogy vállalati szinten megindult a struktúraváltás, nőtt a termelékenység. Azonban a püspökök figyelmeztettek, hogy „ennek fontos eleme a beáramló külföldi tőke, amelyet azonban észrevehetően különféle indítékok vezérelnek, s ezek nem mindig esnek egybe a magyar társadalom hosszú távú céljaival” (44. pont).

Magyarországon a körlevél megírásakor a kétszáz legnagyobb hazai gazdasági társaságból száztíz külföldi ellenőrzéssel működött. „A gyengébb gazdasági partnerrel szemben mindig fennáll a lehetősége és kísértése az erőfölény érvényesítésének” (54. pont). A magánosítás ugyancsak tele volt ellentmondásos mozzanatokkal. A dokumentum keserűen állapította meg:

„A gazdasági és a politikai elit magatartásában, fogyasztásában kevés szolidaritást mutat a szegényekkel”

(45. pont). A feketegazdaság akkor a nemzeti össztermék negyedét tette ki. Hasonló probléma volt akkor (is) a jogszerű, mégis másoknak kárt okozó szürkegazdaság léte. A főpásztorok kijelentették, hogy „nincs reális alternatívája az Európai Unióhoz való csatlakozásunknak”, egyben figyelmeztettek: „súlyos kihívásokat hoz azonban majd magával a várhatóan élesebb verseny” meg „a rengeteg alkalmazkodási kényszer a jogszabályok összehangolásában” (40. pont).

A gazdasági és a politikai elit magatartásában, fogyasztásában kevés szolidaritást mutat a szegényekkel (Pixabay)

 

Harmadik nagy tárgyalt témakör az állam és a politika volt. A püspökök idézték II. János Pál pápát, aki 1991-ben arra figyelmeztetett, hogy a szocializmus utáni átalakulással érintett országok számára ez valódi „háború utáni” időszak lesz (Centesimus annus, 28), azaz a remélt jólét nem következik be azonnal. Meg tudtak ugyan valósulni olyan értékek, mint az alkotmányosság, a jogállamiság, lehet élni a különböző szabadság- és emberi jogokkal, lehet tartani szabad választásokat, kialakulhatott a többpártrendszer és a politikai pluralizmus, de szükség van hiteles, a társadalom valódi helyzetére és problémáira érzékeny politikusokra. Az állam feladata – összhangban az Egyház társadalmi tanításával – a közjó előmozdítása.

Szükséges továbbá a szereplők közti folyamatos és őszinte párbeszéd, a decentralizáció, valamint civil szervezetek értékalapú (azaz nem politikai vagy egyéni érdekek jegyében történő) támogatása. „A demokráciát tanulni és gyakorolni kell. Megvalósításának ellenben feltétele az, hogy engedjük szóhoz jutni a másik embert, közösséget vagy intézményt” (78. pont), jelentették ki a püspökök.

Azzal a kultúrával foglalkozik a negyedik nagy egység, amely nélkül emberi értelemben vett élet nem lehetséges. Ettől el nem választható a közösséget, kommuniót létrehozó elengedhetetlen társadalmi kommunikáció. A körlevél emlékeztet, hogy nehézségeinkért és gondjainkért mi magunk is felelősek vagyunk, számot kell vetnünk önmagunkkal.

Bármilyen sok pusztítást okozott is a múlt rendszer, egyre kevésbé háríthatjuk csupán a múltra a felelősséget,

hiszen minden egyes embernek megvan a sajátos felelőssége és kötelessége a társadalomban.

Különösen három területen jelentkezik az értékvesztés: a közéletben, a családi és a kulturális életben. Hiányzik mások tiszteletben tartása, különösen akkor, amikor nézeteik vagy érdekeik eltérnek a többiekétől, de ugyanúgy ki lehetne emelni a közbeszéd és a közerkölcs állapotát, illetve a köz- és magántulajdon tiszteletének hiányát is. A házasságok válságban vannak, a társadalom elöregedik, sok helyütt nem adottak a gyermeknevelés feltételei, számos gyermek kiszolgáltatott helyzetben van.

A kulturális életben silány, sokszor egyenesen káros „kultúrcikkek” árasztották el a társadalmat. Másrészről viszont örvendetes, hogy egyes helyeken, elsősorban a fővárosban megélénkült a kulturális élet, s átalakult a kulturális intézményrendszer, főleg az öntevékeny kezdeményezések hatására.

Mindehhez hozzátartozik a kommunikáció kérdése.

Az embereket hozzászoktatták ahhoz, hogy saját véleményüket a központi irányítással működő sajtóhoz igazítsák, amely azóta sem sokat változott.

