Fölfedezésre váró, lappangó kincs a kaposvári szecesszió, amellyel érdemes megismerkedni, hiszen Kaposvár nem csupán a szökőkutak, a fasorok és a virágos körforgalmak városa, hanem a belvárosában koncentrálódó, igen gazdag hagyományokat felvillantó és szerteágazó díszítőművészettel rendelkező szecessziós központ is.
Félreértések elkerülése érdekében már az elején le kell szögeznünk, hogy
Kaposvár esetében ne olyan szecesszióra számítsunk, amilyen a fővárosban, netán Kecskeméten vagy Szegeden található. Ez speciális, helyi jelenség, ahol főszereplőként Himler (később Edelényi) Dezső neve említendő, aki kortársaival együtt, köztük Lamping Józseffel alakította ki a városképben máig meghatározó épületeket.
De lépjünk egy kicsit távolabb az időben, hogy kellő rálátással érzékeltessük, miként élte meg Kaposvár a századfordulót.
Kaposvár története rendkívül színes, időben és térben egyaránt széttagolt, hiszen a középkori település és a vár, valamint a mai városmag jelentős területei között nem áll fenn kontinuitás. A Kapos mocsarai mellett felépült XIV. századi vár (Kaposújvár) a török kor előtt és a török kor alatt is végvári szerepet töltött be, az előbbi időszakban a keresztény, majd a hódoltság időszakában a török oldalt erősítve. A török idők után a várat a Habsburgok felrobbantották, anyagát széthordták, mára a felszínen semmilyen emlék nem maradt belőle. A XVIII. századi város a hajdani vártól keletre épült, tehát a mai modern Kaposvár gyökerei háromszáz évre vezethetők vissza. A város mai arculata pedig az Osztrák–Magyar Monarchiához köthető, akkor alakult ki a mai városmagot meghatározó építészeti karakter.
Virágkorát a XIX. és a XX. század fordulóján élte a település, lakossága 1890 és 1910 között megduplázódott, s a véletlenek szerencsés együttállásaként történelmének egyik legnagyobb formátumú polgármestere állt a település élén, Németh István személyében, aki sikeresen véghez vitte Kaposvár fejlesztését az élet minden területén. Ez az a korszak, amely a késő eklektika és a szecesszió jegyében telik országszerte a nagyvárosokban, s ez alól Kaposvár sem kivétel.

Az Ádám és Éva-ház a Kontrássy utcában
A szerző felvétele
Szigetvári György kilencvenesztendős korában társszerzőként részt vett Kaposvár szecessziós építészetének feldolgozásában, a munka megjelent könyv alakban és térképes formátumban is. Ezzel a képes itinerrel kezemben látok neki a helyi szecesszió fölfedezésének.
- Honnan kapta a nevét az Ádám és Éva-ház?
- Hogyan fogadták a helyiek a Kontrássy-ház akkoriban meglepő díszítéseit?
- Milyen meglepetéseket tartogat a TIT kaposvári székháza?
- Miről mesélnek a Csiky Gergely színház építészeti motívumai?



