Szimbolikusan bár, a fenti idézet valamiféle teljességről beszél, amit nehéz értelmeznünk, hiszen mai korunk fő jellemzője sokkal inkább a hiány. A víz hiánya, az öröm hiánya, a szeretet hiánya. Többek között erre is reflektál a Hegyvidék Galéria legújabb időszaki kiállítása, a Vízállásjelentés, mely különböző anyagok és minőségek játékára épülve izgalmas feszültséget teremt kötöttség és fluiditás között.

 

A strand, akárcsak a kert, valójában a megszelídítés aktusával jön létre: a vad természetből kiszakítunk egy darabot, amelyet lakályossá teszünk a magunk számára, emberi arcot adunk neki. A strandhoz legtöbben a nyár, a szabadság felhőtlen élményeit kapcsoljuk, csakhogy ennek a tapasztalatnak szükséges feltétele, hogy a strandon víz legyen, és hogy körülöttünk emberek legyenek. Máskülönben a strand személytelen térré, Marc Augé-féle nem-hellyé válhat. A közösség és a víz, mint éltető elem közelsége ősidőktől fogva feltétele az emberi életnek.

 

Ezzel szemben a Vízállásjelentés kiállított tárgyait tekintve elmondható, hogy az egész tárlatról két dolog hiányzik feltűnően: az emberi alak és a víz. Ettől a művek egyfelől a hiány hordozóivá válnak, másfelől azonban az aprólékosan megmunkált geometrikus formák kinyitják a szemlélő számára a teret, a végtelenre nyíló ablakként funkcionálnak, akárcsak a vallásos építészetben a szakrális épületek geometrikus díszítőelemei. A térbeliség, a rend, a struktúra a kiállítás mindhárom alkotójára nagyon-nagyon jellemző, ezért is tükröz harmóniát hármójuk közös bemutatkozása, noha mindegyik művész teljesen másként közelít a vízzel, mint éltető elemmel való találkozáshoz.

 

Nagyon izgalmas Hardi Ágnes módszere: az ő alkotásaiban organikus és geometrikus formák feszülnek egymásnak, drámai hatást keltve a szemlélőben. Műveiben azt a speciális határvonalat vizsgálja, amelynek mentén az épített környezet találkozik a természettel: a stég, a lépcsők vagy éppen a medence falának szabályos egyeneseit ütközteti az őselem kontrollálhatatlan fluiditásával, a tárgyi világ merevségét a víz felületének laza hullámaival. Ezeket az egymással nagyon is ellentétes minőségeket ugyanabból az anyagból, színezett akrilgyantából formázza meg, csiszolással hozva létre üvegszerű vagy éppen csempeszerű felületeket.

 

Az érzéki csalódás olyannyira teljes, hogy első ránézésre műveibe pontosan az előbb említett anyagokat látjuk bele. Noha szükségszerűen kicsinyíti vizsgálódásának tárgyát, a végeredmény mégsem válik makettszerűvé: ahogy az iszlám művészetben az ornamentika az elmélyülést szolgálja, vagyis az elmét hivatott felkészíteni a transzcendens tartalmak befogadására, úgy Hardi Ágnes munkáiban is tükröződik egyfajta befelé fordulás, meditatív állapot.

 

A kiállítás alkotói mindhárman szobrászművészek, így 3D-ben gondolkodnak a tárlat témájáról, a vízről. Németh Marcell az ipari motívumok után most a stéget fedezi fel, mint jellegzetes tájképi elemet: munkái azokat a kapcsolódásokat, asszociatív vonalakat kutatják, melyeket a fa és az acél rácsozata megnyithat a szemlélőben. Alkotásai látszólag szikárak, még sincsenek híján a költőiségnek: a víz nála mintegy „negatív festéssel” van jelen, tehát valójában a hiánya veszi körül a stégeket. Nagyon izgalmas, ahogy játszik a perspektívával, ahogy „beugratja” a nézőt: a reliefek előtt elhaladva szinte látni véljük, hol merül a víz alá és hol bukkan ki a lépcső, sőt, a napfény vagy a sirályürülék okozta kopás nyomait is belelátjuk a deszkákba. A steril, geometrikus megfogalmazás a környezetbe való beavatkozás erőltetett, önző voltát képezi le, ugyanakkor ezek a stégek a végtelenbe nyúlnak – és ezzel mégiscsak hidat képeznek számunkra a természetbe.

 

Az aprólékosság, az anyagszeretet és a gyermeki kíváncsiság attitűdje mindhárom alkotót egyformán jellemzi. Varga Dóra a természetes vizek helyett inkább az ember szolgálatába állított vizek, az uszodák és szökőkutak kék csempés, víz alatt tükröződő világát idézi meg bravúrosan az üveg médiumán keresztül, amely remek lehetőséget ad a csempék víz alatti, mozgásra torzuló látványának művészi imitálására. Hasonlóan ahhoz, ahogy úszás közben nyitott szemmel látjuk a medence alját, úgy Varga Dóra szobrai is folyamatosan változnak: mozgás hatására érzékeljük az üveg felületén megtörő fény hullámzását. Az üveg kötöttsége ellenére nagyon is rugalmas anyag, sokféle minőséget képviselhet, azonban a kiállítás egyik legizgalmasabb eleme mégis a puha anyagból, egészen pontosan keményített retró törölközőkből formázott installáció.

 

Az Őrzöm a semmit egyszerre megható és groteszk: a titokzatos formák és domborulatok felkeltik a kíváncsiságot, hiába tudjuk, hogy valójában nincsen az anyag alatt semmi. Ha belegondolunk, az abszurditáson túl filozofikus jelentősége van annak, hogy a törölköző nyilván nem védi meg értékeinket, de pont azok az apróságok, amiket rejt (legyen az a kedvenc olvasmányunk, a gondosan összegyűjtött kagylók és csigaházak, az illatos naptej, vagy a napszemüveg, ami végre jól áll), jelképezik azt a felhőtlen örömöt, amit legtöbben a strandhoz, a szünidőhöz, a vízparthoz kapcsolunk. És ez mégiscsak valami, mégiscsak érték, amit hanyag nonsalansszal őrzünk, tudva, hogy ez az érzés végső soron úgysem ellopható.

 

Nem ellopható, de talán elveszíthető: lassan, észrevétlenül el tud szivárogni az életünkből, ahogyan a természetes tavak medréből a víz. A Hegyvidék Galéria Vízállásjelentése egyben hangulatjelentés: látlelet egy szomjas, hiányt megélő társadalom pillanatnyi állapotáról. A szűkölködés és a bőség szabályozása, váltakozása mindig is a vízhez kapcsolódott: ha volt víz, volt termés. Ha nem, éhínség köszöntött az emberekre. A kiállítást körbejárva az a furcsa érzésünk támadhat, hogy kulisszákat látunk, ahol a főszereplő többé már nincs jelen. A stégek az ürességbe nyúlnak, a kézzel formázott hullámokban nem merítkezhetünk meg. Másodfokú, harmadfokú vízkorlátozások vannak érvényben több településen. Az aggodalom erőltetett szándékoltság nélkül is ott lebeg az alkotások felett: vajon bőséget varázsol-e még egyszer újra Szemiramisz kiszáradt medreinkbe? 

 

Fotók: Egressy Orsolya © MOM Kulturális Központ – Hegyvidék Galéria 

 

A Vízállásjelentés című kiállítás július 25-ig látható a Hegyvidék Galériában (1126 Budapest, Királyhágó tér 10.).