„Ez év tavaszán a magyar nép visszatalált Szent István, Széchenyi és Antall József útjára – mondta a díjazottakat köszöntő beszédében a miniszter. – Helyünk Európában a megoldást és együttműködést keresők között van. Ez az út ugyanakkor erős nemzeti öntudatot követel, és nyelvünk, kultúránk magas szintű ápolását várja el tőlünk. Ma úgy köszöntjük önöket, mint akik évtizedeken át sokszor a reflektorfénytől távol, műhelyekben és próbatermekben, múzeumokban, levéltárakban és könyvtárakban határon innen és határon túl végezték éppen ezt a gondoskodó és egyszerre mindig megújító tevékenységet.”
Tarr Zoltán szerint az új kormányban övé a legfontosabb tárca, mert a kultúra az a szövet, amely összetartja és meghatározza az országot. Emiatt is egyszerre érzékeny és meghatározó jelentőségű, hogyan és mi történik ezen a területen. Nincsen ugyanis gazdasági fejlődés, nem lehet versenyképes az ország e szöveten kívül. Általa értelmezzük közös történelmünket és saját helyünket is a világban. És kultúránkból fakadnak, ezáltal jelennek meg legfontosabb értékeink is.
„Meggyőződésem, hogy kivételesen fontos feladat az, ami a kulturális területen dolgozókra hárul. A kormány ezt azzal tudja támogatni, hogy felszabadulást hoz. Megszüntetjük a politikai befolyást, átláthatóvá és értékalapúvá tesszük a támogatási lehetőségeket. Ennyi és nem több vagy más a kormány, a politika feladata.”
Az ünnepségen átadták a Népművészet Mestere-, a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért-, a Bánffy Miklós-, a Bessenyei György-, a Csokonai Vitéz Mihály-, a Martin György- és a Népművészet Ifjú Mestere, a Móra Ferenc-, a Szinnyei József- és a Pauler Gyula-díjat.
Az ünnepség után a díjakat a miniszterrel együtt átadó Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárt kérdeztem az esemény jelentőségéről:
– Ebben a rohamtempóban, amely a választások óta kormány munkáját jellemzi, milyen helyet foglal el a mai nap? Nem a legmagasabb kitüntetések átadása történt, hanem a kultúraszervezés, a népművelés, a népművészet, a közösségszervezés területén jeleskedő, akár a legkisebb faluból is érkezett díjazottakkal találkozhattunk.
– A maguk kategóriájában ezek a díjak a nagydíjak, persze hogyha a Széchenyi- vagy Kossuth-díjhoz hasonlítjuk, lehet egyfajta hierarchiát felállítani, de itt önmagukhoz kell hasonlítani őket. Dékánként elég sok ilyen átadáson voltam a Pécsi Egyetemen, államtitkárként azonban ez az első alkalom. Mindig van bennem egyfajta tartózkodás a protokolltól. Nem érzem magamat nagyon jól protokolláris helyzetekben, bár állítólag ez nem látszik. Viszont, amikor elkezdődik a díjátadás, és látom azokat a honfitársainkat, akik óriási teljesítményt nyújtva eljutottak oda, hogy a közösség megköszöni nekik a munkájukat, és ezeket a mosolygós tekinteteket figyelem, akkor őszintén mondom, hogy meghatódom. Egészen különös az az ív, amikor a formaságoktól, a protokolltól az ember eljut a személyes meghatottságig. Ez történt ma is.
– Az egyházakkal való kapcsolat is az Ön portfóliójába tartozik. Augusztus 20-a jeles nap, az állam és az egyház kapcsolatának milyensége Szent István óta létkérdés hazánkban. Hogyan és milyen elvek jegyében alakul az új kapcsolatrendszer az egyházakkal?
– Ahogy hivatalba léptünk, rögtön felvettük a kapcsolatot az egyházakkal. A nagyobb létszámú egyházak vezetőivel már találkoztunk, amelyen a mi minisztériumunk vezetői és az oktatási miniszter asszony vett részt. Mi kezdeményeztük a megbeszélést, és reméljük, hogy eljutott az üzenet, hogy nekünk nagyon fontos partnerek az egyházak. Több sapka van rajtunk, mert egyáltalán nem titkolt, hogy magunk is egyházakhoz tartozunk, különböző egyházakhoz. Tarr Zoltán református, én pedig katolikus vagyok. Most állami vezetőként természetesen egy másik sapka is van rajtunk. Az egyház és az állam közötti lényeges különbségeket és az egyházak autonómiáját tiszteletben tartjuk, és nagyon fontosnak is tekintjük. Folyamatos a kapcsolatunk az egyházi vezetőkkel, és nemcsak a vezetőkkel. Sokan megkeresnek minket, illetve vannak azok az alkalmak, ünnepségek, amikor együtt vagyunk. Ilyen lesz ma is, Szent István ünnepének vigíliáján, amikor ökumenikus istentiszteleten veszünk részt a Bécsi kapu téri evangélikus templomban, és másnap a Szent Jobb körmeneten. A kapcsolat lényege az, hogy először legyen személyes bizalom, hogy lépjünk egymás felé, és azután azokról a kérdésekről is majd érdemben tudjunk a beszélgetni az egyházi vezetőkkel, az egyházi közösségek képviselőivel, amelyek esetleg jogszabály-változtatásokat igényelnek. És ezt mindig az érintettekkel valódi dialógusban fogjuk megtenni.
A szerző fotói
