Építész diplomával kutatóként hosszú ideig dolgozott a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban, az intézmény szétszabdalásakor az örökségvédelemért felelős minisztériumban folytatta munkáját. Amikor a közelmúltban találkoztunk, a Szombathelyi Egyházmegye megbízásából a jáki Szent György-templom helyreállításának szakmai vezetője volt, majd a kőszegi templomok felújítását vezette. Hogy látja ma a műemlékvédelem útját?
Sorsfordító időket élünk. Olyan szervezeti, strukturális átalakulásnak kell eljönnie, amely jó időre meghatározza, hogy milyen pályára áll a műemlékvédelem. Fontos lenne, hogy okuljunk abból, ami leépüléséhez, leépítéséhez vezetett, ahhoz, hogy nemcsak intézményét számolták föl, hanem egyfajta szitokszóvá vált a műemlékvédelem. A társadalom, a műemlék-tulajdonosok, az egyházi személyek, a befektetők szinte egységesen a műemlékvédelem ellen fordultak az elmúlt néhány évtized alatt. Ennek okát mi, szakmabeliek abban látjuk, hogy a tanácsainkat, kéréseinket, javaslatainkat az egymást váltó kormányok lényegében egyöntetűen figyelmen kívül hagyták.
A szakmán belül egyetértés van abban, hogy a műemlékvédelem csak akkor lehet sikeres, ha együttműködik a társadalommal, a műemlék-tulajdonosokkal.
Ha belekényszerül abba a szerepbe, hogy örökké csupán az akadályozásra van lehetősége, legyenek a szempontjai bármily helyesek, csak folyamatos veszteség lesz az eredmény. Jó eredményt nem lehet a rossz korlátozásával elérni, csakis aktív cselekvéssel.
Fotó: Heltai Ákos
Hol lehet elválasztani a korlátozást és azt a pillanatot, amikor a műemlékes szakember megmagyarázza-megérteti-elfogadtatja, hogy valami miért jó, és a másik megoldás miért elfogadhatatlan?
Jó kommunikációra van szükség, folyamatos együtt gondolkodásra, együttműködésre a műemlék-tulajdonosokkal, azokkal, akik befolyásolják a műemlékek sorsát, például finanszíroznak egy-egy műemléki beruházást. És természetesen sok múlik a szabályok felállításán. Rengeteg olyan pályázatot láttunk az elmúlt néhány évtizedben, amikor a műemléki értéknek szólt az elnyert pályázati pénz, viszont a lebonyolításban részt vevők köre már nem garantálta a műemléki szempontok érvényesülését. Nem volt törvényszerű, hogy pályázói oldalról műemlékes szakember részt vegyen a projektben, a lebonyolításban is csak megbízottként szerepeltek művészettörténészek, régészek, restaurátorok. Durva félrecsúszások is kialakultak. A műemlékvédelem intézményének alig volt ráhatása ezekre a projektekre.
Intézménye sem volt.
Az elmúlt időben már az sem, de ez korábban is gondot jelentett.
Arra gondol, hogy már a pályázat összeállításának pillanatában jelen kellene lennie műemlékes szakembernek?
Vagy eggyel előbb, a felhívás megfogalmazásánál, hiszen annak feltételei sok mindent eldöntenek, de a pályamunka elkészítéséből sem maradhatna ki, mivel a konkrét célok akkor rögzülnek. Például, ha egy egyházközség támogatást kér temploma felújítására, akkor ő dönti el, hogy restauráljanak-e egy oltárt, majd neki kell tárgyalni a restaurálásról: mennyiért végzik el a munkát, s pontosan milyen célkitűzésekkel. Ha a megrendelői oldalon nincs műemlékes szakember, könnyen felemás esetek jöhetnek létre.
Mi a véleménye a műemléki intézményrendszer visszaépítéséről?
Fontos alapállás, hogy a műemlékes szakemberek semmiképpen sem a múlthoz akarnak visszatérni, nem ugyanazt szeretnék visszaállítani, ami 2010 előtt volt. Korszerűbb, a műemléki értékek aktív védelmére, támogatására irányuló intézményi struktúrának és jogszabályi háttérnek kellene létrejönnie
Mit jelent az aktív védelem?
Ha az állam létrehoz egy intézményt a műemlékek védelmének érvényesítésére, akkor az ne a partvonalon kívülről integessen és ne onnan próbálja befolyásolni a játék menetét, hanem résztvevője lehessen, befolyásolhassa az eseményeket. Érdemes külföldön bevált tapasztalatokra építeni:
Németországban több tartományban is általános rendszer, hogy az állami pénzből finanszírozott restaurálási munkáknál olyan előkészítő tevékenységeket végez el a műemlékvédelmi intézmény, amely messze túlmegy a hatósági kereteken.
Például konkrét vizsgálatokat készíttetnek a restaurálandó tárgyról, így előre pontosan tudható, milyen munkákra lesz szükség, azok hány munkaórát igényelnek, milyen költséggel járnak, ezután jöhet a restaurálást megvalósító vállalkozó. Így nem csúszik félre a célkitűzés, nem szállnak el a költségek. Másutt az állami tulajdonban levő műemlékek fenntartása, az építészeti felújítások megszervezésétől a restaurálási munkák lebonyolításáig és a turisztikai feladatok megszervezéséig, a műemléki intézmény feladata. Ennek nálunk is vannak hagyományai, és az egykori körülményekhez viszonyítva nem is rossz eredményei.
Erről szól még a cikk
- A magántulajdonú műemlék-épületekről
- Egy lébényi történetről és a műemlékvédelem társadalmi elfogadottságáról
- A hitelességről és a diósgyőri vár rekonstrukciójáról
- Támogatásról, finanszírozásról
