Magyarország államformája – hiába tiltakozott többek között Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek és a katolikus püspöki kar, kérve a döntés kevésbé turbulens időkre történő elhalasztását – 1946. február elseje óta köztársaság.
Ebben a felfokozott helyzetben a békére áhítozó közvéleményt döbbenetes, váratlan események rázták meg. Június 17-én délután Budapesten, az Oktogon és a Teréz körút sarkán merényletsorozat történt. Valaki ismeretlen irányból váratlanul
lövéseket adott le, ennek következtében egy szovjet őrnagy azonnal meghalt, többen pedig súlyosan megsebesültek.
A halálos áldozatok száma végül háromra emelkedett: két szovjet katona és egy fiatal magyar segédmunkás lány hunyt el, de voltak további sebesültek is. Erélyes nyomozás indult, a közlekedést leállították, és házról házra végigkutattak mindent. A tettest végül sikerült megtalálni a romos Teréz körút 15. számú ház padlásán – holtan.
A Magyar Kommunista Párt központi lapja, a Szabad Nép 1948. június 19-i számában leírja, hogy a merénylő, egy tizenhét–tizennyolc év körüli fiatalember „új fekete félcipőt, rövid cserkésznadrágot, finom inget és igen drága fehérneműt viselt”. Más sajtóforrások ettől eltérnek, de a rövidnadrág ott is fontos elem. Ezek, illetve a mellette lévő felsőkabát alapján a hatóságok „megállapították, hogy a fiatalember kalotista vagy cserkész volt”. Ráadásul a szemléletes leírás kimondatlanul is sejtette, hogy nem is akármilyen merénylő volt ő: a hiperinfláció és a szegénység közepette neki még drága ruhákra is futotta! A leírások szerint a fiatalember úgynevezett leventepuskát szorongatott a kezében, amelyről tudni kell, hogy
gyakorlófegyver volt, halálos lövést leadni vele, főleg távolra, nemigen lehetett.
De volt más furcsaság is. A holttest ugyanis megégett, így először – a Kis Újság június 20-i számának beszámolója szerint – azt feltételezték a nyomozók, hogy a padláson talált fiatalember megsebesült, erre a társai leütötték, lelocsolták benzinnel a ruháját, majd meggyújtották. Van, aki szerint a nyomozók is elég későn érkeztek, annak ellenére, hogy a politikai rendőrség központja a közelben, az Andrássy út 60. alatt volt.
Péter Gábor, az államvédelem hírhedt vezetője (Fortepan)
Péter Gábor vezérőrnagy, az Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályának (PRO) vezetője ekképpen nyilatkozott az azonnal fasisztának bélyegzett merénylet ügyében: „Feltevésem szerint a merénylő egyedül volt, de amikor látta, hogy a rendőrség és az orosz katonaság körülvette a környéket, öngyilkosságot követett el, előtte azonban felgyújtotta ruháit.” Péter Gábor következtetése „életszerű és logikus” volt: adott egy fiatalember, aki sikerrel gyilkolja, illetve sebesíti meg távolról egy kvázi játékpuskával a felszabadító szovjet katonákat, majd amikor látja, hogy minden elveszett és az igazságszolgáltatás vasökle készül lecsapni rá, felgyújtja magát, majd ezt követően öngyilkosságot követ el a fegyverével, amit azonban még holtában is magához szorít, nehogy kétség legyen fasiszta meggyőződése felől…
Felháborodottan írta a Szabad Nép, hogy „a magyar nép szabadságának, gazdasági újjászületésének ellenségei újabb orvtámadást intéztek hétfőn délután szovjet katonák és magyar polgárok ellen”.
A cikkíró nem hagy kétséget afelől, hogy mindezért a klerikális reakció a felelős,
akik saját helyükre szerencsétlen, félrevezetett parasztokat állítanak bűnbaknak.
A kormány már a tragikus merénylet másnapján rendkívüli ülést tartott, kifejezte részvétét és mély sajnálkozását, a szovjet áldozatokat a nemzet halottjainak nyilvánította, és természetesen arról is tárgyalt, hogy mely intézkedések alkalmasak a kellő megtorlásra és az ilyen gaztettek megismétlődésének megakadályozására.
