Magyar Péter frissen beiktatott miniszterelnök ironikusan tárlatvezetésnek nevezte azt a bejárást, amelyben bemutatta a sajtónak a Karmelita kolostort. Az egyik szobában egy alighanem tudatosan ott hagyott, nyitott Szentírásra bukkant. Azt kézbe véve mondta is: „A Biblia az fontos. Nézzük meg, hol volt nyitva!” Majd fel is olvasta az aláhúzott szöveget, Dániel könyvéből: „Hadd tudják meg az élők, hogy az emberek királyságán a Felséges uralkodik. Annak adja, akinek akarja, és a legalacsonyabb sorból is trónra emelhet valakit” (4,14). A gyors riposztokra amúgy mindig kész kormányfő ezúttal nem élcelődött, nem fűzött hozzá kommentárt. Az első pillanatban magam sem értettem, vajon a korábbi miniszterelnök, Orbán Viktor üzent volna így.
Kire vonatkozik az aláhúzott mondat? Kicsoda az alacsony sorból trónra emelt férfi? Nagy János államtitkár, Orbán egykori legközelebbi munkatársa később magára vállalta ennek az üzenetnek az előkészítését, mondván, hogy a dánieli idézettel Magyar Pétert szerénységre és alázatra kívánta inteni. Gábor György vallásfilozófus ugyanakkor Orbán Viktor ellen fordítja a prófécia alkalmazását, aki azzal, hogy az alacsony sorból trónra került férfit Magyar Péterrel azonosítja, „saját magát nevezte meg Nabukadneccárnak”, aki „beleszeretett saját hatalmába. Aki palotája tetején állva gyönyörködik önmagában.”
Akkor hát kin teljesedik be ez a prófécia? A távozó államtitkárnak van igaza, és az ige Magyar Pétert találja el, vagy a vallástörténész fordulatával szólva „a Biblia visszanyalt”, és Orbán megalomániájára illik a szentírási idézet? Alighanem mindkét olvasatra van igény. Magam nem szeretném hermeneutikai kvízzé silányítani a prófétai üzenetet. Mert számomra az nem arról szól, hogy a leköszönő vagy az érkező miniszterelnökre kell alkalmazni a dánieli passzust. Egyik is, másik is tett és tenni fog olyan dolgokat, amelyek megfelelnek vagy ellene mondanak Isten akaratának. Ha ezt tudatosítjuk, akkor embernek látjuk őket, ezzel mindkettőjük esetében elkerüljük mind a démonizálás, mind az istenítés kísértését. Amit a Karmelitában láttunk, és annak értelmezése kapcsán olvashattunk, az lehet az előd és utód közötti sajátos „adok-kapok” része. Csakhogy óvatosan kell eljárnunk, ha a Szentírás egy-egy mondatát akarjuk üzenetként küldeni egymásnak.
Már az is istenkísértés, hogy a Bibliát furkósbotnak használva egyik vagy másik ember fejére üssünk. Azt pedig különösen veszélyesnek tartom, ha politikusok az igét saját hatalmi céljaik igazolására idézik. (Azt a vadhajtást most hagyjuk, hogy valaki igeforrásnak nevez egy hírportált.) Az 1980-as években Reagan elnök előszeretettel beszélt Amerikáról mint választott nemzetről (chosen nation) vagy a Szovjetunióról mint a gonosz birodalmáról (evil empire). A Biblia apokaliptikus, a végső valóságot leíró nyelvezetének ilyen politikai kiaknázását hatványozottabban látjuk a vallási fundamentalisták által megtámogatott Trump elnöknél, de számos példát ismerünk erre orosz oldalon: Kirill pátriárka az eretnekségig megy el, amikor üdvösségszerzőnek mondja az Ukrajna elleni háborúban való hősi halált.
A Biblia szavainak aligha tulajdoníthatunk aktuálpolitikai tartalmat. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy bárki – akár politikus – Isten útmutatását lássa adott igében. Kiélezett döntési helyzetben jelenthet valakinek útmutatást például ez az ige: „Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint embereknek” (Csel 5,29). Sokan aláhúzták ezt a mondatot a Szentírásban, amikor a náci vagy a kommunista diktatúra idején tisztességpróba elé, választási helyzetbe kerültek.
