• Hosszú szakmai pályafutása alatt nagyobbrészt a környezetvédelmi minisztériumokban dolgozott.
Az Országos Meteorológiai Szolgálattól hívtak a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumba a kilencvenes évek elején, a környezetvédelem ébredésének időszakában. Ekkor készültek a területet napjainkig meghatározó alapvető törvények, rendeletek, épültek ki nemzetközi kapcsolataink. Az utóbbi másfél évtizedben a környezetvédelmen belül az éghajlatváltozás és az energia kapcsolatával, a megújuló energiaforrásokkal és az energiahatékonysággal foglalkoztam.
• Visszatérve a meteorológiához: a környezet és a mezőgazdaság szempontjából is alapvető kérdés a csapadék léte vagy hiánya, eloszlása térben és időben. A víz körforgása az egyik legalapvetőbb, egyben az egyik legbonyolultabb, nehezen kiszámítható természeti jelenség. Miből s hogyan lesz az eső?
Ha vizet forralunk, a gőz a hidegebb felületeken, például a lábosfedőn vagy a konyhaablakon kicsapódik. A természetben az elpárolgott víz cseppfolyósodása úgynevezett kondenzációs magvakon történik. Ezek szemmel nem látható, századmilliméternél kisebb, apró porszemek, illetve szerves anyagokból álló folyadék-mikrocseppek, aeroszolok. Ezeknek a vizet vonzó (higroszkópos) részecskéknek a felületén a vízgőz megkötődik, így könnyebben tud cseppfolyósodni, s visszahullani a földre.
Nemes Csaba: A sokféleség az élővilág immunrendszere, s ha mezőgazdasági kultúránk sokszínűbb lenne, valószínűleg több csapadék esne (fotó: Nemes Csaba archívumából)
• Honnan származnak ezek a kondenzációs magvak?
Sokféle eredetűek lehetnek: virágporok, növényi illatanyagok, talajbaktériumok által termelt fehérjék, tengeri algák által kibocsátott kénvegyületekből többlépéses levegőkémiai reakciókban képződő kénszemcsék, tengeri sókristályok, vulkáni finom por, de ipari eredetű por vagy korom is betöltheti ezt a szerepet. Ha nem lenne élővilág a földön, s nem lennének szerves anyagok, egészen más lenne a csapadék szerkezete. Megfigyelték például, hogy
ahol nincsenek algák a környéken, ott kevés a helyi, az úgynevezett kisvízkörhöz kapcsolható csapadék..
• A kondenzációs magvak szerepének felismerése óta az ember elkezdett próbálkozni a csapadékképződés befolyásolásával is.
Speciális módszerekkel, a kondenzációt segítő, mesterségesen feljuttatott anyagokkal meg lehet csapolni a felhőket. Magyarországon is volt kísérlet az esőfelhők megcsapolására a Központi Meteorológiai Intézetben a hatvanas évek aszályos időszakában. Az egyik ismert tudományos szaklapban cikk is jelent meg erről, később azonban leállították a programot, nehogy a román meg a szovjet elvtársak szóljanak, hogy megcsapoljuk előlük a felhőket…
A víz körforgása az egyik egyik legbonyolultabb, nehezen kiszámítható természeti jelenség (Pixabay)
Ilyen kísérletekből fejlődött ki a jégeső-elhárítás technológiája, amelyet az Egyesült Államok néhány szövetségi államában rutinszerűen használnak. Vannak fehérjék, amelyekkel elérhető, hogy ne öt–hét kilométer magasságban, mínusz negyven fok körül, jéggé fagyva csapódjon ki a túltelített vízgőz, ami azután jégesőként nagy károkat okoz, hanem már alacsonyabban, jóval
enyhébb hőmérsékleten indulhasson meg a csapadékképződés, elkerülve így a jégesőt.
• Ha az ember okozta szennyezésnek hatása, sőt a csapadékképződés szempontjából jótékony hatása lehet, akkor a fejlett országok levegőtisztasági erőfeszítése akár vissza is üthet?
Valóban, azt látjuk, hogy a fejlett országok (és Kína) fölött az utóbbi időben csökkent a felhőborítottság, és valamelyest a csapadék mennyisége is. Ennek oka az ipari eredetű aeroszolok képződésének mérséklődése, amelyek eddig a rájuk tapadó különböző szerves anyagok segítségével elősegítették a csapadékképződést.
• Elevenítsük fel, amit a kis és nagy vízkörről annak idején tanultunk…
Ha például a tengerekből a napsütés fölszippantja a párát, az a felsőbb légrétegekbe jutva a légáramlatokkal akár tízezer kilométert is megtehet, mielőtt nyolc–tizenkét nappal később csapadékként visszajut a földfelszínre.
Egy meleg nyári napon a Balatonból elpárolog akár egy centiméternyi víz is,
amely, tekintve a majd hatszáz négyzetkilométeres vízfelületet, tekintélyes mennyiség. Ennek csak töredéke, három–öt százaléka esik le Magyarországon. Nagyobb része több kilométer magasra kerülve az északi széllel Afrikáig, a nyugatival Szibériáig vagy akár Kínáig is eljut. Hasonlóképpen a nálunk lehulló csapadék többnyire az Atlanti-óceán vagy a Földközi-tenger vidékéről érkezik.