Ifjúság és demokrácia címmel hosszú vezércikket szentelt az esetnek a Szabad Nép június 20-i száma. A cikket jegyző Kállai Gyula szerint „a reakció meg akarja tartani az ifjúság Horthyék és Szálasiék alatt fasizált táborát, sőt, sorait a Független Ifjúság, a KALOT s a többi jobboldali ifjúsági szerveken keresztül még növelni és aktivizálni is akarja. A hónapok
óta tartó sorozatos leleplezések azt bizonyítják, hogy nem eredmény nélkül.” A szöveg később így folytatódik: „A közoktatás sürgős demokratizálása, a munkás és parasztértelmiség megteremtése mellett csak a kétkulcsosok ellen folytatott harccal érhetjük el, hogy az értelmiségi ifjúság minél előbb kövesse a nemzetet a demokrácia útján.”
Kállai Gyula (szemüveggel) (Fortepan, adományozó: Chuckyeager tumblr)
Egyértelműen az ifjúsági szervezeteket vette célba a támadás, közülük kettőt emelt ki név szerint: a Független Ifjúságot, valamint a KALOT-ot. Előbbi a Független Kisgazda és Földmunkás és Polgári Párt (FKGP) ifjúsági tagozata volt, míg utóbbi a parasztifjúság erkölcsi, szellemi és szakmai nevelését tűzte ki célul.
A KALOT népszerűségét jól mutatja, hogy a háború első éveire a maga több százezres tagságával országosan is a legnagyobb hazai egyesületté vált,
amelynek majd mindenütt volt helyi szervezete, és emellett húsz népfőiskolát is fenntartott.
Tízezrek tettek szert a KALOT révén az önálló gazdálkodáshoz szükséges tudásra és képességekre, így ki tudtak lépni a szegénységből, és el tudtak indulni a felemelkedés útján. A háború megviselte ugyan az egyesületet, de annak vezetői 1945 után újult lendülettel álltak neki a munka folytatásának. Ezek mellett ugyancsak kiemelt ellenségnek számított a Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) is, amely a legsikeresebb keresztény egyesületek közé tartozott, szerte az országban több tízezer taggal. Ők Sík Sándorral szólva az „emberebb ember, magyarabb magyar”, illetve tegyük hozzá, a krisztusibb keresztény ifjúság nevelését tűzték ki célul.
Nyilvánvaló a helyzet abszurditása: az FKGP megnyerte az 1945-ös demokratikus nemzetgyűlési választásokat, ez a párt adta az államelnököt és a miniszterelnököt, így annak ifjúsági tagozatát józan ésszel nehezen lehetett a demokrácia ellenségének kikiáltani.
A KALOT a nyilas mozgalomtól már a kezdet kezdetén elhatárolódott, míg az MCSSZ sikerrel állt ellen a leventemozgalommal való minden egyesítési kísérletnek.
Mindezek ellenére 1946-ra a kommunisták mégis szélsőjobboldali szervezetnek minősítették ezeket a tömörüléseket.
Kállai Gyula vezércikkében így fogalmaz: „A fasiszta terrorbandák ellen küzdeni nemzeti harc, nemzeti kötelesség.” „A reakció tervszerűen, központi irányítás mellett építi ki földalatti terrorszervezeteit.” Ebből pedig egyenesen következik, hogy ezeket a káros és romboló szervezeteket fel kell oszlatni.
Sokakat megtévesztett a háború utáni helyzetben a Magyar Kommunista Párt programja, azonban az 1945-ös választásokon így is csak tizenhét százalékot tudtak elérni. Céljaik elérése érdekében, a szovjet fegyverek biztonságot adó árnyékában minden eszközt megengedhettek maguknak.