A mártírhalált halt Dietrich Bonhoeffer német evangélikus lelkész Bibliájában a hetvennegyedik zsoltárnál találunk feltűnő bejegyzéseket. A nyolcadik vers második fele mellé ezt írta: 9.11.38. Márpedig nem más ez, mint a Kristallnacht (Kristályéjszaka) dátuma, amikor a nácik a Németország-szerte zsidóellenes pogromot vittek végbe, zsinagógákat is felgyújtva. Az igeszakasz pedig így szól: „és fölperzselték az országban Isten minden hajlékát”. Bonhoeffer a következő verset alá is húzta: „Jeleket nem látunk, próféta nincs többé, és senki sem tudja, meddig tart ez még.” A teológus itt ráérez arra, mit jelent az egyház küldetése emberpróbáló időkben, és jelét adja: próféta lesz a próféták helyett. Tudjuk, a próféták elhallgattatásának, sőt erőszakos halálának sorsa is utolérte őt.
Ahhoz, hogy emberi dolgainkat a helyi értékükön kezelhessük, érdemes a bibliai üzenet mélyére hatolnunk. Milyen összefüggésben szerepel Dániel mondata: a Felséges „a legalacsonyabb embert is trónra emelheti”?
Politikai akarat és vallási meggyőződés feszül egymásnak a próféta könyvében. Nabukadneccar nemcsak leigázta Jeruzsálemet, de birodalma központjába deportálta is a zsidóság legtehetségesebb fiait. Megtiltja nekik, hogy vallásukat gyakorolják, és identitásuk teljes elvétele jegyében nevüktől is megfosztja őket. Dánielt Baltazárnak, Hananját Sadraknak, Misáélt Mésaknak, Azarját pedig Abédnegónak hívják. Hamarosan tüzes kemencébe és oroszlánok elé vetik őket, de megmenekülnek. Nabukadneccar zavaros álmot lát, de azt udvartartásából senki sem tudja megfejteni. Tudósai, bölcsei („mágusok, igézők, varázslók és csillagjósok”, 2,2) mind csődöt mondanak, amiért kis híján le is kaszabolják őket. Az udvarban aztán felfigyelnek az igen tehetségesnek, de makacsnak tartott zsidó fogolyra, Dánielre, és beviszik a királyhoz, hogy ő képes megfejteni a zavaros álmot. A feladvány azért is tűnt megoldhatatlannak, mert a király nem tudta vagy nem akarta megmondani, mi is volt maga az álom: „Milyen álmot láttam, és mi annak a magyarázata?” (2,6)
Nabukadneccarnak két álma is van, mindkettő hatalmi mániájáról szól. Az elsőben egy irdatlan nagy szobrot lát, amelynek feje színaranyból, melle és karja ezüstből, hasa és oldala rézből, lábszárai pedig vasból és cserépből vannak (2,32). Hanem egy kő, kéz érintése nélkül, ráesik a szoborra, és összezúzza azt, amibe a király bele is tébolyodik. Dániel azonban felismeri ebben Isten akaratát, és ezt mondja: „Királyokat taszít el, és királyokat támaszt” (2,21), ami egybecseng a Karmelitában talált Bibliában aláhúzott szakasszal. Szinte ugyanezt mondja Szűz Mária a Magnificatban: „Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel” (Lk 2,21). Isten humora, hogy egy názáreti szolgálólány ugyanúgy lehet próféta, mint a hős férfi, Dániel.
Matthäus Seutter: A kolosszus (1730), Nabakadneccar álma (Dániel 2,39-40), forrás: Wikimédia
Dániel álomfejtésének és próféciájának lényege: a fák nem nőnek az égig. Aki politikai hatalmat kap, annak tisztában kell lennie a maga korlátaival. Ez valóban alázatra tanít mindenkit, akár Orbán Viktornak, akár Magyar Péternek hívják.
Dániel könyvének egészen megrendítő befejezése, hogy a próféta, aki bátran hirdette meg Isten ítéletét az őt idegenbe hurcoló és kínhalálra szánó uralkodónak, a végén egyáltalán nem érez elégtételt. Nem triumfál, hanem alázatosan imádkozik. Ezzel egyszerre mutatja meg Isten emberének prófétai és bűnvalló arcát. Ezt kell tennie az egyháznak is, ha hiteles akar maradni az őt körülvevő világban. A magam Bibliájában ebben az összefüggésben bizony aláhúztam a kilencedik rész hatodik versét: „Nem hallgattunk szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, vezéreinkhez, elődeinkhez és az ország népéhez. Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell…” Talán még szebben fordítja ezt Károli Gáspár: „Tied, Uram, az igazság, mienk pedig orcánk pirulása.”
Készítsük elő a ceruzát vagy tollat, húzzuk alá minél többen ezt a mondatot, legyünk bár politikusok vagy közemberek.
Nyitókép: William Blake: A száműzött Nabukadneccar, mielőtt elismeri, hogy „az emberek királyságán a Felséges uralkodik”, Dániel 4,29-31 (forrás: Wikimédia)