Sivatag (forrás: Pixabay)
• Logikus tehát, hogy az óriási méretű ázsiai kontinens tengerektől távoli, középső része sivatagos, de sivatagok vannak a tengerhez közel is. Antilopokat és növényzetet ábrázoló barlang- és sziklarajzok tanúsága szerint ugyanakkor a Szahara sem volt mindig sivatag.
Változik az éghajlat; a jégkorszakot követően, nagyjából tizenkétezer évvel ezelőtt, különösen a Föld északi féltekéjén elkezdett erősen melegedni a klíma, és ez azt eredményezte – ami félő, hogy a mai folyamatok folytatódása esetén harminc–ötven év múlva újra bekövetkezik –, hogy leállt az atlanti meridionális óceáni áramlat, amelynek egy részét, a Golf-áramlatot mindenki ismeri. Ennek eredményeként a közelében elkezdett lehűlni a levegő, és átalakulni az éghajlat. A Szaharában is teljesen megváltozott a nagy földi légkörzés, több száz vagy akár ezer kilométert is eltolódva. Máshonnan jönnek az életet adó, csapadékot hozó szelek és légáramlatok, így lehetett akkor a Szaharában is nagyon dús sztyeppei élet, amely később azonban kiszorult onnan.
Sziklarajzok a Szaharában, a csádi Manda Guéli-barlangban (forrás: David Stanley from Nanaimo, Canada, CC BY 2.0, Wikimedia Commons)
• A felmelegedés tehát az áramlatok megváltozását követően paradox módon lehűlést okozott és okozhat a jövőben is.
Ez így van, és azt mutatja, hogy Földünk fizikai, biológiai és így az időjárási folyamatai is tele vannak visszacsatolási mechanizmusokkal, a folyamatok kiegyensúlyozódnak, csak ma nincs ezer évünk kivárni ezt.
• Noha láthatóan gyakoribbak lettek az aszályok, a statisztikák szerint az átlagos csapadékmennyiség lényegesen nem csökkent.
Nem is várható, hogy kevesebb lesz a csapadék, mert a melegebb levegő több vízgőzt tud magába fogadni. Egy Celsius-fokkal magasabb hőmérsékletű levegő hét–tíz százalékkal több vízgőzt tud magában tartani. Az elmúlt néhány évben az iparosodás korszakához képest már a másfél fokot is elérte az átlagos felmelegedés. Emiatt több vízgőz van a levegőben, ami a melegben magasabbra tud feljutni.
A nagy zivatarfelhők nyolc–tíz kilométer magasságra is feljutnak, ahonnan viszont az eső intenzívebben, nagy zuhatagként hullik ki.
Ezért van az, hogy ritkábban, de olykor özönvízszerűen esik az eső. Az elmúlt ötven évben emiatt nálunk a csapadék mennyisége csak kevéssé, a csapadékos napok száma viszont sokat csökkent.
• Vannak a világon térségek, ahol az özönvízszerű eső normális jelenség, nem a klímaváltozás következménye.
Ilyenek elsősorban az egyenlítői esőerdők az Amazonas vidékén, Közép-Afrikában és Délkelet-Ázsiában. Itt sokkal nagyobb a kis vízkör szerepe; az esőerdők óriási növényi tömege hatalmas mennyiségű vizet párologtat el, s mivel a passzátszelek távol vannak, nincsenek légáramlatok, melyek messze szállítanák, hanem feláramlás érvényesül, a vízpára döntő része a közelben hull le. Éppen ezért veszélyes a nagymérvű erdőirtás, mert a növényi tömeg csökkenésével csökken a párolgás is, és megszűnhet ez az önfenntartó csapadékképződés. Mint említettem, nálunk a kis vízkör szerepe csekélyebb.
Az egyenlítői esőerdőkben nagyobb a kis vízkör szerepe (forrás: Pixabay)
• A növényzet további pusztításával, a táj kiszárításával rontani persze lehet a helyzeten…
Így van, míg ellenben az eredeti, vizes élőhelyekben gazdag ökoszisztémához közelítve a helyi csapadékképződés növelhető lenne. A növényborítottság nagyon fontos, és nem engedi kiszáradni a talajt. Létezik az úgynevezett oázishatás is, vagyis a növényzet a tőle messzebbre lévő területekre is jótékonyan hat.
Éghajlati szempontból káros a hazai monokultúrás nagyüzemi szántóföldi növénytermesztés.
Ötmillió hektáron csupán néhány növényt termesztünk, ráadásul az egynyári növények elég gyorsan megnőnek, s a betakarítás után már nincs, ami borítsa a talajt. A sokféleség az élővilág immunrendszere, s ha mezőgazdasági kultúránk sokszínűbb lenne, valószínűleg több csapadék esne, a lehullott víz pedig nem folyna el, megőrizve a talajnedvességet.
Nyitókép: Pixabay