Nem tudjuk hatékonyan megoldani magán- és közéleti konfliktusainkat, hiányzik a múlttal való szembenézés, zavarok mutatkoznak az önértékelésünkben. Szükséges, hogy a közszolgálati feladatokat ellátó tömegkommunikációs eszközök tárgyilagos, pontos és mindenre kiterjedő tájékoztatást adjanak, ellentétek szítása helyett a társadalmon belüli párbeszédet szolgálják, vállaljanak részt
a nevelés feladatából, és az emberek szórakoztatását is az erkölcs és az emberi méltóság szempontjainak figyelembevételével végezzék.

Stratégiai ágazatnak kellene lennie az oktatásnak és nevelésnek, mégis a forráshiány, a pedagógusok túlterheltsége és anyagi megbecsültségének hiánya jellemző rá. Fontos lenne, hogy az oktatás tartalmáról alakuljon ki konszenzus, szükség van átfogó intézményes reformokra. A püspökök figyelmeztettek: „Kultúránk csak akkor erősödhet meg újra, és segítheti az utánunk jövőket is a teljesebb és boldogabb emberi életre,

ha ki tudjuk alakítani magunkban és bennük a jövőnkért vállalt felelősséget és a valódi értékekhez igazodó, tudatos életvezetést;

ha valós és elérhető jövőképet és értékrendet tudunk átadni a fiataloknak” (108. pont).

Ha a harminc évvel korábbi adatokat a mostaniakkal összehasonlítjuk, láthatjuk, hogy Magyarország lakossága 1995-ben 10,3 millió fő volt, ami 2025-re 9,5 millióra csökkent. A társadalom lassú elöregedését jól jelzi, hogy míg az átlagéletkor 1995-ben 37,8 év volt, addig ez tavaly év végére 43,2 évre emelkedett. A teljes termékenységi arányszám a nemzet önfenntartásához szükséges minimális 2,1-es érték felett 1977-ben (!) volt utoljára, azóta folyamatosan alatta van, a történelmi mélypontot 2011-ben érte el. 

A 2010-es években egy időre újra nagyobb lett a gyermekvállalási kedv, a trend azonban a 2020-as évek elején visszafordult,

és 2025-re 1,31-re csökkent.

Tizenkét százalékkal 1993-ban volt a munkanélküliségi ráta csúcspontja; a gazdaság stabilizálódásával a 2000-es évek elejére öt-hat százalékra csökkent, majd újra növekedni kezdett. 2010-ben 10,8 százalék volt, ezt követően kisebb, 2013-tól pedig nagyobb mértékű csökkenés volt tapasztalható, ez a tendencia azonban 2020-ban a koronavírusvilág-járvány gazdasági következményeként megtört. A 2026. áprilisi adatok szerint a foglalkoztatottság 4,5 százalékon állt, ami ugyan jóval kisebb, mint az 1996-os körlevél megírásakor mért tíz százalék feletti érték, mégis nagyobb, mint a 2019-ben mért 3,3 százalék, fele az uniós átlagnak.

A fogyasztóiár-index 1995-ben inflációs rekordot döntött, és 28,2 százalékon állt meg, majd csökkenni kezdett, míg 2014–2015-ben enyhe deflációba ment át. Az ukrajnai háború ezen a téren régen látott emelkedést hozott, 2023-ban elérte a rekordközeli 25,7 százalékot, majd meredeken csökkenni kezdett. A hivatalos KSH-adatok szerint az infláció mértéke 2026 áprilisában 2,1 százalék volt.

Fontos a különböző generációk közti párbeszéd (klimkin, Pixabay)

 

Gyakran halljuk azt a szubjektív értékelést, hogy „régen sokkal jobb volt”, vagy „régen sokkal rosszabb volt”. Lehet, hogy az objektív számok terén egyik vagy másik érv helytálló, azonban minden generációnak szükségszerűen a saját kihívásaival kell megharcolnia, amit az objektív tények mellett óhatatlanul a szubjektív életérzések is kereteznek.

Érdemes tehát megérteni a kortársak motivációit, de fontos a különböző generációk közti párbeszéd is:

az idősebbeknek meg kell érteniük, hogy a fiatalabbak más élettörténettel érkeznek a jelenbe,

ahogyan a fiatalabbaknak is szem előtt kell tartaniuk, hogy elődeik más terheket hordozva szerezték meg tapasztalataikat és hozták meg döntéseiket – és egykoron majd velük sem lesz ez másként. Feladat tehát ma is van bőven.

 

Nyitókép: A szociális védőháló elveszítette hatékonyságát (Pixabay)