A keleti és nyugati egyház szétválása hosszú, sok százados fájdalmas folyamat volt, a bizánci-konstantinápolyi Photiosz pátriárka és I. Miklós pápa közti viszálytól 866-867-ben egészen a IV. keresztes hadjáratig, amikor 1204-ben az iszlám katonái által szorongatott Konstantinápoly, azaz Bizánc felszabadítására küldött nyugati katonák felmentés helyett feldúlták és elfoglalták a várost. Ebben a történetben 1054, a két egyházrész kölcsönös anatémája, kiközösítése csak egy, bár fontos mozzanat volt. Sokkal fontosabb ennél a folyamat, mely a két teológia, liturgia, nyelv (itt latin, ott görög), kultúrhagyományok és szerzetesi szabályok, élet- és gondolkodásmód eltávolodását, az igazi szakadást jelentette. (Az utóbbira csak egy példa: amikor Aquinói Szent Tamás a párizsi egyetemen kristálytiszta, arisztotelészi logikával kereste Isten létének bizonyítékait, a kortárs ortodox bölcselők az Istennel való misztikus kapcsolat megélésén elmélkedtek…)
A két egyháznak ezzel együtt voltak és vannak közös szentjei, habár java részük még a keresztény ókor vagy a korai középkor szülöttje volt. Érdekes köztük a keleti szláv ortodoxia három szentje, három testvér, magyarországi Efrém, Mózes és György. Az ő személyük és tiszteletük nemcsak Kelet és Nyugat egyházai közt lehetne összekötő kapocs, hanem akár Kijev és Moszkva között is, ha az utóbbi elismeri Ukrajna önálló nemzet voltát, önálló egyházát, és nem indít ellene kegyetlen háborút 2014-ben. Pedig mindkettő a kijevi fejedelemségre vezeti vissza állami és egyházi létét: Nagy vagy Szent oroszosan Vlagyimir, ukránosan Volodimir (980–1015) kijevi fejedelem 988-ban megkeresztelkedett, és államvallássá tette a kereszténységet: ezt a gyökeret és a három magyar szent tiszteletét nem tagadja sem az ukrán, sem az orosz nemzeti egyház.
Írásunk a továbbiakban bemutatja a három magyar keleti szent sorsát:
- György vértanúságát
- Mózes remeteségét
- Efrém kolostorszervező tevékenységét
- A hármójuk kultuszát, annak kommunizmus alatti felszámolását
