Sok szó esik műemlékekről, műemlékvédelemről anélkül, hogy tisztáznánk, mit jelentenek a fogalmak.
Távolabbról kezdeném. A tudomány központi hangsúlyt fektet arra, hogy bizonyíthatók legyenek az állításai. Ez a természettudományokban, a kémiában, a fizikában, a biológiában azt jelenti, hogy valami csak akkor ismerhető el tudományos állításként, tényként, ha a bizonyító kísérletet bárhol, bármikor reprodukálni lehet. A matematikában tételek vannak, bizonyítani kell az állítást, amely akkor fogadható el, ha a többi matematikus ezt a bizonyítást tudja követni. Bonyolultabb a helyzet a társadalom- és bölcsészettudományokban, amelyekben nincsenek kísérleti, bizonyítási eljárások. Azonban az állam, a társadalom fenntart egy sor intézményt, azoknak a dokumentumoknak, tárgyaknak a megőrzésére, amelyek egyfajta bizonyítási eszközrendszert jelentenek a tudományos állításokhoz. A levéltárak az írott dokumentumokat őrzik, a múzeumok a tárgyi emlékeket.
A műemlékvédelem az épített környezet meghatározott részét, épületeit, épületegyütteseit igyekszik úgy megőrizni, hogy azok átörökíthetők legyenek a jövő számára.
Általuk bármikor újra ellenőrizhető építészettörténeti, művészettörténeti állításokat teszünk. Úgy gondolom, a műemlékvédelemnek ez az egyik fontos szerepe.
Képforrás: Lővei Pál archívumából, engedélyével
Valószínűleg a nagyközönségnek nem ez az elsődleges szempont. Sokkal fontosabb, hogy mit lát a környezetében, mi az, ami régi, amit szépnek tart, vagy ellenkezőleg, zavarja a töredékessége, esetleg épp a régisége.
Csak kis szeletét képezik a teljes építészeti produktumnak a műemlékként számba vett épületek. Úgy szokás számolni, hogy Magyarországon körülbelül négymillió épület, építmény található, ennek csekély hányada, tizenhárom-tizennégyezer műemlék, ha hozzászámoljuk a környezetüket, esetleg az együtteseket részekre bontjuk, egyes épületekre, és hozzáadjuk a helyi védettségű házakat, akkor sincs több néhány tízezernél. Persze vannak köztük emblematikus alkotások, a Parlament, a Nemzeti Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia, székesegyházak, templomok, és akadnak kevésbé látványosak, amelyek mégis lényeges történeti, építés- és stílustörténeti, anyaghasználati információkat hordoznak.
Mi az, amit védünk, hogyan alakul ki ezeknek a köre?
Nálunk lassan kétszáz éves történetre tekint vissza a műemlékvédelem, előtörténete ausztriai kapcsolódásokkal már az 1820-as évektől ismeretes. Az 1840-es évek közepén jelentkezett először a Magyar Tudományos Akadémia keretében meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága vándorgyűlésein az az igény, hogy a múlt épített részét védeni kellene. Aztán az 1850-es esztendőkben a Magyar Tudományos Akadémiára testálódott a feladat, bár néhány évig az ausztriai szervezethez tartoztunk, végül 1872-ben alakult meg a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága, majd 1881-ben az első műemlékvédelmi törvénnyel a Műemlékek Országos Bizottsága.
Azonnal felvetődött a kérdés, vajon mi is az a műemlék.
Kezdetben szűkebb kört tartottak védelemre érdemesnek: az ókor és a középkor emlékeit. A XIX. század végén jelent meg először a reneszánsz a védési körben, majd a XX. század első negyedében, első harmadában a barokk, amiben komoly szerepe volt annak, hogy Trianon után a középkori műemlékek jelentős részét az ország elveszítette. A városi műemlékek, köztük a barokk emlékek hirtelen nagyobb hangsúlyt nyertek. Aztán jöttek a klasszicizmus alkotásai, lassan a historizmus, a szecesszió. Budapesten már az 1970-es évektől, országosan inkább csak 1990 után, a műemlékvédelem igyekezett odafigyelni a közelmúlt, a két világháború közötti, majd a szocreál és az utána következő évtizedek modern építészetére, s ezzel párhuzamosan folyamatosan alakult a műemlék törvényi definíciója. Bár a nagyközönség számára a műemlék sokszor a művészeti emlék fogalmával látszik összefonódni, ez alapvetően történeti meghatározás.
Tehát a lényeg a minden műemlékre igaz történetiség, a történetileg meghatározott érték.
Középkori emlékeink védelme a XIX. században meghatározó volt. Már a műemlékvédelem kezdetén felmerült a kérdés, hogy valójában mit kell védeni. Akkoriban stílustiszta, purista restaurálási koncepció létezett, mely szerint mindent vissza kell csupaszítani a középkori állapotra, tehát visszabontották, szétszedték a középkori eredetű templomok barokk berendezéseit, neogótikus, neoromán együttesek kerültek a helyükre.
Erről szól még a cikk:
- Mi a helyzet azokkal a templomokkal, ahol az új liturgiára hivatkozva tüntetnek el XIX. századi, eddig védett részleteket, berendezési tárgyakat?
- Mit is véd a műemlékvédelem?
- Hogy látja Füzért, Diósgyőrt, a budai Vár újraépülését?
- Műemlék maradt-e a Citadella az „átvágás” után, a kibelezett Földművelődésügyi Minisztérium épülete?
- Mit jelent a műemlékek integritása?
