Az utóbbi hónapokban sokszor föltesszük a fenti kérdéseket, és azt is, ha valóban eljön a sorsfordító pillanat, tudjuk-e, milyen lenne a megfelelő intézmény, mit is gondolunk a XXI. században a műemlékvédelemről, mit védünk és hogyan. És tudjuk-e, hogyan látja a civil társadalom mindazt, amit művészettörténészek, régészek, restaurátorok, építészek együtt és külön-külön is gondolnak az épített örökség védelméről, szellemi tartalmáról? A műemlékvédelem társadalmi elfogadottsága a kétezres évek elejétől egyre csökkent, pedig nem titok, a műemlékvédelem nem ér el komoly eredményt, ha nem tudja maga mellé állítani azokat, akik együtt élnek az építészeti emlékekkel, akár műemlék-tulajdonosként, akár lakóként, akár használóként, vagy csak érdeklődő-szemlélődő polgárként. A műemlékekkel foglalkozó építész amikor épületekről, műemlékes feladatokról, megőrzött tárgyiasult emlékekről beszél, fontosnak látja az épített örökséget a múlt megismerése, az identitás, az önbecsülés szempontjából is.
Vendégünket Róna Katalin kérdezte.