Ma sem tudjuk, pontosan mi történt a Teréz körút és az Oktogon sarkán. Az azonban bizonyos, hogy az eset
kiváló ürügyet adott arra, hogy a kommunisták leszámolhassanak a számukra kellemetlen ifjúsági szervezetekkel,
köztük a demokratikus pártokhoz és az egyházakhoz kötődő egyesületekkel. A nyár folyamán feloszlatták ezeket. Bár elméletileg volt lehetőség az újraalapításra, ez a gyakorlatban legfeljebb csak a kimúláshoz vezető időt hosszabbította meg. A cserkészek például hamarosan az úttörők között találták magukat, ez a szervezet azonban már teljesen más alapokon működött.
Cserkészek (Fortepan, adományozó: Gázer Attila)
A folytatás ismert: 1948-ban államosították az iskolákat, majd letartóztatták Mindszenty bíborost. Az előtte számos iskolát sikerrel működtető szerzetesek szétszóratása 1950-ben következett be, majd az egyházakat megalázó „megállapodásokra” kényszerítették. Igaz, addigra már demokratikus pártok sem léteztek, csak a kommunisták vezette Magyar Dolgozók Pártja. Akkor úgy tűnt, minden bevégeztetett.
Kállai Gyula, az idézett vezércikk szenvedélyes hangú szerzője nem akárki volt. Már huszonegy éves korában, 1931-ben az illegális Magyarországi Kommunista Párt tagja, később pedig vezető szerepet játszott a hazai szovjet típusú átrendeződésben. Mivel azonban a forradalmak fel szokták falni gyermekeiket (vagy legalábbis megpróbálják), végül őt is elérte a sorsa:
1951-ben hamis vádak alapján letartóztatták, és tizenöt évi börtönre ítélték.
Három év múlva azonban rehabilitálták, és 1955-ben már népművelési miniszterhelyettes volt. E tisztségét a forradalom kitörése után is megtartotta, egészen 1956. október 31-ig. A Kádár-korszakban ugyancsak szerephez jutott: hozzá köthető a Nagy Imre és társai elleni koncepciós per megindításának gondolata, amely a volt miniszterelnök kivégzését eredményezte. Kállai ezután haladt tovább előre: már 1957-ben tagja a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak, amelyben ugyancsak a művelődésügyért volt felelős. Végül 1965 és 1967 között a Minisztertanács elnöki tisztét is betöltötte. Leköszönését követően tagja maradhatott a kollektív államfői szerepet betöltő Elnöki Tanácsnak egészen 1989. október 23-ig.
Ezen napon kiáltották ki a harmadik magyar köztársaságot, a következő évben pedig több évtizedes kihagyás után szabad választásokat tartottak Magyarországon. Ekkoriban újraindulhattak a demokratikus pártok által szervezett, valamint a keresztény ifjúsági szervezetek, utóbbiak közt a cserkészet is. Az egyházak újra nagyobb számban tarthattak fent – köztük szerzetesek vezette – iskolákat, majd 1991-ben hazánkba érkezett II. János Pál pápa is.
Mindezeket a változásokat megérte a klerikális reakcióval való leszámolást és az ifjúsági szervezetek betiltását 1946-ban vezércikkben követelő Kállai Gyula,
aki 1996-ban, nyolcvanöt évesen hunyt el. A politikai rendőrség, későbbi hírhedt nevén az ÁVH vezetője, Péter Gábor ugyancsak megérte a rendszerváltást. Igaz, ő az 1953-as bebörtönzése, illetve szabadulása után visszavonultan élt, könyvtárosként dolgozott. Nyolcvanhat évesen, 1993-ban hunyt el.
Azt mondják, Isten se nem siet, se nem felejt. Évtizedekkel később igazság szolgáltatott azoknak, akiket akkor meghurcoltak. Mert ahogyan Loyolai Szent Ignác is mondja: „Semmi sem áll ellen hosszan az igazságnak: lehet támadni, de sohasem lehet legyőzni.”
Nyitókép: Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Rajk László (aki belügyminiszterként feloszlatta az egyesületeket) és Marosán György a Dózsa György úti dísztribünön (Fortepan, adományozó: Berkó Pál)
