Sok minden világossá válik, ha a társadalom és a műemlékvédelem összefüggését a terület történetének (fejlődésének) alakulásával párhuzamban vizsgáljuk. Más volt a viszonyulás a XIX. században, más a XX. második felében, és egészen más napjainkban. Másfél évszázaddal ezelőtt még a műemlékvédelem távolról csodált tiszta tudományossága teremtett tiszteletet, eredményei elsősorban az ókorhoz, a középkorhoz voltak köthetők. Történelmünket gazdagították újabb eredményei, az identitás- és közösségtudatot erősítették sikerei. Ám a XIX. és a XX. század első kétharmadában jelen lévő tiszta tudományosság is átalakult napjainkra. Egyre erőteljesebben jelentek meg építészeti, tájépítészeti, városépítészeti, képzőművészeti, művészettörténeti vonatkozásai. A társadalom, a gazdaság természetének és a világ változásának velejárója, hogy az értékek veszélyeztetettsége egyre élesebben jelenik meg minden beavatkozásnál, térben és korokra vetítve is.

A társadalom érdekében

Célszerű átgondolni a továbblépés irányának meghatározásához, hogy mai életünkben és tudatunkban hol jelenik meg, milyen helyet foglal el – kellene elfoglalnia – múltunk kultúráját hitelesen képviselő történeti épületeink és környezetük értékvédelme. Meg kell fogalmazni, milyen jogosítványokra van szüksége a felelős műemlékvédelemnek, milyen feltételek szükségesek eredményességéhez.

Műemlékvédelem csak szövetséggel, teljes társadalmi összefogással létezhet, a közösség és a rendkívül összetett szakterület harmonikus belső és külső együttműködésének megteremtésével.

Ehhez a közösség, a tulajdonos és az intézmény kölcsönös bizalmát kell megerősíteni.

A Széll-ház felújított tornáca Komádiban
A szerző felvétele

 

Amikor a műemlékvédelem társadalmi kérdéseiről beszélünk, a társadalom és a műemlékvédelem egymáshoz való viszonyából kell kiindulni, vizsgálni szakmai helyzetét és társadalmi beágyazottságát is. Ma a legritkább esetben törekszenek a közösségek környezetük örökölt arculatának, történetiségét hordozó épületeinek hiteles megőrzésére, nem igazán fontos saját identitásuk sem. Nem kapcsolódik jövőképük a múltjukhoz, nem értik, hogy napjaink beavatkozásai újabb kor rétegét alkotva válnak történelmünk folytonosságának részévé. Nem érzik, nem tudják, mi a műemlékvédelem igazi feladata és célja. Kérdés, hogy a politika érzi-e ezzel kapcsolatos felelősségét, s milyen hatással tudja, akarja a napi gazdasági, politikai döntésekben érvényesíteni a követelményeket?

Senkié és mindenkié?

Örökölt szellemi és épített környezetünket tervezzük és építjük tovább új igényeink szerint. Minden döntés hatással van történeti értékeinkre. Legtöbb esetben már a programalkotáskor meg lehet fogalmazni a követelményeket, amikor még költségkihatása sincs. Viszont bármily jogos, utólagos észrevételből csak konfliktus származik, esetleg jelentős költségkövetkezményekkel. A gyakorlatban a közvetlen beavatkozás bontással, a környezet jelentős átformálásával jár, tehát visszafordíthatatlan folyamat. A döntés felelősség, kétségtelen, nem lehet mindent megőrizni, de az újraépítés nem műemléki kategória.

Konfliktusforrás lehet az egyén és a közösség érdeke: egy ezeréves településen a kétszáz esztendős épület mai tulajdonosának pillanatnyi egyéni érdeke könnyen összeütközésbe kerülhet a társadalom érdekével. Ugyanígy összeütközéshez vezetnek a rosszul felépített programok kritikátlan lehetőségei. Az ablakcsereprogramok, vagy a homlokzati hőszigeteléshez nyert támogatások energetikailag is jobb megoldást hozhatnának a teljes épületre kiterjedő, értéktisztelő, komplex szemlélettel. Egyre nagyobb jelentősége van a karbantartásnak, a megőrzésnek. Ám ezt a tulajdonosok nem felelős útmutatásként, hanem korlátozásként élik meg, s csak egyetlen kis lépés a demagóg ellenállás felé: a műemlékvédelem a haladás és a fejlődés gátja.

A műemlékvédelem szakmai sodródását is mutatja, hogy múltbéli gyökerei, tudományossága révén a Magyar Tudományos Akadémiához kötik, ám manapság a Magyar Művészeti Akadémia is úgy véli, érintett a kérdésben. Igazán egyik sem tekinti magáénak, pontosabban csak a maga szemszögéből, egyes részterületre figyelve. Kétségtelen, az MTA 2023-ban fontos állásfoglalást dolgozott ki műemlékvédelmünk érdekében, közös fellépésre azonban végül nem tudta megnyerni az MMA-t. 

A magyar műemlékvédelem szimbóluma a zsámbéki romtemplom szoborként magasodik. Vajon mi lesz a sorsa? 
Fotó: Róna Katalin

 
Alapvető lenne a műemlékvédelem sokrétű érintettségének és szakmailag összetett, de egységes szemléletet képviselő önállóságának érvényre juttatása. Ma még csak azt látjuk, hogy interdiszciplináris területként a számos érintett és korábban önállósodott szakterület mindegyikében a perifériára szorult.

Eddig a politika sem a maga teljességében, csak pillanatnyilag megfelelően tartott rá igényt; a teljes kiúttalanságot jellemzi, hogy az elmúlt évtizedekben szinte évenként, kétévenként más és más minisztérium felügyeletéhez tartozott a műemlékvédelem.

 

Erről szól még a cikk:

  • Műemlékvédelem és/vagy turizmus?
  • Helyreállítható-e a műemlékvédelem társadalmi megbecsülése?
  • Mit ajánl az ICOMOS?
  • Milyen támogatás lehetséges?
  • Hol vannak a műemlékes szakemberek?

 

Előfizetek

Már előfizettem, belépek