Tizenkét előadás hangzott el a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete műhelykonferenciáján. Az első blokk a kortárs múzeumi közvetítés tágabb szakmai, intézményi és társadalmi kérdéseit járta körül, a második rövidebb előadásokon keresztül mutatta be a jó gyakorlatokat, módszertani példákat és olyan pedagógiai helyzeteket, amelyekben az alkotás, a kísérletezés, a közös gondolkodás és a személyes tapasztalat került előtérbe.
Sinkó István művészeti író és művészetpedagógus megnyitó előadásában évtizedes kutatói és tapasztalati tudását összegezve azt a hídszerepet hangsúlyozta, amelynek meg kell valósulnia a korszerű múzeumpedagógiában. Hiszen a közoktatás intézményei és a múzeumok merev világa között a jól képzett múzeumpedagógusok egyéni módszereikkel el tudják érni, hogy a műalkotások és a köréjük szőtt történetek személyes élménnyé formálódjanak. Vásárhelyi Tamás, a Magyar Természettudományi Múzeum muzeológusa a tudományos ismeretterjesztés komplex tanításának elméletéről beszélt, rámutatva, hogy a természettudományok és a humán tudományok között nem lehetetlen az átjárás. Prosek Zoltán művészettörténész a kurátori és a múzeumpedagógiai munka fogalmi összehasonlításával csatlakozott a szakmai párbeszédhez.
Czékmány Anna, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa három példán keresztül világított rá arra, hogy a társadalmi felelősségvállalás a legjobb szándék ellenére is kiüresedhet, ha nincs elég munkatárs a feladatok elvégzésére, vagy a pályázati időszak záros időkerete befejezésre ítél egy már folyamatban lévő ügyet. Schopp Ildikó a Műcsarnok gyakorlatát mutatta be, plasztikusan érzékeltetve, hogy absztrakt festmények miként tudják kellő odafigyeléssel a gondolkodás örömét felkelteni akár a legfiatalabb korosztályban is. Koncz Kinga és Marosi Eszter, a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény munkatársai személyiségfejlesztő, alkotásra hívó múzeumi gyakorlatokat ismertettek, Törőcsik Katalin pedig
a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központnak a beton anyaga köré szervezett foglalkozásait vázolta fel.
Kasztovszky Anna a fotográfia és múzeumpedagógia kapcsolatára mutatott rá a Mai Manó Ház tevékenységében. Tamási Borbála a Magyar Zene Háza munkatársaként mesélt az interaktív zenei kiállításról. Megénekeltette és megtáncoltatta a közönséget, vagyis zene és művészet felszabadító erejét a maga teljességében érzékeltette.
Éliás István a Néprajzi Múzeum alvás-kiállítását prezentálta, amely összetett módon fejleszti a gyermekek múzeumi jelenlétét, hiszen amellett, hogy a tárlatot maguk alakíthatják, a különleges program keretében ott is alhatnak. Nyitrai Orsolya a balatonfüredi Vaszary Galéria képviseletében szólt a kiállítótér létéről és funkcióiról, munkájáról, ahogy a kis területű kiállítóteret a nagy kerttel kapcsolja össze és vegye igénybe a foglalkozások és workshopok számára. Kolozsváriné Váray Ibolya a győri Modern Képzőművészeti Kreatív Alkotóműhely (MOKKA) működésébe engedett betekintést.
A MOKKA a levetített képek tanúbizonysága szerint rendkívül tehetségesen segíti a gyermekek kézügyességének kibontakozását.
Sinkó István és Szepesi Judit, az MMA Művészettel Nevelés Hálózatának projektvezetője moderálta azt a beszélgetést, amelyen a jelenlévők arról is szóltak, hogy a művészettel nevelés és a múzeumpedagógia a figyelem, az önreflexió, az empátia és a kreatív gondolkodás fejlesztését hozhatja. Ugyanakkor előfordul, hogy falakba ütköznek, mert a múzeumpedagógus és a pedagógus sokszor két térfélre kerül a közoktatás „poroszos” intézményrendszere és a múzeumi keretrendszer, a szakemberek az intézményi meghatározottság okán, még akkor is, ha egy személyben találkozik e két szerep. Mindeközben azért a múzeum a hatékony és szemléletformáló művészettel nevelés meghatározó terepévé vált.
Nyitókép: A múzeumpedagógiai tanácskozáson
Fotó: Kecskés Noémi
