Mikor felértünk, három rendőrt találtunk a tető Kézdiszentlélek felé eső szélén, cigarettázgattak, beszélgettek, csak néha-néha fordulva a panoráma felé. Nem is mentünk aztán közelebb hozzájuk, még kitalálnak valamit.
Erdélyben járva még a maradék Magyarországról érkezőknél is régi reflex, hogy a csendőrt, rendőrt érdemes messze elkerülni.
Így mi is egyenesen a „négykarélyos”, négytornyos kis kápolna felé indultunk, amelynek a szakirodalomban négy építési dátumát is lehet olvasni.
Írnak a Perkő magasságára is egyszer 719 métert, másutt meg 738-at is, de az biztos, hogy a kétezerötszáz lakosú színmagyar Kézdiszentlélek fölé magasodó sziklaplató a Répát-hegység legdélibb nyúlványa, anyagát tekintve (ezt a kopárabb részeken jól lehet is látni) homokkő és agyagpala; az építkezők szempontjából nem a legértékesebb anyagok. Érdekes az is, hogy valamiért leginkább erdeifenyő nő rajta az Erdélyben megszokott bükk vagy luc helyett.
Úgy tartják a mai napig a háromszékiek, hogy az Árpádok idején, de még később is, itt, az otthonaikra jó kilátással tartották a törvénykezéseket, ahol
talán éppen a híres királybírók szolgáltattak igazságot
a peres felek között. Olyan lehetett ez, mint a forrásokban leírt székesfehérvári törvénynapok, amikor a szegény ember is a király vagy az őt helyettesítő nádor elé tárhatta panaszát, ismertethette a vele szemben elkövetett vélt vagy valós jogtalanságokat.
Több helyen lehet olvasni, hogy valaha erős vár állt a platón, amelyet 1241-ben, az Ojtozi-szoroson át is betörő tatárok romboltak le. IV. Béla királyunk 1251-ben építtette újjá, a török meg állítólag a XV. században ismét lerombolta. Ennek kisebb a valószínűsége,
a korai török betörések inkább a gazdag szász vidékeket fenyegették.
Kinizsi Kenyérmezejét is a Maros völgyében találjuk, légvonalban jó kétszáz kilométerre innen. Azt is írják, hogy 1465-ben, tehát a nagy győzelem előtt tizennégy esztendővel már romos volt a vár, mások szerint meg csak a XVI. század végére pusztult el.
Lehet arról is olvasni, hogy sohasem volt itt vár, vagy ha mégis, csak valamiféle földvár volt az a távoli bronzkorban. Az 1974-es ásatások után jutottak erre az eredményre a régészek, de Orbán Balázs híres leírásában is csak sáncok nyomait emlegeti a Perkővel kapcsolatban. Ezek szerinte kétszázötven méter hosszan, a plató északi és nyugati oldalán húzódtak, mert délen, a falu felett természetes védelmet adott a meredek sziklafal.
Panorámakép a Perkőn (fotók: Pálffy Lajos)
Itt áll az említett kápolna, amelynek építésére nézve megint csak számos dátumot találunk a leírásokban. Többen vallják, hogy egy XI. és XIV. század között emelt körtemplom, rotunda lenne a mai építmény alapja. A mellette most elhelyezett tájékoztató tábla szerint 1682-ben Kálnoki Sámuel egyik levelében már megrendeli az épület kifestését János képíró mestertől. Bejáratának reneszánsz elemeket tartalmazó kőkapuján az 1686. március 23-i dátum szerepel Kálnoki Sámuel és Lázár Erzsébet nevének kezdőbetűi mellett. Ide vésték a Kálnokiak jelmondatát is: NON EST MORTALE QUOD OPTÓ (Nem halandó, amire vágyom).
Egy másik írásban az 1736-os esztendőt és a Kálnoky mellett az Apor és a Mikes családot emlegetik az épület keletkezésével kapcsolatosan. Az bizonyos, hogy ezek a főrangú családok mind jelen voltak a környéken, és az is, hogy a központi félkarély freskóit 1995 és 1996 között feltárták és restaurálták is. A barokk kort idéző
falikép központi alakja az ülő Szent István, akinek a feje fölé angyalok tartanak koronát.
Jobbról mellette Szent László és Szent Adalbert püspök áll, míg balján fiát, Szent Imrét és annak nevelőjét, Szent Gellért püspököt láthatjuk. Az alakok felett ott van a Kálnoki és a Lázár család címere is.
Reneszánsz elemeket tartalmazó kőkapu
Már a XVII–XVIII. századtól kezdve napjainkig augusztus 20-án búcsújárók érkeznek Felső-Háromszékről ehhez a Szent István királyunk tiszteletére emelt kápolnához. 1727-ben Kálnoki Mihály arról ír egyik levelében, hogy a tízegynéhány kilométerre lévő, esztelneki kolostorukból ferences barátok érkeztek a búcsúra. 1836-ban Apor Lázár jegyzi meg, hogy a környékbeli birtokosok megegyeztek a kápolnához vezető út kialakításáról. Itt írja a torjai báró, hogy
szokássá vált a kápolnánál a pünkösdhétfői szentmise is, mikor a háromszékiek hazafelé tartva a csíksomlyói zarándoklatról, megállnak
itt még egy kicsit, hogy aztán ki-ki a saját falujába térjen.
1868-ban fából faragott stációkkal keresztút is épült a hegyre. Ezt nem is olyan régen, 2013-ban cserélték le kőkeresztekre, amelyeken ott szerepel az adományozó háromszéki községek neve is.
