Koppenhága modern városrészében kószálok, a Sluseholmen negyedben, ahol az amszterdami csatornaházakra emlékeztető, a skandináv építészetre jellemző minimalizmus jegyeit magukon viselő házak sorakoznak katonás rendben. A csatornákon itt-ott privát hajók dekkolnak, az egyiket nagy élvezettel tuningolja a tulajdonosa. Mivel a lakóépületek közvetlenül a vízre néznek, vannak, akik kis csónakkal, kajakkal, újabban SUP-pal (álló szörffel vagy állva evezve) közelítik meg az otthonukat, ami ebben az élettérben számukra a világ legtermészetesebb dolga.
A csatornákon itt-ott privát hajók dekkolnak (fotók: Borzák Tibor)
Persze a szárazföldi részeken a bicikli is elengedhetetlen jármű, de sétám során nem látok belőle sokat. Az utcák, a parkok ugyancsak eléggé kihaltak, csak pár kutyasétáltató tűnik fel. A főbb utak felé azonban fokozódik az emberforgalom is. Az itt élők többsége nem helyben dolgozik, hanem a csatornákon túli fővárosban vagy az ahhoz közeli helységekben. Tehát Sluseholmen kétarcúnak nevezhető:
a nap egyik szakában alvóváros, a másikban nyüzsgő kulturális és közösségi tevékenységet folytató településrész.
Felfoghatatlan, milyen hatalmas fejlődésen ment keresztül ez a terület az évtizedek során. Hogy ezt megértsük, vissza kell utaznunk az időben 1857-ig, amikor a koppenhágai nagykereskedő, Andreas Wilhelm Andersen előállt a déli kikötő létesítésére vonatkozó javaslatával, ahol egyebek között hajógyárak, ipari üzemek, raktárépületek nőhetnek ki a földből, továbbá megfelelő mélységű hajózási csatornát alakíthatnak ki, amely összeköti a koppenhágai kikötőt a Køge-öböllel. Az angol vízépítő mérnök, Johan Murray által készített tervezet kezdetben kedvező fogadtatásra talált, később azonban egy tehetős bankár és iparmágnás részéről ellenállásba ütközött, a város pedig nem akart anyagi áldozatot vállalni.
Hatalmas fejlődésen ment keresztül ez a terület
Végül 1871-ben a kőműves testvérpár, Wilhelm Køhler (1839–1902) és Julius Georg Køhler (1835–1894) a Kongens Enghave negyedben megvásárolta a Frederiksholm-birtokot. Jól tudták, hogy az itteni föld gazdag agyagban és mészben, ezért is alapítottak tégla- és habarcsgyárat. Koppenhága építkezéseit ők látták el építőanyaggal, és az évi harmincmillió tégla előállításával hamar Dánia legnagyobb üzemévé váltak.
A továbbiakban olvashatnak:
- a Carlsberg sörgyár ipartörténeti múzeumról
- a koppenhágai munkáslakás-építés történetéről
- Sluseholmen ipari övezetének felvirágzásáról és hanyatlásáról
- egy sikeres rozsdaövezeti rehabilitációról
- dán és holland építészirodák környezettudatos megoldásairól
